Széljegyen: államcsíny

2025. február 10. 09:28

Hosszú menetelés.

2025. február 10. 09:28
Csillag István
Csillag István
Népszava

„A korábbi törvényi tilalom a nemzeti konzultációs kérdőívek kiküldésének »elősegítése« érdekében megszűnt, sőt azzal, hogy megkönnyítették az állampolgárok ügyes-bajos dolgainak elektronikus intézését, és bevezették a digitális állampolgárságot (DÁP), az ellenkező irányba tartó hullám indult el. Én magam hatalmazom fel, sőt kérem a hatóságot, hogy a »könnyebb« ügyintézésem érdekében minden adatomat összekapcsolhassa.

Innét már csak egy macskaugrás összekapcsolni a megtakarítási szokásaimra, ingatlantulajdonomra, bevételi forrásaimra vonatkozó adatbázisok nyilvántartásait, amelynek segítségével totális állami megfigyelés tárgyává válhatok, mi több, bármikor eljárást indíthatnak ellenem: pl. »Hol volt és mit vásárolt Kovács elvtárs a legutóbbi Békemenet idején?«.

Nem véletlen, hogy – felismerve a digitális korszak uralásában rejlő lehetőségeket – a Trump elnökségével (királyságával) fémjelzett totális amerikai diktatúra kiépítésében vélhetően főszerepet játszó, semmilyen demokratikus választáson eddig részt nem vevő, ott tisztséget nem szerző Elon Musk mint az elnök megbízottja azonnal hozzákezdett az amerikai Pénzügyminisztérium kifizetési adatbázisának megszerzéséhez. Egy másik lépéssel pedig az elnök ellen nyomozó FBI tisztek és a január 6-i puccskísérlet résztvevőivel szembeni nyomozati cselekmények végrehajtói névsorát és érzékeny adatait szedik össze.”

Nyitókép:emag.hu

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Málaga21
2025. február 10. 20:02
De érzékenyek lettünk a "demokratikus választáson eddig részt nem vevő, ott tisztséget nem szerző" kérdésre. Amikor Magyarország pénzét "demokratikus választáson eddig részt nem vevő, ott tisztséget nem szerző" ngo-k véleményére, álláspontjára hivatkozva veszik el, akkor meg lelkesen tapsolunk. Meg akkor is, amikor "demokratikus választáson eddig részt nem vevő, ott tisztséget nem szerző" bíróságok kormányosdit játszanak.
august
2025. február 10. 19:04
Erről a Csillagról mindig az jut eszembe, hogy az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel. Vajon a ténykedése nyomán még meddig fizetjük az M6-os autópályát, a síkvidéki alagutakkal? Tudja valaki?
akiaki
2025. február 10. 19:01
csillagom, bazdmeg!
Zsolt75
2025. február 10. 18:32
Csillag et. is rajta van a listán?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!