Kiderült: ezért rúgta fel a szolnoki kalandparkban a gyermeket a kísérője (VIDEÓ)

2024. július 17. 15:28

„Ezúton kérek bocsánatot a szülőktől is, melyet nem remélek” – írta közleményében az elkövető.

2024. július 17. 15:28

A nyitókép illusztráció. Fotó: Getty Images / Tatiana Maksimova

Kedden a Mandiner is beszámolt róla, hogy egy megrázó videót tett közzé a Szolnoki Városüzemeltetési Kft. a Facebook-oldalán. A felvétel a város által üzemeltetett Szolnoki Kalandparkban készült, és a kezdőképen egy sisakos gyerekcsoport látható, ahogy az árnyékban várakoznak.

A videón egy férfi, a csoport egyik felügyelője, a karjánál fogva megragad egy gyereket, néhány méterrel odébb húzza a gumiburkolatú futókör fölé,

majd olyan erővel rúgja ki a gyerek lábát, hogy az megpördül, s beveri a fejét a földbe, majd másodpercekig mozdulatlanul fekszik, egészen a felvétel végéig.

A városüzemeltető cég tájékoztatása szerint a kisfiú már jól van. Tájékoztatásuk szerint a bántalmazás közvetlen előzménye az volt, hogy

a gyerek nem akart felmenni a kalandpark mászórészére.

A Szolnoki Rendőrkapitányság a hírportállal közölte, hogy ismeretlen tettes ellen garázdaság vétségének gyanúja miatt folytat nyomozást, de a nyomozás érdekeire hivatkozva további tájékoztatást nem adott.

Szerdán kiderült, hogy a kisfiút a jászberényi Yakuzák SE elnöke rúgta fel. A férfi tettéért bocsánatot kért.

„Amit tettem minden szempontból elfogadhatatlan, szembemegy mindazzal, amit az elmúlt 35 évben képviseltem, tanítottam és életemmel megjelenítettem. Ez nem hiba, hanem létrontás. Mindent megteszek, hogy az igazságszolgáltatás munkáját támogassam, és csak remélni tudom, hogy nem okoztam lelki sérülést a kisfiúnak, akitől a helyszínen bocsánatot kértem, és minden tettemmel igyekeztem jóvá tenni a jóvátehetetlent. Ezúton kérek bocsánatot a szülőktől is, melyet nem remélek”

– írta közleményében, amit a Metropol szúrt ki.

***

 

Összesen 259 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ahinoam
2024. július 20. 18:26
túl van ez már lihegve, látom mindenkiből rögtön előjött a szeretet, rögtön öljük meg, akasszuk fel, stb, álszentek vagytok, valahol minden ember gonosz, bánt mást, de most mindenki összefogva ugratok mint egy csontra gyülölködve, nem lett baja a gyerekenek, puhára esett, az egy gumiszönyeg, sajnos nem mérte fel mekkora ereje van egy ilyen komoly karate szakértőnek, plussz rosszul találta el, valószínűleg ő is meglepődött hogy a gyerel megpördült, gyerünk esetek neki, nap mint nap lehet látni hasonlót, vagy verekedést, stb, de most adjátok ki magatokből, gyerünk van még bennetek gyülölet, ez semmi még, mutassátok meg mi van ott legbelül, mélyen, és még a végén kiderül ez az eset picsafüst ahoz képest amilyenek vagytok ott belül, ez az eset nem is annyira morbid mint ahogyan mindenki beáll a sorba hogy öljük megva csókát, ilyenkor látszik milyen az emberi természet és ahogyan a reakciókból leveszem ti sem vagytok különbek, lehet csak másban vannak bűneitek, hibáitok
leslie-963
2024. július 18. 14:08
Mi akik már túl vagyunk az élet derekán, megdöbbenve nézzük hova lett a világ. Mivé lettek a gyerekek. Ez az eset nyilván felháborít minden jó ízlésű embert. De nézzenek csak körül. Üljenek fel a tömegközlekedésre, menjenek ki egy ifjúsági rendezvényre,táborba, gólyatáborba, strandra és döntsék el lennének- e 15-20 gyermek kísérői,oktatói, nevelői , teljesen mindegy melyik településen és milyen szociális helyzetben lévők a gyermekek. Aki lenne, az előtt megemelem a kalapom. És a hibázó ember előtt is aki azonnal levonta a konzekvenciát. Ébresztő, nagyok a bajok!
Marhagulya
2024. július 18. 13:09
Te szerencsétlen, ahogy a címét elolvastam az írásodnak tudtam, hová fogsz kilyukadni. Nyilván a zorbán felel ezért is meg a Fidesz. Nem a f@szkalap, aki szerencsétlen gyereket íly módon fegyelmezte, vagy noszogatta.
bagoly-29
2024. július 18. 10:45
A tömeghisztéria , a lincselési vágy jellemző a mai társadalomra. Olyan mint anno a boszorkányüldözés. Ok és okozat vizsgálat nix. S csodálkoznak, ha a diák megszúrja, megüti a tanárát csak mert az rendre merte utasítani! DE bezzeg ha velük szemben történne ez meg! DE akkor ne csodálkozzunk az üzletben magát na földhöz verő, orditó, követelőző gyerekek és tajdak szüleik láttán sem!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!