Brüsszelben új antifasizmust sürget a magyarverő Ilaria Salis – azonnal reagált a Fidesz a szélsőbalos erőszakra

2024. december 21. 16:29

Ilaria Salis ellen a magyar hatóságok vádat emeltek, miután 2023-ban több erőszakos támadás szervezésében és végrehajtásában való részvétellel vádolták meg.

2024. december 21. 16:29
null

Az Európai Parlament nem adhat teret az önbíráskodásnak és a politikai indíttatású brutális erőszaknak – hívta fel a figyelmet a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja az MTI-hez eljuttatott szombati sajtóközleményében.

Mint írták, az európai demokrácia alapértékeit súlyos támadás érte 2024. december 11-én, amikor az Európai Parlament falai között egy olyan rendezvényt tartottak, amely az utcai erőszak legitimitását hangoztatta, az esemény egyik szervezője Ilaria Salis, aki ellen Magyarországon vádat emeltek brutális támadások miatt, melyeket eszmetársaival együtt politikai indíttatásból hajtott végre.

Felháborító és elfogadhatatlan, hogy a képviselő arra használta a parlamentben megszervezett rendezvényt, hogy a vele szemben megalapozottan indított büntetőeljárást a politikai véleményének korlátozásaként állítsa be 

– hangsúlyozta a delegáció.

A Fidesz–KDNP képviselőcsoportjának kezdeményezésére a jobboldali frakciók képviselői levélben szólították fel Roberta Metsolát, az Európai Parlament elnökét, hogy haladéktalanul lépjen fel az erőszak és a brutalitás bármilyen formájának legitimálása ellen, és biztosítsa, hogy az Európai Parlament továbbra is a demokrácia védelmezője maradjon.

Az Európai Parlament célja, hogy a demokratikus vélemények sokszínűségének teret adjon. Azonban a fizikai bántalmazás és az utcai erőszak semmilyen körülmények között nem illeszthető be a véleménynyilvánítás szabadságának keretei közé. Az ilyen nézetek megjelenése az európai demokrácia alapelveinek lábbal tiprását jelenti” – fogalmaztak a képviselők levelükben.

Emlékeztettek: 

A rendezvényt szervező Ilaria Salis ellen a magyar hatóságok vádat emeltek, miután 2023-ban több erőszakos támadás szervezésében és végrehajtásában való részvétellel vádolták meg. 

„A támadások során ártatlan járókelőket bántalmaztak brutálisan viperával és kalapáccsal. Az áldozatok között magyar és külföldi állampolgárok is voltak, közülük négyen súlyosan megsérültek. A büntetőeljárás Salis ellen megszakadt, amikor 2024 júniusában európai parlamenti képviselővé választották, mentelmi jogot kapott, és Olaszországba távozott. A magyar hatóságok azonnal kérték mentelmi jogának felfüggesztését, az eljárás jelenleg is folyamatban van az Európai Parlament illetékes bizottságában.”

Ezt is ajánljuk a témában

Az Európai Parlament nem lehet az emberi méltóság és a demokrácia elleni támadások platformja. Az ilyen események dicsőítik az erőszakot, és veszélyeztetik az európai közösség alapvető értékeit. Ezért 46 európai parlamenti képviselő a Patrióták, Konzervatívok, Néppárt és Szuverenisták frakcióiból felszólítják az Európai Parlament elnökét, hogy haladéktalanul lépjen fel az erőszak és a brutalitás bármilyen formájának legitimálása ellen, és biztosítsa, hogy az Európai Parlament továbbra is a demokrácia védelmezője maradjon – olvasható a sajtóközleményben.

Nyitókép: az egyik támadást rögzítő kamerafelvétel / Mandiner

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kekszalagosautistamarki
2024. december 22. 00:35
7 barátommal szívesen elmondjuk Salis képviselőasszonynak a véleményünket, hasonló nemzetközi kifejezéseket használva
herden100
2024. december 21. 20:04
🌲🕯️🌲 🕯️💚🕯️ 🌲🕊️🌲 🤍 ADVENT VAN: napfenyes.hu/szellemi-tanitasok/szellemi-unnepek/advent-miszteriuma napfenyes.hu/szellemi-tanitasok/szellemi-ut-erenyek-beavatas/az-ima-hatalma KARÁCSONY JÖN: napfenyes.hu/szellemi-tanitasok/szellemi-unnepek/szeretet-es-bolcsesseg-karacsony-a-tudati-lelek-koraban napfenyes.hu/szellemi-tanitasok/a-szivcsakra-felelesztese/a-csakrakrol-altalaban-a-szivcsakra-jelentosege MINDEN ÉVBEN TAPASZTALOM, HOGY ITT VAN VELÜNK-BENNÜNK. ÉS NAP MINT NAP IJJESZTEGET: m.youtube.com/watch?v=Z0RCZ-dqExw&pp=ygUlYWhyaW1hbiBpbmthcm7DoWNpw7NqYSBhIGhhcm1hZGlrIMOpdg%3D%3D FOLYAMATOSAN ERŐSNEK KELL LENNI. NE HAGYJUK KIFOLYNI AZ ADVENTI, HANUKAVÁRÓ -NYUGALMUNKAT -BENSŐSÉGESSÉGÜNKET -SZERETETÜNKET A KEZEINK KÖZÜL. EZEK A CIKKEK: -ERŐSÍTENEK, -HARMONIZÁLNAK -IMMUNIZÁLNAK: napfenyes.hu/cikkek Akinek van kedve olvashat heti szakaszokat is: zsido.com/konyvek/tudastar/liturgia/hetiszakaszok/ KOLLEKTÍV MONDANIVALÓ IS VAN BENNÜK. ❤️❤️❤️❤️ 🤍🤍🤍🤍 💚💚💚💚
herden100
2024. december 21. 20:04
🌲🕯️🌲🕯️🌲🕯️🌲 MÁRIA KIÁLLÍTÁS, MÁRIA ORSZÁGÁBAN: December 8 - Január6 istenanya.hu Helyszíne: 1052 Budapest, Városház u. 4 Várjuk szeretettel! ISTENANYA ALAPÍTVÁNY. BELÉPÉS DÍJTALAN KEDVES MAGYAROK! MÁRIA NÉPE: hu.m.wikipedia.org/wiki/Regnum_Marianum EGY ÉVTIZEDEKIG ÖRÍZGETETT KEGYTÁRGY NEM PUSZTÁN EGY TÁRGY. BENNE VAN A LELKÜNK EGY PICI RÉSZE. HOL ÉPÍTSÜK FEL A LELKÜNK KIS DARABJAIBÓL A MAGYAROK MÁRIA MÚZEÚMÁT ??? ÉN A GELLÉRT HEGYET JAVASLOM. ÉS A KIS-SVÁB-HEGYET A ÖKUMENIKUS MAKOVECZ TEMPLOMNAK: m.youtube.com/watch?v=somHCKxsvyk&pp=ygUQbWFrb3ZlY3ogdGVtcGxvbQ%3D%3D istenanya.hu BÉKÉT A VILÁGNAK 🕊️🗽🤍 youtu.be/QrlHEsi5SK0?si=CBhud1_jOonn7ZLC m.youtube.com/watch?v=VNmNIkQGuvY&pp=ygULQmFyYWthIGZpbG0%3D LÉLEK HANG: m.youtube.com/watch?v=1ytrQS0N4AY m.youtube.com/watch?v=c0TxV_iFvgs hu.m.wikipedia.org/wiki/Boldogasszony_Any%C3%A1nk hu.m.wikipedia.org/wiki/90._genfi_zsolt%C3%A1r hu.m.wikipedia.org/wiki/Szent_Korona
herden100
2024. december 21. 20:04
A BÉKE JOBB MINT A HÁBORÚ. sites.google.com/site/szaszilmahonlapja/home youtu.be/z-kQxgx0EhI?si=31OqEC7012q8kgSY 🤍❤️🤍 ❤️🕊️❤️ 🤍❤️🤍 www.peakpx.com/en/hd-wallpaper-desktop-nmndi ÁLDOTT KARÁCSONYT! 🌲🕯️🌲 🕯️❤️🕯️ 🌲🕯️🌲
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!