Merényletek és célok – vezethet-e eredményre a jogok békés követelése

„A politikai merénylet fogalma Magyarországon szerencsére szinte ismeretlen. A kilencvenes években az alvilág piacfelosztó tevékenységének járulékaként bekövetkezett kézigránátos és pokolgépes támadások, illetve lövöldözések aránylag megkímélték a civil lakosságot (az Aranykéz utcai robbantás a szabályt erősítő kivétel volt). Történelmünkben sem túl gyakori, Tisza István meggyilkolásán kívül a modern korban nem fordult elő. (Az Árpád-házi királyok vagy Mátyás furcsa halála, netán Zrínyi Miklós és a vadkan esete nem bizonyított merényletek.)

Európa más részeit kevésbé kímélték meg, nyugaton pedig az utóbbi időben szinte mindennapossá vált ez a gyakorlat. Ráadásul a Charlie Hebdo Mohamedet gyalázó karikatúráit készítő újságíróinak lemészárlása vagy az iszlám-ellenesnek vélt francia tanár lefejezése mögött legalább vélhetünk egyfajta logikát, még ha a mi fogalmaink szerint az emberélet sokkal szentebb és védendőbb annál, mintsem efféle bosszú áldozatául essék.

De a tömegbe válogatás nélkül belehajtó vagy az utcán ötletszerűen késelő gyilkosokra nincs ésszerű magyarázat.

Ezek a bevándorlók, tehát az adott országban befogadott vagy akárcsak megtűrt idegenek pusztán gyűlöletből és erődemonstrációból ölnek védtelen ártatlanokat. Ez nem az elnyomásra adott válasz, nem etnikai, vallási vagy egyéb jogfosztások miatti reakció, hanem egyszerű gyilkosság.”

Nyitókép: MTI/AP/Eric Gay