Kisiklott egy villamos Budapesten: érdemes elkerülni ezt a környéket

Hatalmas dugó várható, míg helyreállítják a rendet.

Hollandia után Németországban is munkába álltak a Monocamek, amelyek képesek kiszűrni a vezetés közben telefonozókat.
A vezetés közbeni mobilozás visszaszorításának érdekében Németországban, Rajna-vidék–Pfalz tartományban bevezették a Monocam kamerák üzemeltetését. Ezek az eszközök automatikusan érzékelik, ha egy sofőr vezetés közben a kezében tartja a telefonját – ismertette a Kreszváltozás oldal.
Az éles „szemű” kamerák minden elhaladó járművet rögzítenek, azonban
a felvételeket csak akkor rögzítik, ha a rendszer egyértelműen felismeri a mobiltelefont és a vezető jellegzetes kéztartását.
A szoftver elméletileg azt is meg tudja különböztetni, ha valaki az autó infotainment-rendszerét kezeli, ami ugyanakkor nem minősül szabályszegésnek. Korábban a hatóságok nehezen tudták bizonyítani az ilyen jellegű kihágásokat, ám a Monocam bevezetésével ezen a helyzeten változtatni szeretnének – tették hozzá.
A szabályszegők 100 eurós (körülbelül 40 ezer forintos) bírságra számíthatnak, emellett egy büntetőpontot is kapnak. Hollandiában már öt éve alkalmazzák ezt a technológiát, és nem kizárt, hogy Németországban több helyen is bevezetik.
A lap végül arra is kitért, hogy a Monocamek kapcsán felmerültek adatvédelmi aggályok is, mivel
az új eszköz személyes adatokat rögzít és tárol, így érinti az információs önrendelkezési jogot.
A vonatkozó bejegyzést alább tekintheti meg:
Nyitókép: Baleset-megelőzés Facebook-oldala