Gyurcsánynak sok minden eltűnt a vagyonnyilatkozatából

De az ingatlanok azért továbbra is megvannak.

Tordai Bence vagyonnyilatkozatában ott van a botrányos körülmények között felépített háza is.
Ahogy arról a Mandiner beszámolt, Gyurcsány Ferenc is leadta tavalyi évre vonatkozó vagyonnyilatkozatát: eszerint a volt miniszterelnöknek továbbra is megvan az 50 négyzetméteres pápai lakása, ahogy a kötcsei ingatan is, amelynek fele részben tulajdonosa. Vagyonnyilatkozatában feltüntette a 2021-ben vásárolt, több mint kétezer négyzetméteres II. kerületi ingatlant is, amit szintén fele részben tulajdonol. Értékpapírban elhelyezett megtakarítása ugyanakkor eltűnt, pedig tavaly még 18 millió forintot tüntetett fel.
Ezt is ajánljuk a témában
De az ingatlanok azért továbbra is megvannak.
Gelencsér Ferencnek, a Momentum egykori elnökének továbbra sincs ingatlanja sem egyéb értéktárgya. Ugyanakkor
kriptovaluta megtakarítása 19 millió forintra, míg értékpapír megtakarítása 11 millióra nőtt.
Gelencsér hitelintézeti számlakövetelése 8,7 millióra emelkedett. Ugyanakkor nem csak képviselői, hanem alpolgármesteri tisztségből is származik jövedelme.
Az MSZP frakcióvezető Tóth Bertalan továbbra is több ingatlannak is részben vagy egészben tulajdonosa, de van egy ötmilliós névértékű életbiztosítása is. Pénzintézeti számlakövetelése 12 milliós, míg más szerződés alapján fennálló követelése 10 millió forint. Hitelintézettel szembeni tartozása 20 millió forint.
Ungár Péter továbbra is II. kerületi ingatlan tulajdonosa negyed részben és van egy Toyota RAV4 gépkocsija. Ezen kívül van egy 12 millió forintos, valamint egy devizaalapú, 9 millió forintos pénzkövetelése. Ugyanakkor az eddigi 99 millió forintos „más szerződés alapján fennálló” pénzkövetelése eltűnt a vagyonnyilatkozatából. Ungvárnak továbbra három cégben van érdekeltsége: az Azonnali Média Kft.-ben, a Kő a Mezőn Nonprofit Kft.-ben, és a PIÓ-21 Kft.-ben
Tordai Bence továbbra is részben tulajdonosa a botrányos körülmények között épített 130 négyzetméteres II. kerületi háznak.
de fele részben tulajdonosa egy családi háznak is. A Párbeszéd politikusának egy Toyota Avensis-a van. Magánszemélyekkel szembeni tartozása 3,5 millióra csökkent, hiteltartozása pedig 17 millióra.
Vadai Ágnesnek a XIII. kerületben van egy 77 négyzetméteres lakása, amelyet még 2015-ben vásárolt, más ingatlana nincs. Gépkocsival, hajóval, repülővel nem rendelkezik, van viszont herendi készlete, illetve festményei. Sem értékpapírban (kötvény, részvény, kincstárjegy stb.), sem takarékbetétben elhelyezett megtakarítása sincs, sőt készpénze sem.
A DK-s politikus ugyanakkor a vagyonnyilatkozatában feltüntetett csaknem 12 millió forintos hitelintézeti számlakövetelést, valamint más szerződésen alapuló 62 milliós pénzkövetelést. Köztartozása, hitelintézeti tartozása nincs, ellenben magánszemélynek tartozik 10 millió forinttal. S több mint húszmillió forintnyi nyugdíjpénztári megtakarítása van. Gazdasági érdekeltségei nincsenek.
Toroczkai László vagyonnyilatkozatáról ide kattintva olvashat bővebben.
Ezt is ajánljuk a témában
A Mi Hazánk politikusának Ásotthalmon vannak birtokai.
Nyitókép: Az Országgyűlés plenáris ülése (Fotó:MTI)
Kapcsolódó cikkek a Vagyonnyilatkozatok 2025 aktában.
Részvények, állampapírok, ingatlanok, céges érdekeltségek szerepelnek a legújabb fővárosi tiszás vagyonnyilatkozatokban.
De az ingatlanok azért továbbra is megvannak.