A kormány ezért kérdezi meg a témában az emberek véleményét, eddig már több kilencszázezren küldték vissza a nemzeti konzultáció kérdőívét – hangsúlyozta. Az államtitkár felhívta a figyelmet, hogy a konzultáció már online is kitölthető, és arra kért mindenkit, hogy a hátralévő, december 20-ig tartó időszakban éljen a lehetőséggel, mondja el a véleményét. A kormány számos olyan intézkedést tervez a jövő évre, amely segíti a magyarokat, ilyen például a bérek emelése, a lakhatás fejlesztése, a kis- és középvállalkozások segítése, a tizenharmadik havi nyugdíj megvédése, a családi adókedvezmények folytatása, további emelése – sorolta.
A nemzeti konzultáció előzetes eredményeit még a végső összegzés, a parlamenti szavazás előtt közzé kívánja tenni a kabinet – emelte ki. Hidvéghi Balázs szerint a korábbi konzultációk sora, az azok iránti állampolgári érdeklődés legitimálta, megerősítette a kormány szándékait, terveit. A sajtótájékoztatót követő, a témában meghirdetett lakossági fórumon részt vett Szatmáry Kristóf, a Fidesz országgyűlési képviselője és Kovács Péter, a XVI. kerület kormánypárti polgármestere is.
(MTI)