Olyan dolog történik február 12-én, aminek nagyon sok magyar örül majd
Egészen pontosan két és fél millió magyar örül majd szerdán.
Napokon belül kézhez kapják az idősek a 13. havi nyugdíjat.
Érkezik a 13. havi nyugdíj: a postás a napokban kézbesíti az időskorúak ellátását, míg a bankszámlákra szerdán érkezik meg az extra juttatás – hangsúlyozta a Facebook-ra feltöltött videójában Nagy Márton. A nemzetgazdasági miniszter elmondta,
Jelenleg az állam 7200 milliárd forintot költ a nyugdíjakra, amelynek februári összege átlagosan 485 ezer forint.
Nagy Márton felidézte, hogy Brüsszel és a magyar ellenzék annak újbóli bevezetése óta el akarja venni a 13. havi nyugdíjat az idősektől. A miniszter megerősítette: a kormány nem enged a nyomásnak, a 13. havi nyugdíj nem szűnik meg. A Mandiner korábbi cikkében felidézte:
a kormány 2010-ben kötött a nyugdíjas szervezetekkel egy olyan megállapodást, amely szerint ha 3,5 százalék feletti növekedés van az országban, nyugdíjprémiumot utal, és amint lehet, visszavezeti a 13. havi nyugdíjat. Ez 2021-ben meg is történt.
Vitályos Eszter kormányszóvivő pedig arra emlékeztetett: a nők 40 éves munkaviszony utáni nyugdíjba vonulásának lehetősége – amelyet szintén a jobboldali kormány vezetett be – további 490 milliárd forintot jelent.
Nyitóképünk illusztráció (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)
***
Ezt is ajánljuk a témában
Egészen pontosan két és fél millió magyar örül majd szerdán.