Évfordulós tényellenőrzés: lássuk, hány százalékosan árad a tisztelet és a szabadság!

„Szerencsére az emberek inkább a saját szemüknek és fülüknek hisznek” – ismételgeti az ellenzék reménysége, amivel már majdnem egyet is értenénk, csak aztán felmerül a kérdés: mi van akkor, ha a szem rendre mást lát, mint amit a fül hal? Olyankor melyiknek érdemesebb vajon hinni, a szemünknek-e, vagy a fülünknek?

Vegyünk egy példát. A figyelmes választópolgár észleli a szemével, hogy

hol 13:38-kor „szellemeskedik” oda egy 13:37-es HVG-poszt alá, vagy Lattmann Tamás Facebook-bejegyzésére reagál 60 másodpercen belül egy végtelenül eredeti „Köszönjük, Emese”-t (három perccel később utánaküldve még két sort), hol lemarad egy kicsit, és 7 óra 30-kor, egy HVG-poszt élesítése után hat perccel nyilatkoztatja ki, hogy „Hát ez a cikk elég gyengére sikerült” –

a hazának ma nem „kommenthuszárokra vagy épp pamlag partizánokra van szüksége, hanem valódi tettekre”. Hogy ezt követően a polgár újfent azt nézhesse a szemével, amint a pártvezér hol „oszd meg!” és „add tovább” felszólítással buzdítja további kommenthuszárkodásra az elszánt seregét, hol pedig két ATV-s szereplés között pötyögi be az ATV Facebook-posztja alá, hogy „vergődnek a trollok”.

Az már önmagában érdekesség, hogy Magyar Péter szemlátomást ott terem a kivont kardjával, ahol a saját önérzetét sértő észrevételek merülnek fel, míg 

– ami erősen utal arra, hogy a saját szavazóinak leszólásában nem lel a pártvezér semmiféle kivetnivalót. Szinte mintha maga is agyhalottaknak tartaná a saját embereit. Durva lenne, ha kiderülne!

De maradjunk az alapkérdésünknél. Ha adott politikus egy színpadi eszmefuttatásában a kommenthuszárkodás ellen szólal fel, előtte és utána viszont a gyakorlatban kényszeresen kommenthuszárkodik reggel, éjjel meg este, akkor

Akkor azt a politikust a kommenthuszárkodás esküdt ellenségének tekintsük, vagy egy vizet prédikáló borissza embernek? Reméljük tőle a kommenthuszárkodás megszűntét, vagy annyira inkább ne, hacsak nem a csalódás a hobbink?

Azért is fontos kérdések ezek, mert a módszer kiterjeszthető, és izgalmas válaszokhoz vezethet el minket. Itt van az Első Évforduló: a közvélemény-kutatók összevissza „mérnek”, ígéretekkel tele a padlás, a saját szemünk viszont nem csal, annak hinni pedig Magyar Péter szerint is helyénvaló – nézzük hát meg ennek fényében, mennyire árad 2025 februárjában a Tisztelet és a Szabadság.

ahelyett, hogy pontosan negyven percben celebrált volna egy ünnepi pajzsra emelést. Hogy csak egyetlen, decensebb hozzászólást tekintsünk meg: mit kommenteltek a Tisza Párt „külföldön élő szimpatizánsai”, akik a hazai elnyomó légkört úgymond a szabadabb és másságtisztelőbb Nyugatra cserélték? Íme: „Gulyás úr, egy nagy fekete pont be lett vésve önnek! Innentől felejtős a csatorna is”. Teljesen rendben van, ez az ő véleményük, magánszemélyeket pláne ne bántsunk – de mindezen szavak láttán hogy érezzük, kiáradt-e már a legelkötelezettebb, leghangosabb szimpatizánsokig a másságtisztelet és a véleményszabadság?

erre egyetlen, nem tetsző műsor miatt osztályellenesnek minősítenek egy komplett csatornát. Elsöprő tiszteletnek és szabadságnak nevezhető-e az, hogy nem fizikai körmöst kapott a riporter, hanem csak virtuális fekete pontot?

Lásd még a Nagy Attila Tibor Facebook-oldalán visszatérően előadott műsort, amelynek keretében ki-ki vérmérséklete szerint tónizva, illetve hányós emodzsikat nyomkodva szólítja fel a politológust önkritika gyakorlására, a „gyűlölködés” abbahagyására vagy egyenesen szilenciumra, a politológus saját oldalán. „Kb. egy [kommentelő] sincs, aki egyetértene önnel, mint ahogy a jó nevű elemzők között sincs” –

A pontos idő 0 óra 43 perc volt épp, a Nagy Attila Tiborral egyetértők bátorkodtak olyantájt aludni; majd amikor hajnaltól megérkeztek ezek a Tisztelet és a Szabadság áradásával meg nem fertőződött polgárok, és döbbenetüknek adtak hangot a verbális lincselés miatt, már csattant az ő arcukon is a pofon: „Agyhalott (kék)fideszes!”

Ha szeretetet ígér a pártvezér, irányításával azonban a píárakciókon kívül csak fenyegetőző gúnyolódás terem, mit gondoljunk a gazdaságpolitikai ígéretekről?

Nem sok médiaorgánum akad már, amely tiszás szemszögből komilfónak tekinthető, de talán a Magyar Hang ilyen – a TISZA-vezér olyannyira megbízik benne, hogy

Abban a lapban nemrég épp a meglehetősen tiszafil Puzsér Róberttől jelent meg mintegy hétezer karakternyi belterjes személyeskedés Ceglédi Zoltánnal szemben, amelyet aztán a Facebookon is megfuttattak, hogy bármely kommenthuszár kifejthesse, miért utálja a liberális politikai elemzőt. Isten ments, hogy fogadatlan prókátor legyek, de vajon mennyire tetőzik a tisztelet és a szabadság ott, ahol egy „polgári hetilap” cikkében nem konkrét meglátásokba kötnek bele objektív érvekkel, hanem homályos, szubjektív emlékekre hivatkozva beszélik ki a kipécézettet?

Aki ezen a ponton egyes kormánypárti portálok szintén ízléstelen szövegeire mutogatna vissza, ne tegye: a kérdés most az, hogy egyáltalán

(Akit szüntelenül lepropagandistáznak, annak ráadásul kifejezetten propagandistaként kellene viselkednie ahhoz, hogy a címke igaz legyen, ne pedig tiszteletlen, sőt aljas rágalomnak minősüljön.)

És miközben egy publicista nagyjából hétéves emlékéből kiindulva személyeskedni lehet, a Tisztelet és Szabadság fővezére egy tavalyelőtti részvényvásárlás kapcsán határozottan kijelenti: „semmi közük a magyar embereknek, hogy én magánemberként tíz éve mit csináltam, vagy öt éve”.

Itt érdeklődnék szelíden és udvariasan: ezek szerint csak ahhoz van közük a magyar embereknek (ahhoz viszont nagyon), hogy Kocsis Máté húsz évvel ezelőtt hányasra vizsgázott az egyetemen? Mert tavaly áprilisban például azzal kapcsolatban fogalmazott meg (hamis) állításokat a magánélet védelmének kérlelhetetlen harcosa. Hogy csak egyet idézzünk fel az elmúlt hónapokban előadott zavaros pletykák közül.

– de legalább lett 25 ezer előfizetője a „rendszerváltásnak”, a pénz tehát azért csordogál.

Az oktatás/egészségügy Kánaánná varázslásával ellentétben azonban a vitapartnerünk iránti legalapvetőbb tisztelethez és a véleménynyilvánítás szabadságának elfogadásához nem kell se költségvetés, se hatalom – ezek szimpla gyakorlásával a Tisztelet és Szabadság Párt vezetője és kemény magja kiválóan demonstrálhatná tettrekészségét, magasabb minőségét és az érdemi változás iránti elkötelezettségét.

– még jó, hogy maga a TISZA-vezér is határozottan javasolja, hogy ennek a látványnak higgyünk, ne pedig az üres lózungoknak.

***

(Nyitókép: Markovics Gábor / Magyar Nemzet)