A fejünk is belefájdul, ha megpróbáljuk megérteni, mi történik a zuglói baloldalon

2024. május 20. 05:34

A zuglói DK úgy szapulja az Összefogás Zuglóért Egyesületet, hogy az MSZP-DK-szövetség kvázi csak a Horváth Csabát támogató szervezeten keresztül tudott listát állítani. De nem ez a legfurább a helyi baloldal belharcaiban. A Fidesz polgármesterjelöltje szerint mindegy, mi megy közöttük, ha érdekük úgy kívánja, újra összeállnak a balos formációk.

2024. május 20. 05:34
KARÁCSONY Gergely; HORVÁTH Csaba
Vizvári Soma

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

 

Nagy a csend Zuglóban, mióta lejárt a DK ultimátuma, melyet Horváth Csaba polgármesternek adott. A Gyurcsány-párt helyi szervezete még május 10-én írta ki Facebook-oldalára: „A Demokratikus Koalíció Zuglói Frakciója a mai napon kinyilvánítja, hogy nem kíván tagja maradni egy olyan koalíciónak, aminek tagjai azok a korábban szocialista színekben induló képviselők, akik most a civilség álcája mögé bújva az Összefogás Zugló Egyesület neve alatt az ellenzéki szövetség politikai megsemmisítésével vannak elfoglalva!”.

A posztban továbbá a következő zavaros mondat is olvasható: 

Putyini módszerekkel akarja ellehetetleníteni az Összefogás Zuglóért Egyesület, hogy Zuglóban DK-s képviselők induljanak az önkormányzati választáson”.

A kótyagos, nehezen megfejthető szöveg jól illeszkedik abba a kaotikus képbe, amelyet a zuglói baloldal mutat magáról az elmúlt időszakban. Nehéz is eldönteni, honnan kezdjük az amorf, vászonra csapkodott pacák bemutatását. Talán a polgármesterjelölteknél.

 

Tudjuk, hogy ki kit támogat Zuglóban, csak nem sejtjük

Zuglóban jelenleg az MSZP-s Horváth Csaba a polgármester, 2019 óta vezeti a kerületet és azt szeretné, hogy a következő öt évben se változzon a helyzet. Éppen ezért értelemszerűen újraindul az MSZP, a DK és a Párbeszéd jelölésével. Csakhogy a kerület korábbi alpolgármestere, a momentumos Rózsa András is városvezető szeretne lenni, az ő jelölő szervezete egyedül a Momentum.

Gondolnánk, hogy a helyi képviselőjelöltek jelölő szervezetei tükrözik a polgármesterekét, ugye? Ne tegyük! A legtöbb körzetben a Momentum és a DK, kigészülve helyi szervezetekkel vagy más pártokkal, együtt jelölnek képviselőségre aspiráló politikusokat. Magyarán: 

a Horváthot jelölő DK és a Horváth ellenfelét indító Momentum a körzetekben összefogott.

Ezt is ajánljuk a témában

Rózsa András, az önálló momentumos listához szükséges harmadik jelölt

Mivel a Momentum ragaszkodott hozzá, hogy önálló fővárosi listát állítson, szükségük volt három önálló polgármesterjelöltre is a szabályok értelmében. Egyikük Soproni Tamás lett, Terézváros jelenlegi polgármestere. Az ő személye körül nem bontakozott ki különösebben észlelhető vita a baloldalon, a nagy összefogó konglomerátum nem is indít ellene közös jelöltet és a plakátjain a DK, a Párbeszéd és az LMP is ott van, az MSZP viszont hiányzik, ráadásul a szocialisták önálló jelölteket indítanak a körzetekben. Szintén önálló momentumos polgármesterjelölt Gergely Bálint Rákosmentén. Róla nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy az esélytelenk nyugalmával indul, hiszen öt éve a kormánypárti Horváth Tamás ötven százalék feletti eredményt ért el, a polgármesternek ráadásul egy másik baloldali kihívója is akad, Lukozcki Károly személyében, aki az MSZP, a DK, Jobbik, az LMP és a Párbeszéd jelölésével indul. Az egyetlen hely, ahol a Momentum egyéni jelöltjét ráindította a regnáló baloldali polgármesterre, az Zugló. Nagy felzúdulást is keltett az MSZP részéről, hogy a momentumos Rózsa András is ringbe szállt Horváth Csaba ellen. Az viszont kérdéses, hogy mi változna a kerületben, ha Rózsa a szétszórt szavazatok ellenére is nyerne, hiszen nagyjából ugyanolyan baloldali koalíciót kellene egyben tartania, mint Horváth Csabának az elmúlt öt évben, tehát Gyurcsány Ferenc embereit és a régi szocialistákat is ugyanúgy be kellene vennie a buliba, ha nem akarna béna kacsává válni a polgármesteri székben

Mintha a DK most hallana először a hírhedt Tóth Csabáról

Akit még nem fogott el a migrén a zuglói baloldali pártok szappanoperákat idéző kapcsolati térképétől, annak írjuk tovább is: bejön a képbe egy olyan civilnek mondott szervezet, 

az Összefogás Zuglóért Egyesület, amelyet csak helyi MSZP-sek fedőszerveként emlegetnek, sőt egyesek az évekkel ezelőtt háttérbe vonult Tóth Csabához, a zuglói szocialisták erős emberéhez kötik. Tóth Csabához pedig mást is szokás kötni: a gyakran emlegetett zuglói parkolási botrányt.

Éppen ezeket a húrokat akarhatta megpengetni a DK-s Horváth Zsolt, amikor pártja fentebb idézett közleményét azzal egészítette ki, hogy a 24.hu-nak nyilatkozva elárulta: 

levélben szólították fel a polgármestert, hogy keddig nyilvánosan határolódjon el Tóthéktól. A politikus szerint amennyiben ez nem következik be, akkor teljesen új helyzet áll majd be a pártok viszonyában. Jelentjük, az ultimátum lejárt, és ha az új helyzet be is állt a pártok viszonyába, arról mit sem tudni, az érintettek ugyanis azóta ezzel kapcsolatban semmit nem árultak el a nyilvánosság előtt. 

Persze az sem kizárt, hogy végül sikerült megegyezniük valamiben, de erről sem lehetett hallani semmit.

„A Csabának legalább annyi esze van, hogy tudja mi az, amiért börtönbe lehet menni”

A zuglói parkolási botrány évek óta a figyelem középpontjában van, annál is inkább, mert az ügy egyik érintettje maga Horváth Csaba polgármester. A Központi Nyomozó Főügyészség 2022-ben még házkutatást is tartott a polgármesteri hivatalban.

A Magyar Nemzet nemrég úgy foglalta össze az ügy jelenlegi állását: a gyanú szerint Tóth Csaba, a szocialisták erős embere és Horváth Csaba még 2016-ban a Zuglóban tervezett fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére kerestek egy gazdasági társaságot, amellyel túlárazott vállalkozói díjban állapodtak meg, és a nyereség felére igényt tartottak. Az ügyészség szerint a bevételből Tóth Csaba saját maga és a szintén meggyanúsított Horváth Csaba részére 31 millió forintot kért és vett át, ezenfelül Tóth Csaba havonta 10-15 millió forintot, összesen legalább 250 millió forint készpénzt kaphatott.

Érdekes felidézni ennek örvén azt a kiszivárgott hangfelvételt, melyen Karácsony Gergely úgy fogalmaz: „A Csabának legalább annyi esze van, hogy tudja mi az, amiért börtönbe lehet menni”. 

Karácsony ezt a 2019-es önkorményzati választás előtt, még zuglói polgármesterként mondta el, és egyébként éppen amellett érvelt, miért lenne jó szerinte, ha Horváth lenne a kerület polgármestere.

 

Ezt is ajánljuk a témában

Még az örökre elveszettnek hitt Magyar Liberális Pártot is megtaláltuk, de a közös kompenzációs lista nincs sehol

A Mandiner napokkal ezelőtt levélben fordult a DK-s Horváth Zsolthoz, hogy megtudjuk, mi volt üzenetük lényege és mire számíthatnak a zuglói polgárok a két párt  (MSZP és DK) viszonyában, de cikkünk megjelenéséig továbbra sem kaptunk választ. Kár, pedig az állítólagos putyini módszerekre is rákérdeztünk, kíváncsiak voltunk mit jelent az a zuglói DK szerint, hogy az Összefogás Zuglóért Egyesület megpróbálja ellehetetleníteni az indulásukat.
Ez az állítás azért is érdekes, mert a zuglói DK-frakció mind a hat tagját nyilvántartásba vette indulóként a választási iroda. Mindnyájukat a DK, a Momentum, a Párbeszéd és (akikről egyesek azt hitték, hogy már rég megszűntek) a hajdanán még Fodor Gábor által alapított Magyar Liberális Párt jelöli.

Ettől még a DK-soknak persze lehet oka idegeskedésre, ez a hat körzet ugyanis nem volt elég ahhoz, hogy kompenzációs listát állítsanak, az általuk kifogásolt szervezetnek, az Összefogás Zuglóért Egyesületnek viszont sikerült. 

A helyi listák között a választás.hu szerint egyetlen sincs, amelyen a DK, a Momentum, az MSZP vagy a Párbeszéd logója virítana. Igaz, az Összefogás Zuglóért listáját sokan az MSZP lajstromaként tartják számon. Rajtuk kívül a Fidesz-KDNP, a Mi Hazánk, a Kutyapárt és az LMP állított listát a kerületben.

Összefogás Zuglóért=MSZP?

Az lett volna a „siker garantált kritériuma, hogy ugyanazok a képviselők, akik 2019-ben nyertek nehezebb körülmények között, ők induljanak újra. És én őszintén szomorú vagyok, hogy a pártoknak nem sikerült azt az egyetértést kialakítani, hogy közösen induljanak ezek a pártok, de ez rajtam kívül álló folyamat (...) én egyet tudok tenni, hogy ezt a szövetséget képviselem, tehát a DK-MSZP-Párbeszéd-szövetséget képviselem” – válaszolta Horváth Csaba az ATV-ben a műsorvezető azon felvetésére, hogy az Összefogás Zuglóért Egyesület színeiben volt MSZP-s képviselők és Horváth önkormányzati alkalmazottai indulnak a választáson.

Nem sokkal az interjú előtt az egyesület az ATV megkeresésére azt írta: a helyi DK-s alpolgármester egy az MSZP-nek elfogadhatatlan ultimátumot adott, így nem maradt más választásuk, mint elindulni, illetve, hogy polgármesterként Horváth Csabát támogatják. Horváth viszont az ATV-ben már azt bizonygatta, hogy az egyesület tulajdonképpen ellene indul. 

Végülis, ha a zuglói DK-sok csak annyit vártak el, hogy nagy nyilvánosság előtt elhatárolódjon, az ezzel megtörtént. De azért meglepő lenne, ha beérnék ennyivel...

„Azok az emberek, akik az ön munkatársai a hétköznapokban az önkormányzatban, azok a hétvégén, meg amikor ki kell menni kampányolni az utcára, az ön ellenfelei?” – tette fel a kérdést az ATV műsorvezetője.

„Hát biztos, hogy nem értem, mert akkor az én támogatóim között lennének, egyébként a 

jegyző úr ennek az elválasztására tett is egy intézkedést, tehát szabadságra küldte azokat az egyébként önkormányzati dolgozókat, akik a választáson részt vesznek” 

– válaszolta Horváth Csaba.

A polgármester utóbbi állítása igen meghökkentő annak tükrében, hogy egy nappal Horváth ATV-s szereplése után az a Kormos Kata szóvívő küldte el a polgármesteri kabinet válaszát egy megkeresésünkre, aki az Összefogás Zuglóért színeiben indul a 6. körzetben és korábban az MSZP országos szóvivője volt.

Horváth Csaba: Szomorú vagyok

Mi is megkerestük Horváth Csabát a hivatali e-mail címén, hogy megkérdezzük, hogyan értelmezi a zuglói DK kirohanását a Facebook-on. A Kormos Kata önkormányzati szóvivő által elküldött válasz a következő:

„Kezdetektől a »Győztes csapaton ne változtass!« elvét követtem. Azt képviseltem és képviselem ma is, hogy a 2019-ben győztes önkormányzati képviselőknek joguk van újra indulni. Továbbra is a fejlődő, gondoskodó, biztonságos és zöld Zugló építését tartom fontosnak. Éppen ezért az elmúlt időszakban a tanácsaimmal, javaslataimmal igyekeztem elősegíteni a megegyezést.

Szomorú vagyok, hogy a mostani helyzet előállt, és nem jött létre a pártok közötti egyetértés, de én tartom magam a korábbi álláspontomhoz: az idei önkormányzati választáson a 2019-ben győztes jelölteket támogatom, az egyetlen fideszes zuglói választókerületben pedig a Párbeszéd jelöltjét támogatom.

A helyzettől függetlenül a személyemet polgármesternek jelölő szervezeteket stratégiai partnernek tekintem.”

Borbély Ádám: Ne hagyjuk kifosztani Zuglót!

„Most mindenki mindenkivel hadakozik a zuglói baloldalon a jobb pozíciókért, de 

a hatalom és a pénz érdekében bármikor képesek összefogni” 

– jelentette ki Borbély Ádám, a kormánypártok zuglói jelöltje.

Borbély emlékeztetett, „2019-ben még a Tóth Csaba vezette szocialisták rendelkeztek vezető pozícióval Zuglóban. Övék volt a legnagyobb gazdasági társaság, azonban 

Tóth Csaba 2022-es hátralépésével párhuzamosan előretört a DK. Mindjárt két önkormányzati képviselő át is ült a DK-ba, így övék lett a legnagyobb frakció és a közel 6 milliárdból gazdálkodó zuglói vagyonkezelő, 

amely a baloldali pártok kifizetőhelye. Semmi más nem történt a vagyonkezelőnél, mint hogy Tóth Csaba emberét Gyurcsány embere váltotta.”

A Fidesz-KDNP jelöltje szerint 

mindegy, hogy a baloldal helyi szereplői hogyan mennek ölre egymással, mert a lényeg, hogy Zuglóban ma Gyurcsány osztja a lapokat”.

Ezt is ajánljuk a témában

Borbély a jelenlegi városvezető koalícióról úgy vélekedett, hogy „nem Zuglóért élnek, hanem Zuglóból élnek, a saját mandátumuk megmentése az egyetlen, ami fontos számukra. Én azt gondolom, hogy ez méltatlan a baloldalhoz is. 

Zuglóban ma nem az számít, hogy ki jobboldali, baloldali vagy liberális, 

hanem az, hogy meghaladjuk az elmúlt évtizedek helyben totyogó politikáját, a messziről jött »ejtőernyősökkel« és zavaros szereplőkkel együtt”.

„Ne hagyjuk kifosztani zuglót!” – szólított föl Borbély és hozzátette: „Miközben a kerület helyben jár, azt látjuk, hogy a városrész vezetői luxuskörülmények között élnek, sok százmilliós budai vagy fótligeti villáikban, a zuglóiaknak pedig el kell köszönni a »Pest Rózsadombja« jelzőtől”.


 

Összesen 111 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Leskelődő
2024. május 20. 08:55
Zugló reménytelen. Ott még Sápi Attila emeszpés képviselő sem került elő, sem élve, sem holtan.
atti64
2024. május 20. 07:55
BALOLDALI PATKÁNYOK BASSZÁTOK MEG ANYÁTOK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
llnnhegyi
2024. május 20. 07:15
Zugló, Józsefváros, Óbuda simán visszatér a Fidesz Kdnp koalíciós pártok kebelébe. Katasztrofálisan vezették a libbcsikommcsik! Átmeneti állapot!
Kristály
2024. május 20. 06:16
Hogy lehet ezeknek hinni és rájuk szavazni????
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!