A fejlesztések fókuszában a gyermekek: hatalmas előrelépésről számolt be a kormány

2025. január 11. 12:52

Már minden harmadik településen van bölcsőde.

2025. január 11. 12:52
null

2010 óta a kormány megduplázta a bölcsődei férőhelyek számát, így már kétszer annyi gyermeknek van biztos helye ezekben az intézményekben – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára szombaton.

Ezt is ajánljuk a témában

Zsigó Róbert a kormány közösségi oldalán közzétett videóban rámutatott, a 32 500 férőhellyel szemben ma már 68 ezer férőhely várja a kicsiket.

Hozzátette, nagyot léptek előre az országos lefedettségben is azért, „hogy ne kelljen a gyermekekkel annyit utazni”. Ez azt jelenti, hogy minden harmadik településen és minden járásban működik bölcsőde, „ami korábban nem így volt”. Közölte, a vidéken élő szülők támogatást kapnak a bölcsődei térítési díj megfizetésére is.

Az államtitkár leszögezte, fontos a bölcsődei dolgozók megbecsülése, ezért 2010 óta négy és félszeresére emelték a bérüket. Ráadásul azok, akik bölcsődei kisgyermeknevelőnek tanulnak támogatásokra és ösztöndíjakra is számíthatnak – tette hozzá.

Zsigó Róbert rámutatott, a bölcsődék megkönnyítik a dolgozó szülők életét, így ezekkel az intézményekkel a gyermek- és munkavállalást is segítik.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Balázs Attila

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zsolti123
2025. január 11. 14:01
Ilyenre is figyelni kell: Egyre több a sajátos nevelési igényű diák, minden 24. elsős évet ismétel . Mint 2023-ban megírtuk, Az SNI-s (sajátos nevelési igényű) tanulók rohamos növekedése, valamint a gyógypedagógusok hiánya egyre komolyabb gondot jelent. Már a 2021/2022-es tanévben is rendkívüli növekedés volt látható, ami a 2022/2023-as tanévben sem állt meg. https:// index.hu/belfold/2024/12/28/sni-gyerekek-tanev-ksh/?token=d4708afd488c074faf3c4efe743a1bc9 https:// index.hu/belfold/2023/06/13/gyermekjogi-jelentes-2022-hintalovon-gyermekjogi-alapitvany-sokkolo-adatok/?token=79aa1a2bba0d31bbb4509ba3cab76baf
states-2
2025. január 11. 13:40
Gyurcsány anno bezárta a bölcsődéket, óvodákat, iskolákat, elbocsátotta a pedagógusokat, a gyesből elvett egy évet. Folytassam? Mert lehet a végtelenségig, hogy épült le alattuk, komcsik alatt az ország. És mindezt úgy, hogy nem volt se járvány, se háború, se energiaválság. De ők, komcsik felértek mindhárommal.
states-2
2025. január 11. 13:38
Gyurcsány anno bezárta a bölcsődéket, óvodákat, iskolákat, elbocsátotta a pedagógusokat, a gyesből elvett egy évet. Folytassam? Mert lehet a végtelenségig, hogy épült le alattuk, komcsik alatt az ország.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!