„Banánhéjon csúszott meg” – csak úgy dőlnek ki a csontvázak a budapesti korrupciós ügyben

2024. augusztus 31. 13:58

Újabb leleplező cikket közölt a Magyar Nemzet.

2024. augusztus 31. 13:58

Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Újabb részletekkel folytatta a Magyar Nemzet az óbudai korrupciós botrányról szóló cikksorozatát. A korábbi részekben arról számolt be a lap, hogy a hatóságot jelentős mértékben segítette egy titokzatos informátor, aki önmagára és a III. kerületi bűnügy több szereplőjére, köztük Kiss László polgármesterre is terhelő vallomást tett még 2021 decemberében. A lap közölte, hogy kiderült, a zuglói parkolási botrányról, illetve annak szereplőiről is beszélnek azokon a felvételeken, amiket egy titokzatos feljelentő adott át az óbudai önkormányzatot érintő bűnügyben a nyomozó ügyészségnek.

Az iratokból ráadásul kiderül, hogy a III. kerületi kenőpénzes ügy egyik kulcsszereplője tisztában volt a Zuglóban történt kétes üzletekkel is.

Korábban többek között azt is elmondta, hogy Kiss Lászlót „főnöknek” nevezték az ügy szereplői, akik azt is hozzátették, hogy a polgármesternek „megy a pénz”. Mindezek az információk lendületet adtak az eljárásnak, de a lap hozzátette, hogy Kiss meggyanúsításához közeli barátja, bizalmasa vallomása mindenképp kellett, aki egyezséget kötött az ügyészséggel a szabadulásáért cserébe.

A zuglói botrány

A zuglói botrányt érintő, a hatóságnál landolt felvételek kapcsán megemlítette a lap, hogy azokról Anonymous is részletesen beszámolt. Az álarcos alak szerint az egyik beszélgetés során P. Gábor, a baloldal háttérembere azt mondta beszélgetőtársának – utalva arra, hogy bűncselekmény történt –, hogy „annyira bitang, hogy igaz”.

A lap közölte, hogy ezt követően a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) igen szövevényes jegyautomata-tenderéről kezdtek beszélni.

Mégpedig azért, mert ez a történet is Horváth Csabához, Molnár Zsolthoz és egy másfél milliárdos

– ahogy P. Gábor fogalmazott – „mutyikához” vezetett.

Horváth Csaba is szóba került

A Magyar Nemzet közölte, hogy a hatóságnak átadott felvételen szerepel az is, hogy P. Gábor arról beszél: Horváth Csaba, illetve Tóth Csaba zuglói MSZP-s erős embert is lehallgatták, így is szerezhettek ellenük a nyomozók bizonyítékokat. „Tóth Csaba és Horváth Csaba szétosztották a pénzt (a parkolási bizniszből keletkező korrupciós pénzt – a szerk.), és a Csaba külön odament a csókához, hogy neki még havi három misit adjon pluszba” – mondta P. Gábor, hozzátéve, hogy Horváth Csaba a lehallgatásnak köszönhetően „banánhéjon csúszott meg”.

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 509 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sirfrancis-2
2024. szeptember 01. 23:51
Miért nem olvashatunk a 11. kerületi szálról semmit?
altercat1
2024. szeptember 01. 06:13
Megtudtuk, hogy ez a büdös ribanc, aki szexinek képzeli magát, horvát csabi futtatott kurvája. Nem elég a parkolás-mutyi bevétele.
SABOTAGE
2024. szeptember 01. 02:33
Ti mocskos propagandista szarok!!! Nem baj hogy irogattok a korrupt ellenzéki politikusokról, sőt tudja meg mindenki hogy milyen ma magyarorszàg politikai élete. Az viszont nagy baj , hogy a kormányoldali milliárdos csalásokról egy szó sem hangzik el!!!! Ezért vagytok propagandista szarok!!!
survivor
2024. augusztus 31. 20:15
Jujj Kitty !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!