Kormányinfó: Gulyás elmondta, mennyi lesz a kiegészítő nyugdíjemelés mértéke

2025. március 27. 10:01

A miniszter számos egyéb téma mellett a jelenlegi árrésstoppal kapcsolatos eredményeket is ismertette.

2025. március 27. 10:01
null

A Kormányinfót Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos kezdte, aki szerint hatodik éve a kormányzati tevékenység homlokterében vannak a falvak. A Magyar Falu Programot a magyar falvak írják, 

ennek köszönhetően két elem újraindul, két program teljesen új.

- Kisboltok: a korábbi feltőkésítési támogatást indítjuk újra, mert hátrányban vannak a multikhoz képest. Működésre adunk 3 millió forintos támogatást pályázat alapján (1-3 millióra lehet beadni). Mindenre felhasználható, ami egy boltnak költsége.

- ATM-ek: idén elindul a program, hogy minden kistelepülésen, ahol igény van rá, lesz ATM.

- Templomfelújítási program: ez az épület egy falu legfontosabb épülete, legnagyobb büszkesége. Nagyon sok templomot sikerült a kormánynak felújítania, de van 2900, ötezer fő alatti település, ezért több száz templom meg is újulhat most.

Néhány száz fős csoport ellehetetlenítette százezrek rendes közlekedését

A miniszter hangsúlyozta, hogy mindössze néhány száz tüntető volt képes egyetlen nap alatt négy budapesti hidat lezárni. Gulyás Gergely kiemelte, hogy a gyülekezési jog régóta változatlan maradt abban a tekintetben, hogy nem sértheti mások jogait és szabadságát. Ezzel szemben 

egy kisebb csoport cselekedetei miatt százezrek közlekedési rutinja vált lehetetlenné. 

Mindenkinek kötelessége tiszteletben tartani a bíróság határozatait, viszont ha az aktuális jogszabályokat a korábbi gyakorlatoktól eltérően értelmezve olyan döntések születnek, amelyek a közlekedés megbénulását okozzák, akkor erre a jogalkotónak is megvan a lehetősége reagálni.

Érkezik a kiegészítő nyugdíjemelés

A kormány meghallgatta a Magyar Nemzeti Bank új elnökét, és Varga Mihály ismertette az idei évre vonatkozó gazdasági előrejelzést. Az inflációs ráta 4,5 százalékot érhet el, amely összhangban van a jegybank becsléseivel. Ennek következtében 

1,3 százalékos nyugdíjkiegészítést vezetnek be. 

Az emelést döntően novemberben folyósítják, ami egy átlagos nyugdíj esetében körülbelül 40 ezer forintot tesz ki.

A jelenlegi árrésstoppal kapcsolatos eredmények

Gulyás Gergely tájékoztatása szerint eddig összesen 874 termék árát sikerült csökkenteni, különösen a párizsi, a tej, a liszt és a natúr joghurt esetében.

Ezeknek a termékeknek az ára átlagosan 17,4 százalékkal lett alacsonyabb. 

A kormány készen áll arra, hogy szükség esetén további intézkedéseket hozzon. A fogyasztóvédelem folyamatosan ellenőrzi az árképzést.

Miért van szükség a kocsmák támogatására?

Gyopáros Alpár elmondta a kistelepülések számára elérhető pályázatokról, hogy már rendelkezésre állnak nagyságrendi adatok, és a pályázatok részleteinek kidolgozása jelenleg is zajlik. A pontos összegek meghatározása a folyamat végére várható.

A kocsmák eddig szinte kimaradtak a támogatott létesítmények köréből"

– fogalmazott a kormánybiztos, aki egyetért azzal, hogy ezek bizonyos szempontból közösségi térként működhetnek. Településképi szempontból fontos, hogy ha már felújították az óvodát, a könyvtárat, az iskolát és a templomot, akkor érdemes foglalkozni a faluban még meglévő romos épületekkel is.

Gulyás Gergely véleménye Bódis Krisztáról és Barabás Richárdról

A miniszterelnökséget vezető minisztere kifejtette álláspontját Bódis Kriszta fővárosi közalapítványi tagságával kapcsolatban, amely szerinte jól tükrözi a Fővárosi Közgyűlés többségi erőviszonyait. A döntés meghozatalához 

Gyurcsány Ferenc és Karácsony Gergely támogatására is szükség volt.

A Pride körüli vitákról Gulyás úgy véli, a fő kérdés az, hogy kinek a jogait és érzékenységét kell figyelembe venni, és milyen módon. A miniszter szerint a szivárvány alapvetően keresztény szimbólum, és egy templomon megjelenítve azt ilyen formában, a Pride-ra utaló áthallással, ízléstelen és cinikus lehet. Ezt a javaslatot Barabás Richárd, a Párbeszéd politikusa vetette fel, azonban a Fővárosi Közgyűlés elutasította.

Ukrajna uniós tagsága „abszurd és képtelenség”

Ukrajna esetleges csatlakozása az Európai Unióhoz olyan lépés lenne, amely ellentmond az Európai Bizottság által korábban hangsúlyozott érdemalapú csatlakozás elvének. Gulyás úgy véli, hogy sürgetni egy ország felvételét néhány éven belül, amely a bizottság szerint még nem felel meg a szükséges uniós követelményeknek, 

teljesen abszurd és képtelenség. 

Szerinte ez a döntés beláthatatlan következményekkel járna a mezőgazdaság területén, és alapvetően átalakítaná a kohéziós politikát is.

Száj- és körömfájás járvány

Gulyás Gergely tájékoztatása szerint a járvány jelenleg egy 3000 állatot számláló telepet érint. Az összes állat leölését tervezik, továbbá Győr és Mosonmagyaróvár térségében korlátozó intézkedéseket vezettek be. Jelenleg is folyamatban van a járványügyi vizsgálat.

„Poloska-ügy”

Arra a kérdésre, hogy a miniszterelnök március 15-ei beszéde, a tavaszi nagytakarítás vagy a „poloskázás” méltó volt-e az ünnephez, a miniszter úgy reagált: a „poloska” valójában egy politikus beceneve. A beszéd különböző módon értelmezhető, és a „poloska” elnevezés enyhébb, mint az, ami ezt az elnevezést eredményezte. A külföldi megbízások végrehajtása pedig a BTK szempontjából is problémás lehet.

Újdörögdi baleset

A miniszter szerint a sajtóban megjelent információk között számos súlyos és ízléstelen torzítás található, a legsúlyosabb talán az az állítás, hogy a program nem lett volna önkéntes. Az önkéntes katonai szolgálat szabályai három évtizede, vagy még régebb óta, változatlanok. Annak ellenére, hogy valótlan állítások jelentek meg, a baleset a 25. képzési napon történt, tehát ez a kiképzés sem éles gránáttal kezdődött. A nyomozás még folyamatban van, és amíg nincs teljes kép arról, mi történt, nem lehet felelőst megnevezni. Fontos, hogy ne politikusok és újságírók határozzák meg a kiképzések menetét, hanem katonák – hangsúlyozta Gulyás Gergely.

Uniós pénzek

Ebben az évben több mint 3 milliárd euró érkezése várható, míg a 2026–27-es időszakban juthatnak el azok a források, amelyek kapcsán egyelőre vita zajlik. Gulyás szerint az összegek késlekedése annak a következménye, hogy ez Brüsszel Magyarországgal szembeni szankciós politikájának része.

Varjú lászló újpesti győzelme

Gulyás Gergely az újpesti időközi választás kapcsán – amelyet a bíróság által korábban elítélt DK-s Varju László nyert meg – úgy nyilatkozott, hogy valószínűleg nem sikerült eléggé vonzó alternatívát kínálniuk. „Egy szavazás eredménye soha nem a választópolgárok hibája” – fogalmazott, majd hozzátette, hogy ez nem az a körzet, ahol általában megnyerik a választásokat.

Trump és a magyar kormány kapcsolata

Gulyás Gergely szerint nem várható, hogy az új amerikai elnök megoldást hoz minden problémára. Elképzelhetők olyan lépései, amelyek kedvezőtlenül érinthetik Európát. Ugyanakkor elismerésre méltó, hogy Trump mindent megtesz a béke érdekében. Továbbá már nincs itt olyan nagykövet, aki napi szinten beleszól a magyar belügyekbe.

Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

 

 

Összesen 81 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pumuklik
2025. március 27. 17:20
"Legközelebb mást küldjenek! – kérte Vitályos Eszter kollégánktól" Tipikus fideszes nagyképűség!
pumuklik
2025. március 27. 16:02
Matolcsyéknál mennyi tünt el?
pumuklik
2025. március 27. 16:01
Hadügyminiszter már lemondott?
states-2
2025. március 27. 15:43
Szegény komcsik, szerintem már megint tudják, hogy jövőre érkezik a menetrend szerinti Orbán-kétharmad. Mert miközben ők hidakat zárnak le, a kormány kormányoz, aminek következtében a családosok, a gazdák, a vidéki Magyarország a Fideszre szavaz, a hídlezárók, a pojácapetihívők szopni járulnak az urnákhoz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!