Régi játék az ateisták részéről, hogy minden alkalommal felhördülnek, ha a kereszténység szerintük teret nyer valahol. Pedig a kereszt jele maga a mindenség. Mindenkire érvényes, a kereszténység ugyanis nem csak kultúra, hanem magyarázat a világra; keletkezésére, értelmére, az életre, az emberre. Ezért is kerülhet a kereszt még a várbeli turulnál is magasabbra, hiszen ez talán a legerősebb szimbólum. Miért is olyan fontos ez? A szimbólumok, a kifejezések, a közbeszéd harcai, hangsúlyai eldönthetik egy nemzet sorsát, gondolkodását, a követendő irányt. Ezért is annyira lényeges a turul védelme vagy Trianon napirenden tartása (pontosabban a kárpát-medencei Magyarország képé). A kereszt persze egyetemesebb, így nem csak a mi ügyünk,
bár e pillanatban Európában legalább akkora veszély fenyegeti a keresztet (és ami mögötte van), mint a turult (és ami mögötte van).
Ilyenkor menetrend szerint a hazai, a nemzettel ellenérdekelt banda elkezdi a statisztikázást, hány katolikust találtak a népszámlálók és hányan járnak rendszeresen misére. A kereszt azonban nem ateisták és hívők csatájának eszköze. Nem kirekesztő, hanem befogadó jelkép. Függetlenül a vasárnapi templomjárástól a magyarok döntő többségének életét szabályozza, keretek között tartja, családi ünnepeit, jelenét és múltját, élőket és halottait fogja közre. Az, hogy vasárnap nem dolgozunk, a temetőkben kereszteket állítunk, segítünk a földre esőnek, egyáltalán bízunk abban, hogy holnap is lesz nap, lesz betevőnk, jövőnk, mind hit és bizakodás kérdése. Még a legracionálisabb természettudós is abból indul ki, hogy a világban rendszer van, törvények vannak (vagyis törvényalkotónak is kell lennie), hiszen
ha nem hinne a természeti törvények létezésében, bele sem fogna a kutatásba, mert a véletlent nem lehet kiszámítani.
Ha nem hinnénk Jézusban, mint a világtörténelem középpontjában, az esztendőt sem tudnánk megnevezni, hol is tartunk.