Mozgó vonatnak ütközött a rendőr, vádat emeltek a hatóságok

2025. február 05. 10:30

A közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt emelt vádat a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség egy rendőr ellen, aki a szolgálati autójával vonatnak ütközött tavaly ősszel – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán az MTI-vel.

2025. február 05. 10:30

A járőröző rendőr még 2024. november 2-án egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei településen nem állt meg a szolgálati autóval a vasúti átjáró előtt, és anélkül haladt tovább, hogy meggyőződött volna arról, érkezik-e ott vonatszerelvény – ismertették.

Amikor a rendőr észrevette, hogy jön egy vonat, megállt, de akkorra az autó eleje már belógott a sínekre.

Az ütközés hatására a rendőrkocsi kifordult, majd két méter sodródás után keresztbefordult az úttesten, a vonat pedig a sínen, az ütközés helyétől 37 méterre állt meg.

Kiemelték, hogy a figyelmetlen rendőr közvetlenül veszélyeztette utasa és a vasúti közlekedésben részt vevők életét.

A bíróságra benyújtott vádiratában az ügyészség egyszerűsített eljárás lefolytatását kezdeményezte, és pénzbüntetés kiszabása mellett azt indítványozta, hogy a rendőrt határozott ideig tiltsák el a vezetéstől – áll a közleményben.

Ezt is ajánljuk a témában

(MTI)

Nyitókép: Illusztráció (Fotó: MTI/Katona Tibor)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csakegyittlako
2025. február 05. 14:18
Nem szereltették le? Csak ennyi? Ha én teszem, le is lőnek. Egy rendőr, akinek pont be kellene minden szabályt tartani, még rendőr lehet ezután? Na nesze neked demokrácia. Neki szabad, max fél év után tovább vezet, és kapja a zsíros fizetést. Szégyen.
Csomorkany
2025. február 05. 10:38
Ha nem rendőr volna, akkor is megúszná ennyivel? Jó, értem, hogy újjászületett, vonattal ütközni még a cigizésnél is életveszélyesebb dolog, ő meg él, de legalább egy felfüggesztett szerintem kijárna neki. Már csak arra tekintettel, hogy rendőr. Remélem, volt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!