Nagy Márton bejelentette: elindul a Demján Sándor Program
Dinamizálni és növekedési pályára szeretnék állítani a nemzetgazdaságot – hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter.
Az új program során 1410 milliárd forint mozdulhat meg a vállalkozások támogatása érdekében, ami a munkavállalók bérére is komoly hatással lesz.
Nyitókép: Andrzej Rostek/Getty Images
Magyarország Kormánya tette közzé Soha nem látott eszközökkel erősítjük a magyar kis- és középvállalkozásokat címmel bejegyzést, amelyből kiderül, hogy a 2018-ban elhunyt üzletemberről elnevezett Demján Sándor Program rendkívül fontos része az új, 21 pontos gazdaságpolitikai akciótervnek, miközben a digitalizáció, technológiaváltás, kedvező hitelek, tőkefinanszírozás és exportösztönzés jelszavak mögé vonulva a kkv-szektor erősítését teszi lehetővé.
A leírás szerint a Demján Sándor Program célja a hazai vállalkozások méretének megduplázása, a gazdaságunk gerincét jelentő kkv-szektor erősítése, amely több mint 900 ezer dolgozót foglalkoztat, a munkavállalók kétharmadát.
Ezt is ajánljuk a témában
Dinamizálni és növekedési pályára szeretnék állítani a nemzetgazdaságot – hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter.
Ehhez összesen 1410 milliárd forint mozdulhat meg, mivel a kormány szerint az új gazdaságpolitikában előirányzott gazdasági növekedéshez magasabb teljesítményre van szükség. Mint az a kormay.hu oldalon is olvasható, a nagyobb méret nagyobb hatékonysággal is jár, így a vállalkozók magasabb béreket tudnak fizetni a munkatársaiknak. Éppen ezért van kiemelt jelentősége a százmilliárdos nagyságrendű támogatásnak, ami a munkavállalókat is érinti. Sőt, a terv szerint a Demján Sándor Programon keresztül minden vállalkozás egy nagyságrenddel feljebb léphet.
A program részei, pontokba szedve:
A kormányprogram bemutatása arra is kitér, hogy plusz pontként a mikrovállalkozások áramárainak csökkentése is része a Demján Sándor Programnak, így 2025 januárjától 4606 kWh/év fogyasztásig az áramot kedvezményes áron kapják. Ezzel együtt a 8+1 intézkedés fókuszában ugyanaz szerepel: hogy 2025-ben a gazdasági növekedés 3-6 százalék közötti legyen.
Ezt is ajánljuk a témában
A hitelfelvételhez szükséges magyarországi bejelentett lakcím, ezen felül feltétel a rendszeres jövedelem.
Mint kiderült, a program számos elemét a kormány a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával együtt hajtja végre, az együttműködés lényege pedig, hogy a kamara fogja kidolgozni az adminisztrációs tehercsökkentésre vonatkozó javaslatokat, és bonyolítja le a jelenleg futó, online is elérhető nemzeti konzultációban támogatható Demján Sándor Tőkeprogramot. Azonban nem ez az egyetlen, a magyar gazdaságot és a munkavállalókat támogató új program, így például a közelmúltban jelentette be a kormány a munkáshitelt is.
A Demján Sándor Program már meghirdetett elemeiről, az igénylés és jelentkezés módjáról további részletes információ: a www.dsprogram.hu oldalon érhető el.