Egy magyar közösség tragédiája félszáz nap alatt – Kosztyó Gyula új könyvéről
Fontos könyv jelent meg egy határon túli magyar közösség kiirtásának történetéről.
80 éve szabadult fel az auschwitzi koncentrációs tábor. Ma van a holokauszt emléknapja.
„Az ENSZ 2005-ben nyilvánította január 27-ét a holokauszt nemzetközi emléknapjává. Az az ENSZ, ami mára az antiszemitizmus egyik bástyája, Izrael ellensége, szervei egyenesen az Izrael és a zsidók elleni terrorizmus cinkosai. Lengyelország bejelentette, hogy ha Netanjahu izraeli miniszterelnök az emlékünnepségre odautazna, letartóztatnák, eleget téve a Nemzetközi Büntetőbíróság letartóztatási parancsának. Ugyan nem is volt tervbe véve, hogy Netanjahu odautazna, de ezt feltétlenül be kellett jelenteni, igazolva az erre kíváncsiaknak, a »nemzetközi közösségnek«, hogy Lengyelország hol áll.
Sokáig azt hittem, hogy a holokauszt emlékezete, a megemlékezések, a dokumentáció nem a zsidók dolga, hiszen nem ők követték el a népirtást, nem nekik kell lelkiismeret-vizsgálatot tartani, nem nekik kell választ adni arra kérdésre, hogyan történhetett ez meg.
Mára már világos választ adott a nem zsidó világ: az övék sem.
A liberális demokráciákban az volt mindig a sztenderd válasz az antiszemitizmus fellángolásaira, hogy javítani kell a holokauszt oktatásán. Mintha a holokauszt oktatásának lett volna bármiféle, ha nem is elégséges eredménye, amin csak javítani kell. A valóságban az emberek annyira érzik a magukénak a problémát, mint az inkák vagy a maják kiirtását, vagy a tuszik kiirtását a hutuk által (tudja a kedves olvasó, kikről van szó?). Szörnyű, szörnyű, de messze volt, régen volt, nem mi voltunk, nem a mieinket ölték.
Egyébként is naiv illúzió, hogy bárki képes volna bármit is tanulni a történelemből.
A holokauszt-múzeumok, regények, filmek részben a túlélők emlékezetmunkájának az eredményei, részben a politikusok jó szándékú vagy opportunista erényfitogtatásai. Közönségük azokból áll, akik ezek nélkül sem lennének hajlamosak vagy képesek embertársaikai kifosztani, deportálni vagy megölni. Szóval egy szűk körből kerülnek ki.
A holokauszt emlékezete mára már arra sem elég, hogy Izrael miniszterelnökét ne fenyegessék a legtöbb áldozatot elkönyvelő országban; az európai civilizáció csomópontjain, Párizsban, Londonban, Berlinben ne követeljék sokezres utcai tüntetéseken a zsidók kiirtását, országuk megsemmisítését; vagy akár csak arra, hogy a többség ezt ne közömbösen figyelje. A zsidók országát rákényszerítik, hogy polgárai gyilkosait szabadon engedje, nem engedik győzni az elpusztítására törekvő terroristák felett.
Szóval hagyjuk az emléknapot!”
Ezt is ajánljuk a témában
Fontos könyv jelent meg egy határon túli magyar közösség kiirtásának történetéről.
Nyitókép: kolisrael.hu