Steiner Kristóf egyenesen Orbán Viktornak üzent: „eltörölhetetlenek vagyunk”

2025. február 22. 21:44

Az újságíró szerint az elnyomásra csak radikális eszközökkel lehet válaszolni.

2025. február 22. 21:44
Steiner Kristóf

Egy héttel ezelőtt derült ki, hogy a transz közösség tüntetésre készül. Ez a tüntetés végül megrendezésre is került szombaton, épp Orbán Viktor évértékelőjével párhuzamosan.

A transz közösség ismét egy politikailag motivált hadjárat célpontja lett. Mára az életünk minden részét betiltaná vagy ellehetetlenítené az állam”

– ezzel a felütéssel szervezték a tüntetést, derül ki az egyik Instagram-oldal bejegyzéséből. A résztvevőket arra kérték, hogy most szombaton három órakor érkezzenek a helyszínre. A menet a Kálvin tértől indult és a Kossuth térre érkezett meg.

Az évértékelő beszéd során rengeteg témát érintett a kormányfő. Ezek közül talán az egyik legváratlanabb a következő kijelentése volt:

A Pride szervezői ne bajlódjanak az idei felvonulás előkészítésével. Kidobott pénz és idő”

– szögezte le a miniszterelnök.

Azonnal reagált a Budapest Pride

„Nem hagyjuk, hogy betiltsák Magyarország legnagyobb rendszeres emberi jogi tüntetését! Harmincadjára szervezzük meg a Budapest Pride Felvonulást, amely talán még sosem volt ilyen fontos. Csatlakozz és vonuljunk együtt június 28-án!” – fogalmaztak a Budapest Pride Facebook-oldalán.

Semmit sem sejtett Steiner Kristóf

A jelek szerint a miniszterelnök ígéreteiről menet közben nem értesültek a szombati tüntetők, erre ugyanis egy felszólaló sem tért ki később a beszédében. A tömegben álló Steiner Kristóf is csak a Telextől tudta meg Orbán Viktor tervét a Pride betiltásáról, az újságíró-aktivista pillanatnyi csodálkozás után azt mondta: végül is nem lepi meg, de szerinte

teljesen mindegy, hogy Orbán mit akar betiltani, mert Pride lesz.

„Minél több jogot vesznek el tőlünk, mi is annál radikálisabb módszerekkel fogjuk megmutatni, hogy eltörölhetetlenek vagyunk. Lehet, hogy nem ad engedélyt a felvonulásra, de azt a szellemiséget, ami a mai meneten is érezhető, vagy azokat a csoportokat, akik egyre hangosabban hallatják a hangjukat, nem fogja tudni elhallgattatni sem Orbán Viktor, sem Trump, sem Putyin.”

A miniszterelnök másik kijelentéséről, az alkotmányban rögzített férfi és női nem kizárólagosságáról Steiner azt mondta a lapnak: ezzel a narratívával olyan embereket is eltörölnek, akik biológiailag sem sorolhatók be egyik vagy másik oldalra, ráadásul azt is megtiltják nekik, hogy eldönthessék, mivel szeretnének azonosulni. Majd megismételte, hogy az elnyomásra szerinte csak radikális eszközökkel lehet válaszolni.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Összesen 249 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Robert69
2025. február 24. 13:54
Ez a baj ezekkel, azt hiszik a nagy többség kíváncsi és szimpatizál azzal amit képviselnek, miközben csak egy szűk, de hangos rétege a társadalomnak amire a többség egyáltalán nem kíváncsi. Tudomásul vesszük, nem vitatjuk a jogaikat, tiszteletben tartjuk a magánéletüket ugyanakkor ezt várjuk el tőlük is. Nem a másság eltörlése a cél, mert azt nem lehet, hanem a másként gondolkodó hetero többség arcába történő köpést kell végre megállítani. Azt, hogy valaki a másságából olyan előjogokat kovácsoljon amelyekkel kiskirályként, tarthat meg pozíciókat, kedvezményeket, előjogokat.
mobidix
2025. február 24. 11:31
Arra pedig nem emlékszem Orbán Viktor beszédéből, hogy a Pride betiltásáról beszélt volna. Csak annyit üzent a szervezőknek, hogy felesleges megtartaniuk. Mert Magyarország társadalmi normái nem fognak változni.
2025. február 24. 11:19 Szerkesztve
Akkor elárulom neked, Kristóf, hogy férfi vagy. Bármit is képzelsz magadról. Homoszexuális férfi, de attól még biológiailag férfi, és besorolható vagy a két nem valamelyikébe. Az nem a nemi irányultságodat vagy egyéb defektjeidet rögzíti, hanem azt, hogy van-e Y-kromoszómád vagy nincs. Csak ez a két lehetőség van, és ez születési adottság. Amin semmilyen kívánság, szervezkedés vagy műtét sem változtat. De a legfontosabb, hogy a demokratikus társadalmi többség dönti el, hogy milyen társadalmi normák szerint akar élni és szerveződni, és milyenek szerint nem. Ez nem elnyomás, hanem ez a demokrácia. Egy kisebbség nem kezdheti ki a többség által meghatározott társadalmi normákat, vagy nem határozhatja meg azokat azzal szemben. Az lenne az elnyomás. A kisebbség elnyomása a többség fölött.
mandala-3
2025. február 23. 16:20
Te hülye buzi már megint hazudsz. Senki nem akar benneteket eltörölni!! Takarodjatok vissza a négy fal közé. Csak ennyit várunk el tőletek!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!