Sorosék bedurrantották a kampányt, ez Magyarországra is hatással lehet

2024. augusztus 26. 08:47

A múlt héten tartották a Demokrata Nemzeti Gyűlést, amelyen Kamala Harris hivatalosan is elfogadta a pártja jelölését. Az eseményen felvonultak a párt milliárdos támogatói, köztük a Soros birodalom örököse is.

2024. augusztus 26. 08:47
null

Nyitókép: Alex Soros és Tim Walz/Instagram

A chicagói luxushotelek megteltek a Demokrata Nemzeti Gyűlés alatt olyan üzletemberekkel és lobbistákkal, akik abban reménykednek, hogy befolyásolhatják a Kamala Harris kampányt. Az eseményen rendkívüli aktivitást mutatott Alex Soros, aki az Instagram tanúsága szerint a Demokrata Párt összes nagyágyújával találkozott. Alex Soros egyike volt a demokrata megadonoroknak, akik elsőként álltak be Kamala Harris mögé, miután Joe Biden bejelentette, hogy felfüggeszti újraválasztási kampányát. Akkor azt írta:

 Itt az ideje, hogy összefogjunk Kamala Harrisért és győzzük le Donald Trumpot. Ő a legjobb és legalkalmasabb jelöltünk. Sokáig éljen az amerikai álom!”

Soros menyasszonyával, Huma Abedinnel, – aki korábban Hillary Clinton kampányban dolgozott – több tárgyaláson vett részt vezető demokratákkal, Soros tárgyalt Chuck Schumerrel a Szenátus vezetőjével, Josh Shapiróval Pennsylvania kormányzójával és Mark Kellyvel, Arizona állam szenátorával is. 

Ezt is ajánljuk a témában

Alex Soros az egész hetet Chicagóban töltötte, és többek között beszélt a jelenlegi adminisztráció tagjaival is, mint például Pete Buttigieg közlekedési miniszterrel. 

Mióta átvette apja cégbirodalmát Soros folyamatosan posztol a politikai találkozóiról, és büszkén fotózkodik a politikusokkal. 

A New York Times szerint Kamala Harrisre „üres lapként” tekintenek a milliárdos támogatók, mivel nincsenek kőbe vésett tervei. Alex Soros személyesen tárgyalt Harris alelnökjelöltjével Tim Walz-cal és erről fotót is megosztott a közösségi oldalán. 

A Soros alapítványok a demokraták egyik legfontosabb támogatói, minden választáskor dollármilliókat adnak a pártnak. 

A Harris kampánynak egyébként hatalmas a bevétele: egyetlen hónap alatt 540 millió dollárt gyűjtött össze. 

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 157 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina11
2024. augusztus 28. 13:41
gyaloggos 2024. augusztus 26. 13:52 VALAKI írja már le, MAGYARORSZÁGNAK miért lenne jobb TRUMP elnöksége, mint KAMALA HARRIS-é?' mert America first és nem Soros first.
EX_Terminator
2024. augusztus 27. 06:47 Szerkesztve
ELMONDJAM HOGY MIT GONDOLOK TE UTOLSÓ ANYABASZÓ SENKIHÁZI ROHADÉK? A NYUGAT SOKKAL ROHADTABB ROMLOTTABB ÉS MOCSKOSABB MINT A SZOVJETÚNIÓ VALAHA IS VOLT! ÉS EZ??? CSAKIS ÉS KIZÁRÓLAG A TI BŰNÖTÖK!
catalina11
2024. augusztus 26. 14:08
Sorosék bedurrantották a kampányt, és ledurrantották Trumpot...
gyaloggos
2024. augusztus 26. 13:52
VALAKI írja már le, MAGYARORSZÁGNAK miért lenne jobb TRUMP elnöksége, mint KAMALA HARRIS-é? DE! MOST ne azzal, hogy mert ORBÁN VIKTOR, hanem elfogadható, konkrét érvekkel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!