Deák téri késelés: nem bocsát meg a szíven szúrt fiú édesapja
Az ügyész a legsúlyosabb büntetést kérte a három elkövetőre a hétfői tárgyaláson.
Egy 16 éves fiú az életével fizetett a fiatalok kegyetlensége miatt, és bár a bíróság ítélete nem enyhítheti a család fájdalmát, ezúttal is győzött az igazság.
Nyitókép: MTI/Lakatos Péter
Az egész országot megrázta a Deák téri kettős gyilkosság. A szörnyű eset a Covid-lezárásokat követő első hétvégén történt, mikor már mindenki kiengedhette a felgyülemlett gőzt. Azonban a hirtelen jött szabadság mások kegyetlensége miatt két fiatal életébe került: a 16 éves M. Lászlót és a 20 éves K. Gergelyt a Deák téren brutálisan meggyilkolták.
Ezt is ajánljuk a témában
Az ügyész a legsúlyosabb büntetést kérte a három elkövetőre a hétfői tárgyaláson.
A vádirat alapján 2020. május 21-én éjszaka az öt általánost végzett Cs. Krisztián Deák téri szórakozóhelyeken a 18. születésnapját ünnepelte barátaival, a J. ikrekkel és két másik ismerősével. Éjfélt követően aztán az Erzsébet téri gördeszkapályához mentek, ahol egy másik társasággal verekedtek össze, valamint elloptak tőlük egy hordozható hangfalat.
A verekedés alatt Cs. Krisztián kétszer is megszúrta a megtámadottak egyikét, és csak azért ért véget a konfliktus, mert a közelben elhaladt egy rendőrautó, aminek hála a támadók elfutottak a helyszínről.
Az elkövetők végül hajnali három körül jutottak el a József Attila utca és a Hercegprímás utca kereszteződéséhez, ahol egy másik, szintén öttagú társaságba botlottak. Cs. Krisztián a hangoskodó és lökdösődő fiataloktól vadult meg, és „mindjárt beugrok bokszolni” felkiáltással nemcsak elővette a kését, de rátámadt a csoportra.
A 16 éves M. Lászlót kétszer háton és kétszer mellkason szúrta kilenc centiméter pengehosszúságú késével, amikor pedig az áldozat földre zuhant, Krisztián barátja, J. Marcell még hatszor fejbe rúgta a haldokló tinédzsert.
Marcell testvére, J. Dániel közben hátulról biztosította barátait. Cs. Krisztián ezután a 20 éves K. Gergelyt is kétszer oldalba és kétszer mellkason szúrta, végül társaival együtt menekült el a helyszínről, amit követően a megkéselt fiúk már a helyszínen életüket vesztették. Amit még tudni lehet, hogy a verekedés ideje alatt az áldozatok és a tanúk is kábítószerek hatása alatt álltak. A szakértők 13 sérülést azonosítottak a M. László testén, aki a földre kerülve
még élt, amikor a fejét rugdosták, és a szakértők szerint nem az önmagukba is veszélyes rúgásokba, hanem a késszúrásokba halt bele.
Cs. Krisztián ezt követően tavaly tavasszal 25 év fegyházbüntetést kapott emberölés, rablás és testi sértés kísérlete miatt. Fiatal kora miatt ennyi a maximum, amit ki lehetett szabni rá. J. Marcellre 7 év 6 hónap fegyházat, míg testvérére, J. Dánielre 5 év fegyházat szabott ki a Fővárosi Törvényszék. Most a büntetés jogerőre emelkedett, így Krisztiánnak huszonöt évre kell fegyházba vonulnia, míg a bűncselekményben résztvevő ikerpárból J. Marcell véglegesen 10 év fegyházat, testvére, J. Dániel pedig három év börtönt kapott.
A 24.hu-nak az idősebb áldozat apja az alábbi nyilatkozott adta a szerdai ítélethozatal előtt:
Abban bízom, hogy helybenhagyják Cs. Krisztián büntetését. A Lacika fejét rugdosó súlyosabb büntetést érdemel, a testvérének viszont elég az az öt év is, amit kapott. Nem ő tehet arról, hogy egy ilyen ember a fivére. Sokszor megkérdezik tőlem, hogy bírjuk feldolgozni azt, hogy kivégezték a gyerekünket. Legszívesebben kinyírnám a fiam gyilkosát, de nem alacsonyodhatok le az ő szintjére. És ott van a másik három gyerekem, akik miatt nem adhatjuk fel. Példát kell mutatnunk nekik. Az, hogy közben mi játszódik le a lelkünkben, már egy más dolog
A Fővárosi Ítélőtáblán nemcsak az idősebb áldozat szülei és barátai, illetve a 16 éves, meggyilkolt fiú nagymamája jelent meg, de a bűncselekményben fontos szereppel bíró ikerpár édesanyja is, aki szabadlábon védekező fiával, J. Dániellel érkezett.
Ezt is ajánljuk a témában
Tavaly májusban ölt a 18. születésnapját ünneplő roma vádlott.
Az ügyész az ikrek esetében súlyosabb minősítésért és hosszabb tartamú szabadságvesztés kiszabásáért fellebbezett, vádbeszédében pedig kérte, hogy a Fővárosi Ítélőtábla élet elleni bűncselekménynek minősítse az ikrek tettét. Cs. Krisztián esetében a védelem a fiú nehéz életkörülményeire hivatkozott, amire az ügyész erre úgy reflektált, hogy
az elkövető nem ismert sem embert, sem Istent, és erőszakban nőtt fel.
Cs. Krisztián és J. Marcell az utolsó szó jogán bocsánatot kért az áldozatok hozzátartozóitól, J. Dániel pedig azt mondta, hogy ha előre tudja, hogy alakul az este, el sem indul aznap otthonról. A meggyilkolt fiú apja az ítélet után arról beszélt, hogy ugyan tartott a gyilkos büntetésének enyhítésétől, de végül mindhárom vádlott megkapta, amit megérdemelt.