Beszédek harca

Bizonyos, hogy mindkettejük tanácsadói hetek óta dolgoztak a beszéd elmondásának körülményein és persze magán a tartalmon is. Érdemes hát összevetni, miképpen teljesítettek a szónokok március 15-én a politikai beszéd használatának műfajában. Három szempontot javaslok vizsgálni: Orbán Viktor és Magyar Péter rétori képességeinek összevetését, a beszédek kommunikációs hatáselemeit, és a beszédek felépítésének logikáját.

Indulásképpen nézzük a számokat. Orbán Viktor beszédének hossza kevesebb, mint a fele volt Magyar Péter beszédének: a miniszterelnök 20 perc és 20 másodperc hosszan, a Tisza Párt elnöke 44 perc és 20 másodpercig beszélt. A miniszterelnök beszéde 1592 szót (9362 karaktert) tartalmazott, az ellenzéki pártelnök 3114 szót (18916 karaktert) használt. Nem először bizonyosodik be, hogy Magyar hajlamos a túlszereplésre, háromnegyed órát beszélni (különösen egy addigra már egy órája tartó rendezvény végén), mondjuk úgy: szuboptimális.

A jó politikai beszéd lényegretörő, kíméli a hallgatóság türelmét és koncentrálja annak figyelmét. Van olyan helyzet, amely indokolhatja a hosszú beszédet, egy nemzeti ünnepen elhangzó szónoklat biztosan nem az.

Ha a beszédek elmondásának körülményeit vizsgáljuk, vegyünk észre pár izgalmas összetevőt. Nemzetközi trendet követtek mindketten azzal, hogy színházi rendezőre bízzák a beszédüket körítő „műsor” megtervezését. Orbán Viktor stábja korábban Vidnyánszky Attilával, most Szente Vajkkal dolgozott, Magyar Péter rendezvényét ezúttal is Radnai Márk hozta tető alá. Hatást kelteni, a figyelmet egyre fokozni, koreográfiát alkotni leginkább előadóművészeti szakemberek tudnak – és ebbe a beszéd hosszának megtervezése is beletartozik.

A rétori képességek közötti különbség továbbra is szembeszökő a két politikus között. Orbán nyugodt, kiegyensúlyozott, kifejezetten derűs fellépéssel vitte végig a beszédet, még humort is vitt abba (amúgy nem tipikus március 15-i beszédeszköz a szellemesség), végig a saját „hangmagasságán” beszélt, megjelenése higgadtságot, megfontoltságot sugárzott. Megjegyzem, nem emlékszem rá, hogy mikor láttam a miniszterelnököt utoljára pulpitus nélkül komoly beszédet mondani, most jól megtervezett eszköznek bizonyult: nem volt korlát a hallgatóság és közötte, bátran oda mert állni egész testtel eléjük.

Magyar rétori képességei nem érnek fel a miniszterelnökéhez. A saját „hangmagassága felett” beszél, sokszor téveszt, elakad, hibázik. Testbeszédéből látszik, hogy izgulós típus, és bár keresi és nem ijed meg a nyilvános szerepléstől, valójában nem eszköznek, hanem célnak tekinti azt. Márpedig aki a nyilvános beszédet nem politikai eszköznek, hanem politikai célnak tekinti, az súlyosan téved. Magyar atillájával próbált üzenni: ha már szavaival és tetteivel nem tudja, akkor viseletével képviseli a „jobboldaliságot”.

A beszédek formai felépítettsége, struktúrája is komoly különbséget mutatott. A jó politikai beszéd egyik ismérve, hogy követi a „hármas szabályt”: elmondom, hogy miről fogok beszélni, aztán beszélek róla, és végül elmondom, hogy miről beszéltem. Orbán Viktor beszéde erre a formátumra épült, és ez a beszédforma akkor jó igazán – ez ilyen volt -ha ez a hármas felosztás nem „szájbarágós”, hanem képeket, metaforákat használó, jól vezetett szöveg. Ráadásul tartani kell az arányokat is: 1/6-2/3-1/6 a nagyjából jó felosztás.

Magyar beszédének első háromnegyede repetitív, végtére is ugyanazt ismétlő szöveg volt: „minden szörnyű, minden rossz, mindenki lop”, de „jövünk mi és minden megváltozik”. Pár évtizede a brit popzenében született meg a „one hit wonder” kifejezés: egyslágeres előadót jelent. Magyar beszéde továbbra is azt mutatta, hogy abból a „dalból” próbál megélni, amellyel berobbant a slágerlistára. Beszédének végén hozott újat a „Nemzet Hangja” kérdéssorral, ám 12 kérdést felsorolni abban a reményben, hogy még az utolsóra is lehet figyelni: illúzió. Különösen, ha abban nincsen új gondolat, de erről majd később.

Orbán Viktor egyetlen alkalommal sem ejtette ki Magyar Péter nevét, miközben nyilvánvalóan sokat beszélt róla illetve támogatóiról és politikai partnereiről. Ezzel azt kívánta elérni a miniszterelnök, hogy a Tiszát egy „jelenségnek” mutassa, egy olyan politikai projektnek, amelynél nem a nevek, hanem a célok a fontosak, azokat kell átlátni és fellépni ellene. Ezzel kívánt hangsúlyt adni annak, hogy – az ő megfogalmazásában – a „birodalmak” és a „szuverenitási törekvések” viszonya semmit nem változott 1848/49 óta.

Magyar, ezzel szemben, tizenháromszor említette a beszédében Orbán Viktor nevét. Pontosan érti, hogy a támogatóit ez a név – illetve nyilván ennek elutasítása – köti össze a legjobban – sőt, egyesegyedül. Nyilván az is tudatos, hogy a 12 kérdésében egyetlen olyan sincs, amely valódi – és ebből következően megosztó - társadalomszervezési problémát vet fel: részben a Fidesz eddigi politikájának folytatását jelentenék (adócsökkentések), részben a szokásos ösztönökre gyúrnak rá (a politikusoknak legyen kisebb a fizetése, kapjon több pénzt az egészségügy), részben olyan kérdéseket vet fel, amelyekben nincs vita a magyarok között (uniós és NATO-tagság).

A jó politikai beszéd idézhető elemeket tartalmaz: nem sokat, csak néhányat, háromnál biztosan nem többet. A jó politikai beszédíró és előadó tudja, hogy melyek az idézhetőnek szánt mondatok, ezért megágyaz nekik – szöveggel és retorikai eszközökkel is.

A miniszterelnök azt is pontosan tudja, hogy a hatásos politikai beszédben mindig van konfliktus. Akár egy jó dráma: az a színdarab, amiben nincs konfliktus – érdektelen. Orbán Viktor tehát tudatosan keresi a konfliktusos és jól megjegyezhető tartalmakat. Idézhetőséget és vitát keres, azaz „tematizál”. Ráadásul azt is tudja, hogy viszonylagosan nagy frekvenciával kell előállnia ilyen elemekkel, hogy mindig ő diktálhassa a tempót. Egy jó politikus a beszédével felfesti a hasznosnak gondolt politikai vita pályájának vonalait és aztán, immár a politika más eszközeivel is dolgozva, ezen a pályán tartja a „meccset”.

A miniszterelnök mindig nagyívű társadalomszervezési, politikai vitákba ágyazza a beszédeit. Magyar Péter konfliktusai egydimenziósak – ez önmagában még nem jelent sikertelenséget, de a valódi tartalom hiányát biztosan.

A hatásos politikai beszéd, mint kommunikációs eszköz fontos. Mint ahogy a politikai kommunikáció minden eszköze az. De a lényeg, a politikai sikert hozó lényeg: a tartalom. Sok mindent hozott a modern politika, de ezt nem változtatta meg.

Szerencsére.

A szerző kommunikációs szakember, producer

Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher