Kamera lesi a mobilozó sofőröket, kemény bírságra számíthatnak

Hollandia után Németországban is munkába álltak a Monocamek, amelyek képesek kiszűrni a vezetés közben telefonozókat.

Rengeteg panasz érkezett a hivatalhoz az ételszállító céggel kapcsolatban.
Ötvenmillió forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta Budapest Főváros Kormányhivatala a Foodora ételfutár céget – tudatta Budapest főispánja pénteken a Facebook-oldalán közzétett videóban.
Sára Botond elmondta: rendkívüli ellenőrzést rendeltek el korábban, mert számos panasz érkezett a fővárosi kormányhivatalhoz.
A vásárlók arra panaszkodtak, hogy késedelmesen érkezik meg az étel, továbbá az étel minőségét, valamint a kompenzációt is kifogásolták, és az árakkal is gond volt
– tette hozzá.
Sára Botond közölte, az ellenőrzés során más hiányosságra is fény derült, ezért 50 millió forint bírsággal sújtották az ételfutár céget.
„A jövőben is figyelemmel kísérjük a panaszokat, a kormányhivatalra természetesen számíthatnak a vásárlók, és bízunk benne, hogy a szolgáltatás minősége javulni fog” – fogalmazott.
Ezt is ajánljuk a témában
Hollandia után Németországban is munkába álltak a Monocamek, amelyek képesek kiszűrni a vezetés közben telefonozókat.
(MTI)
Nyitókép: Facebook-fotó
***