Nógrádi György sem hagyta szó nélkül, hogy Zelenszkij újabb fegyvereket követel

2025. január 11. 06:10

„Mit csinál? Amit mindig: elmondja, hogy köszöni, amit eddig kapott, és elkezd veszekedni” – mondta a szakértő.

2025. január 11. 06:10

A NATO-tagországok képviselői csütörtökön találkoztak Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel a németországi Ramsteinben, ahol a Magyarországgal szomszédos ország államfője  beszédet mondott.

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő a HírTV-nek nyilatkozva Zelenszkij beszédével kapcsolatban úgy fogalmazott.

„Elment Zelenszkij. Mit csinál? Amit mindig: elmondja, hogy köszöni, amit eddig kapott, és elkezd veszekedni. Nagyon érdekes, elmondja azt, hogy milyen fegyverrendszereket követel, nem kér, követel” 

– fogalmazott.

Hozzátette: erre a jelenlegi amerikai vezetés kész helyzet elé állítja a republikánusokat azzal, hogy odaadja az utolsó 500 millió dolláros támogatást fegyverben, ami azt jelenti, hogy a frontokon a helyzet valamelyest stabilizálódik.

Nógrádi elmondta, egy ismerősétől úgy értesült, hogy az ukrán fronton a nyugati fegyvereket szó szerint eladják az ukrán katonáknak.

„Mi ez, ha nem korrupció?” 

– tette fel a kérdést a szakértő.

Nógrádi György az ukrán elnökkel kapcsolatban megjegyezte, kérdéses Zelenszkij sorsa, az oroszok ugyanis már nem akarnak vele tárgyalni, és több jeli is arra utal, hogy az új amerikai elnök, Donald Trump se fogja partnerként kezelni.

A teljes adást alább nézheti vissza:

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vanced
2025. január 11. 08:38
Köztudott, hogy az ukrán katonák dollár és euro ezrekkel , milliókkal rohangálnak a lövészárkokban és HIMARS rendszereket vesznek az ukrán kormánytól.
Chekke-Faint
2025. január 11. 08:16 Szerkesztve
Azért Gyuribácsi nyilatkozatai a háború napján olvasottakkal szemben 2x360 fokot perdültek.
ördöngös pepecselés
2025. január 11. 08:03
ribizli-2 2025. január 11. 06:40 Pontosan. És nagyon vigyázni vele mert a menekülő patkány veszélyes. Most hogy elvesztette a támaszát, kiszámíthatatlan húzásai lehetnek. Főleg amikor rájön, hogy Trumpra egyáltalán nem számíthat.
synthetic
2025. január 11. 08:02
a náci bűnöző oroszok ellen, kellene a fegyverek a sunyi náci orosz imádó álmagyar fideszesek persze, hogy ellenkeznek undorítóak sajnos
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!