A Mere továbbra sem mondott le a magyarországi terjeszkedésről, de többször csúsztak a határidővel

2025. január 02. 15:34

A Világgazdaság megtudta, hogy a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalhoz továbbra sem érkezett meg a boltnyitáshoz szükséges engedélyezési kérelem.

2025. január 02. 15:34

Tavaly tavasszal jelentek meg az első hírek arról, hogy belép a magyar piacra a legismertebb orosz kiskereskedelmi lánc. A vásárlók azonban hiába várják, a Mere terjeszkedésének eddig semmi nyoma. Sőt, már a boltnyitás kapcsán beharangozott határidő is letelt – írta a Világgazdaság

Emlékezetes, a tervek szerint úgy volt, hogy 2025 első feléig húsz üzletet nyitnak Budapesten és az agglomerációban, három éven belül pedig már kétszáz bolttal fognak rendelkezni.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

A közvélemény-kutatók változtatnak Magyarországon: elkezdenek közelíteni a valósághoz

A közvélemény-kutatók változtatnak Magyarországon: elkezdenek közelíteni a valósághoz
Tovább a cikkhezchevron

A lap összeállításában felidézte, hogy lassan egy éve úgy állt a dolog, hogy a Mere összeállította és hamarosan be is adja azt a dokumentációt, amely a boltnyitás engedélyezéséhez szükséges. Erre az úgynevezett plázastop miatt van szükség, amely alól a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal adhat felmentést. Ők az illetékes szakhatóság a nagyobb kereskedelmi építmények építéséhez, bővítéséhez. 

Már többször kicsúsztak a határidőből

A Világgazdaság azzal a kérdéssel fordult a Kormányhivatalhoz, hogy adott-e be hozzájuk a TS Retail Kft. – az a cég, amely álláshirdetéseket tett közzé 2024-ben, és dolgozókat keresett az orosz bolthoz – vagy a Mere-bolt magyarországi terjeszkedése kapcsán más jogi személy boltépítéshez szükséges engedélyezési kérelmet. Mint kiderült, 

a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalhoz a TS Retail Kft. boltépítéshez szükséges engedélyezési kérelmet nem nyújtott be.

A vg.hu szerint ezzel együtt sem lehet azt kijelenteni, hogy a Mere nem jön Magyaroszágra. A portál úgy tudja, az oroszok már a Covid előtt eldöntötték, hogy belépnek a magyar piacra. Ezt a járvány azonban keresztülhúzta, de aztán 2023 második fél évében újra napirendre került az ügy. Csakhogy háromszor is kicsúsztak az első boltnyitás tervezett dátumából, ami a legutóbb 2024 május legvége volt.

Aztán jött a negyedik dátum, tavaly év vége. Azonban azt sem sikerült tartani. Így aztán annyi biztosan elmondható, hogy a Mere mostanra legalább négyszer már kifutott a magyarországi terjeszkedés határidejéből, ez pedig minimum kétségessé teszi a szándékaik komolyságát – írták.

Nyitókép: Mere közösségi oldala

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
titi77
2025. január 02. 16:56
hát én vásároltam már müncheni lidl-ben,milánoi lidl-ben (ott LD a neve) meg magyar lidlben. ugyanannyiért szemetet kapok itthon a pénzemért. a tesco meg a penny detto! a puding pl. a németeknél 60% tej itt meg 6%. mert állítólag a magyarok így szeretik.
Válasz erre
7
0
patópál
2025. január 02. 16:49
Tuti kivárják a háború végét.
Válasz erre
0
0
nempolitizalok-0
2025. január 02. 16:00 Szerkesztve
Tele lesz Synthetic-szerű szájszagú tetves büdöslibsikkel. Ezek vesztesek, csórók és nyilván olcsón akarnak vásárolni.
Válasz erre
9
3
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!