Két ábra is bizonyítja: a többség fél attól, hogy a Tisza Párt győzelme után Magyarország belesodródik a háborúba és véget ér a rezsicsökkentés

Az is kiderült, mit tettek Magyar Péterék, ami ezt eredményezte.



Szerinte ez az eset is rávilágít a súlyos alkoholproblémákra Magyarországon.

Szombaton, az egri sportcsarnokban zajló öregfiúk futballtorna díjkiosztóján egy néző durva megjegyzéseket tett Széki Attilára („Curtis”) és csapatára. Az előadó ezt követően a lelátóhoz ment, majd egy rövid szóváltás után pofon ütötte az illetőt.
Curtis másnap a Facebookon kért elnézést az esettel kapcsolatban, és elmondta, hogy a néző vélhetően erősen ittas állapotban tartózkodott azon a szektoron belül, ahol egyébként nem lett volna szabad lennie, és folyamatosan sértegette az újpesti öregfiúkat, akiket ő a tágabb családjának tekint.

„Nagyon sajnálom, hogy meggondolatlanul cselekedtem”
– írta, hozzátéve, hogy szerinte ez az eset is rávilágít a súlyos alkoholproblémákra Magyarországon.
