Ma este jön a nagy bejelentés: Macron lerántja a leplet az európai béketervről, miután egyeztetett Orbán Viktorral

A beszéd időzítése nem véletlen.

Mára egyértelművé vált, hogy a „Magyarország el van szigetelődve” álláspont tarthatatlan.
„Kevés ellenzéki politikus áll le vitázni manapság – a Facebookon sokan hangoskodnak, de aztán gyakran inukba száll a bátorság –, így meg kell becsülni, ha van lehetőség parázs vitákban összemérni az érveinket.
Tegnap este Mesterházy Attilával ütköztettük érveinket, ahol a vita során az alábbi sarokpontokat érintettük:
1, Trump reálpolitikát folytat egy olyan háborús helyzetben, amit nem ő idézett elő, amivel nem ért egyet és amit le akar zárni. Vagyis az USA többet nem akar a háborús konfliktus része lenni, semleges harmadik félként kíván fellépni. Ez az új típusú amerikai békestratégia viszont csak akkor lehet sikeres, ha mindkét féllel kialakítják a kommunikációs kereteket, és az USA most pont ezt teszi: újranyitja a kommunikációs csatornákat, tárgyalást kezdeményez a harcoló felek között, tűzszünetet próbál elérni.
2, Mostanra az is egyértelműen kijelenthető, hogy ezt a háborút a Nyugat elvesztette. A nyugati országok további bevonódása a konfliktusba eszkalációt és a 3. világháború kockázatát jelentené. Ebből kifolyólag a konfliktus lezáráshoz vezető egyetlen reális út a tárgyalás. Ahogy azt Orbán Viktor is megírta: az Európai Uniónak követnie kellene az amerikai példát és önálló tárgyalásokba kellene kezdenie Oroszországgal.
Ezt is ajánljuk a témában
A beszéd időzítése nem véletlen.
3, Ha valaki nem tárgyal a másik féllel, az nem békepárti. A nyugati vezetők csak béke-lózungokat hangoztatnak, de senkiben nincs annyi bátorság, hogy felvegye a kapcsolatot az oroszokkal és valós lépéseket tegyen a béke irányába.
4, A londoni csúcs nem volt más, mint egy háborúpárti találkozó, Amerikával szemben. Az európai vezetők megközelítése az volt, hogy nem baj, ha az USA kifarol a háború támogatásából, továbbra is folytatni kell az eddigi háborús stratégiát.
5, A magyar politikának komoly morális felelőssége van ebben a helyzetben: a magyar érdek képviselete. Nekünk a mielőbbi tűzszünet és béke a geopolitikai, biztonsági, gazdasági érdekünk.
6, Mára egyértelművé vált, hogy a »Magyarország el van szigetelődve« álláspont tarthatatlan. Az EU levágta magát az Oroszországgal való energetikai kapcsolatokról, kereskedelmi háborút indított Kínával szemben, Trumppal még a megválasztása előtt összerúgta a port. Magyarország ezzel szemben konnektivitásra építette fel a külpolitikai stratégiáját, aminek következtében a világ nagyhatalmai egyszerre tekintik stratégiai együttműködő partnernek hazánkat – ez pedig az évszázados időtávban is egyedülálló geopolitikai helyzet.”
Nyitókép: Orbán Balázs Facebook-oldala