Magyarországon is megjelent a rettegett vírus, egyelőre nincs rá gyógyszer

2025. január 07. 14:41

Rusvai Miklós szerint az új kórokozó súlyos tüdőgyulladást is előidézhet.

2025. január 07. 14:41
Vírus

Korábban már Magyarországon is megjelent a humán metapneumovírusként (HMPV) azonosított kórokozó, amely miatt sokan megbetegedtek Kínában a közelmúltban – mondta Rusvai Miklós az InfoRádiónak. Az állatorvos, virológus hozzáfűzte, hogy a HMPV egy régóta ismert, légzőszervi megbetegedést okozó vírus, amely az influenzához hasonló tünetekkel jár, de ha más kórokozó baktériumok is társulnak hozzá, akkor akár súlyos tüdőgyulladást is előidézhet.

Ezt is ajánljuk a témában

A vírus ellen gyógyszer nincsen, a betegségen öt-hat nap alatt túl lehet esni, ha a fertőzést elkapó páciens ágyban marad, sok folyadékot iszik, és enyhe, meleg, egyenletes hőmérséklet veszi körül. 

Hozzátette: a HMPV Már Magyarországon is jelen van, szinte minden héten kimutatják a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központban is.

A közelmúltban világszerte megjelent vírusfajták tehát most pótolják azt a két-három évet, amit kihagytak” 

– tette hozzá. A szakértő kitér arra is, hogy gyakran a rendszeres megfertőződések tartják fenn az immunitást a kórokozókkal szemben a lakosságon belül, de most több év kimaradt az ily módon történő immunizálásból, és nem oldható meg minden egyes vírusfajta ellen a vakcinás védekezés.

Nyitókép: fpm

Összesen 86 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pumuklik
2025. január 07. 22:20
WHO terror újra indul! 🤑🤑🤑🤑🤑
Derek Zoolander
2025. január 07. 19:43
"A közelmúltban világszerte megjelent vírusfajták tehát most pótolják azt a két-három évet, amit kihagytak" Szerintetek aki ilyet leír az minek nézi az embereket ?
auditorium
2025. január 07. 19:14
Kb. tizezer virustipus van, -DNS, RNA szerint osztályozva . Nem véletlen, h. az ázsiaiak zöme maszkban közlekedik, a repülőkön is ők maszkban ülnek, hiszen ők már sokkal korábban megtapasztalták vagy kikisérletezték ezeket a virusokat. A fenti HMPV virus a légzőszerveket, főleg a tüdőt támadja meg. Ukrajnában több esetet tartanak számon és onnan érkezhet hozzánk is. Jelenleg a SARS-CoV-2 nek 11 variánsát figyelték meg a virológusok. Az állandó mutáció új variánsokat hozhat létre.
fogas paduc
2025. január 07. 18:33 Szerkesztve
Canadian deplorable- nek: Az oltás azért nem tud olyan mértékben új variánsokat "gyártani" mert az oltottban sokkal rövidebb ideig tart a vírus replikáció, és sokkal kevesebb vírus is keletkezik a szervezetében. Így az új mutációk kialakulására sokkal kisebb az esély!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!