„Fel a hídra!” – kiabálja a Momentum a Margit hídnál (VIDEÓ)

2025. március 18. 18:32

A parlamenti káosz után az utcán folytatta a párt, ahová 60-70 gender aktivista is elkísérte a képviselőket.

2025. március 18. 18:32
Momentum, Pride-törvény utáni tiltakozás, Margit híd

Ahogy korábban a Mandiner is megírta, az Országgyűlés megszavazta azt a törvényjavaslatot, amely a gyülekezési jog módosításával lehetetleníti el a Pride megtartását. 

Emlékezetes: az elfogadott javaslat értelmében a rendőrség jogosult lesz arcfelismerő technológiát is alkalmazni a résztvevők azonosítására, valamint pénzbírságot is kiszabhat a szabálysértés elkövetőire. A kiszabott bírságot nem lehet közérdekű munkával vagy szabálysértési elzárással helyettesíteni, a megfizetett összeget pedig majd a gyermekek védelmére kell felhasználni. Az ülésen a Momentum képviselői még füstgyertyát is gyújtottak a Parlamentben. Erről részletesebben itt olvashat.

A szavazás alatt a baloldal hangos tiltakozás és rendbontás mellett pirotechnikai eszközöket is meggyújtott az ülésteremben, amely miatt egy képviselő orvosi ellátásra is szorult. 

Ezt is ajánljuk a témában

A momentumos képviselők parlamentben keltett káosza után a Kossuth térre szerveztek tüntetést, amelyet követően a politikusok és támogatóik a Jászai Mari térhez vonultak és lezárták a Margit hidat. A Mandiner információi szerint a párt megmozdulására körülbelül 60-70 genderaktivista is elkísérte a képviselőket.

Az eseményről készült, lapunknak küldött olvasói videót itt tekinthetik meg:

Nyitókép: Mandiner-olvasó

Összesen 212 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
madre79
2025. március 19. 11:06
Remélem a rendőrség azért nem dísznek volt ott, mert a forgalmat is leállították ezek barmok!
kissjani
2025. március 19. 08:46
momentum, nomen est omen....
2025. március 19. 08:16 Szerkesztve
Elég volt a gyerekeink körül ólálkodó aberrált elmebetegekből! Elmebeteg antifa csoport szervezte a mostani tüntetést! Csatlakozott a tisza a momentum. Kényszerzubbonyba velük!! Miért akarják ránk erőltetni az aberrációjukat?
letsgobrandon-2
2025. március 19. 01:59
most már kéne a nyilas práj... pufajkás prájd, meg egy nekrofil prájd is meg tálib prájd.. és még sok üldözött kissebségi prájd is... legyen sokszínűség... tetves fasszopók
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!