A napnál is világosabb: „sem Gyurcsány Ferenc, sem Brüsszel Péter nem akar békét” (VIDEÓ)

„A magyar érdek a béke, ezért mi a magyar érdekért dolgozunk” – jelentette ki a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Ha vannak is független, objektív közgazdászok, Katona Tamás egész biztosan nem tartozik közéjük.
„Katona Tamás már a Horn-kormány idején jelentős pozíciókat töltött be, 2003-tól másfél éven keresztül Medgyessy Péter miniszterelnök kabinetfőnöke volt, Gyurcsány idején a többi között a Pénzügyminisztérium államtitkáraként tevékenykedett, de vezette a Magyar Államkincstárt is. Később, amikor 2019-ben a Gyurcsány-korszak kipróbált kádereinek tömege ejtőernyőzött a fővárosi cégek kulcspozícióiba, Katona a BKV felügyelőbizottságának elnöki székét foglalta el.
A múlt év végén még büszkén számoltak be a Pénzügykutató Zrt.-hez köthető baloldali közgazdászok arról, hogy gazdasági programot készítenek a Tisza Pártnak, egy új kormánynak. Novemberben Katona Tamás adott interjút a Hvg.hu-nak. A cikk szerint Katona a »Pénzügykutató Zrt. körül csoportosuló, sokszínű szakértői csapat gazdaságpolitikai programját szerkeszti«, amit – Katona saját bevallása szerint – egy következő kormánynak szánnak. Kisvártatva megszólalt Petschnig Mária Zita is aki, mint a – baloldalinak mondható – Pénzügykutató tudományos főmunkatársa adott interjút az Mfornak. Itt Petschnig egyrészt elmondta, hogy megkeresték őket Magyar Péterék, másrészt ehhez kapcsolva felsorolta, hogy a cégnél készül például gazdasági, önkormányzati, külpolitikai és nyugdíjprogram is. Ha összeolvassuk Katona és Petschnig nyilatkozatát, azt kapjuk, hogy gazdaságpolitikai programot írnak a Pénzügykutatónál egy következő kormány számára, a céget pedig megkeresték Magyar Péterék.
Az év elején azonban a cég vezetője, Lengyel László közölte, hogy ők soha nem írtak programot pártnak, és csupán félreértés történt. Az viszont egyértelmű, hogy éppen akkor bukkantak fel a Gyurcsány-körhöz is sorolható közgazdászok a Tisza lehetséges programírói között, amikor a párt – a fővárosban és az Európai Parlamentben – lényegében összekapaszkodott a DK-val.
Bizony, vannak még véletlenek… Vagy nincsenek?
A hirtelen tagadásnak nem mellékesen az is lehet az oka, hogy Pénzügykutató prominensei korábban kritizálták a rezsicsökkentést és a 13. havi nyugdíjat is. Ezek pedig nem a legnépszerűbb javaslatok, így a Tiszának kellemetlenek.
És ha vannak is független, objektív közgazdászok, Katona Tamás egész biztosan nem tartozik közéjük.”
Kapcsolódó vélemény
Magyar Nemzet
Csurka István szállóigévé vált kijelentése szerint: „a szakértelem bolsevista trükk”.
Nyitókép: Képernyőfotó