Gyülekeznek a viharfelhők Gyurcsány feje fölött: leváltanák a Demokratikus Koalíció éléről

2024. december 01. 08:05

Újabb kihívók érkeztek.

2024. december 01. 08:05

Az ATV értesülései szerint négy kihívó indulna el a Demokratikus Koalíció elnöki székéért Gyurcsány Ferenccel szemben.

Már tart a jelöltek pályázatának elbírálása.

Nemrégiben jelentette be Abd El Rahim Ali, a DK józsefvárosi elnöke és ifjúsági szervezetének elnökségi tagja, hogy elindul a pártelnöki posztért a januári tisztújításon.  

Ezt is ajánljuk a témában

 „Az elmúlt időszak hirtelen szelei sajnos megzavarták a kapitányt és az egész vezetőséget. Zátonyra futtatták a hajónkat, teljesen tanácstalanok. Erőtlen a vezetésünk. A központi kommunikációs csapatunkat fizetés nélküli amatőrök leckéztetik” – magyarázta az egyiptomi felmenőkkel rendelkező ifjú politikus. Ali, aki 2014-től tagja a pártnak, azt is hangsúlyozta, hogy az elmúlt két évben komoly eredményeket ért el Józsefvárosban: minden ötödik fiatal DK-tag a kerületi szervezeten keresztül csatlakozott a párthoz.

 Ali mellett további három jelölt is jelentkezett, így összesen négyen kísérelhetik meg Gyurcsány Ferenc leváltását januárban.

A választási folyamatról Gy. Németh Erzsébet, a párt képviselője beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában. 

Ezt is ajánljuk a témában

Aki jelöltetni akarta magát, beküldte a pályázatát. A jelölőbizottság a szervezetekkel, a tagjainkkal konzultál, és megnézi, hogy kinek mekkora támogatottsága van, és utána a támogatottság alapján fogja szavazásra bocsátani a jelölteket.

A folyamat két hétig tart, ez alatt jelezhetik a szervezetek és a tagság, kit támogatnak, majd a jelölőbizottság javaslatot tesz, hogy ki kerüljön föl a szavazólapra.

 „Mi nagyon átláthatóan és nagyon tisztességesen csináljuk ezt a folyamatot, az egyetlen olyan párt vagyunk Magyarországon, ahol az elnököt online szavazással választják meg a párt tagjai” – tette hozzá Gy. Németh Erzsébet.

Nyitókép: Facebook/képernyőfotó

 

Összesen 74 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BCMVML
2024. december 01. 21:56
Azok nem a felhők Feri feje fölött: az a béka seggén látható mintázat alulnézetben.
Oszodibeszed
2024. december 01. 16:16
Ezt nem láttuk jönni: Ferit egy józsefvárosi ifjú dzsihadista, egy Ali baba és a negyven rabló fogja elűzni a hatalomból.
orokkuruc-2
2024. december 01. 15:22
o1gtolvaj-6 2024. december 01. 12:30 .. te szar! Látom, hülyére is vertünk az újabb 2/3-dal!
Türelem
2024. december 01. 14:55
Ne bántsátok Ferit! Ő kell, a utolsó töltényig, kortyig......egy igazi baloldali munkás kisember, a Havanna lakótelepről, közülünk való..igaz, lement a határra, s örömmel üdvözölte Európa új lakót, a lakásába is megvendégelte őket...közben Klári szólt neki, Feri ez a vonal nem fog menni, itt még több a magyar, a zsidó, a német, horvát és a többi őshonos.....ne mi legyünk az első muszlim párt.........
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!