
Elhunyt Nagy Ervin. Kevesen tudják, de ő volt az első, aki segített
Kevesen tudják, de ő volt az első aki segített. Hogy írjak, hogy pénzt keressek, hogy ételt tudjak venni.

„Elhunyt Nagy Ervin.
Kevesen tudják, de ő volt az első aki segített.
Hogy írjak, hogy pénzt keressek, hogy ételt tudjak venni.
Hogy éljek.
És ő most meghalt..
Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:
Egyre nagyobb az aggodalom Európában: semmi sem úgy alakul Magyarországon, mint ahogyan tervezték

(...)
A kereskedelmi tévés tervek sem jöttek össze, persze ígéretek voltak, de abból nem lehet kenyeret venni.
Gyakorlatilag nem volt bevételem.
Aztán megtaláltuk egymást Ervinnel, aki a találkozónk előtt már olvasta néhány írásomat a Facebookon, és a Mandineren. Azt mondta, csináljuk.
Kedves, mosolygós, pozitív ember volt.
Segítőkész.
Segített.
Akkoriban a Polgár portál főszerkesztője volt, én pedig onnantól kezdve nem a Facebookra raktam ki az írásaimat, hanem neki küldtem. Nem tudott sokat fizetni, 50 ezer forintot kaptam egy hónapra, de jó iskola volt, elkezdhettem megtanulni a szakmát. Gyakoroltam, figyeltem, olvastam, írtam.
(...)
Hiányozni fogsz barátom, nyugodj békében!”
Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Facebook
Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:
Győzelemre áll Orbán Brüsszelben, ráadásul a Bizottságot nem csak Ukrajna sürgeti










