Mindannyiunk kaphattunk már különböző gyanús e-maileket vagy SMS-eket, amelyek rikítóan rossz helyesírással íródtak, és amelyekben az áldozatok adatait próbálták kicsalni vagy a pénzüket akarták megszerezni. Az Europol a minap adta ki jelentését, melyben megállapították, hogy a bűnbandák az utóbbi időben elkezdtek kiskorúakat toborozni. Mint írták, a bűncselekmények több mint 70 százalékában vesznek már részt kiskorúak, példaként pedig az embercsempészetet, az internetes csalásokat, a kiberbűnözést, a vagyon elleni bűncselekményt és a kábítószer-csempészetet említik.
Nemhiába jelennek meg napi rendszerességgel csalással kapcsolatos hírek a rendőrség oldalán, valamint az MTI-ben. A minap épp „Nyereménynek indult csalás lett belőle” címmel jelentetett meg egy hírt a rendőrség, amelyben azt írták, hogy november 8-án délelőtt egy zalaegerszegi nőt hívtak fel, hogy 800 ezer forintot nyert nyereményjátékon, a sértettet megpróbálták rávenni, hogy lépjen be a netbankjába, és emelje meg a limitet, de az asszony két alkalommal is megszakította a hívást. A csalók azonban tovább próbálkoztak. Egyikük banki alkalmazottnak kiadva magát azt állította, hogy csalás áldozata lett. A nyugdíjas belépett az interneten a banki alkalmazásába, megadta a szükséges azonosítókat és a CVC-kódot, így az elkövetők majdnem 2 millió forintot utaltak el a számlájáról. Az ügyben a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság eljárást indított csalás bűntett miatt.
Nagyon gyakori jelenség a csomagszolgálatok neveivel történő csalás is, nemrég hazánkban eljárás indult egy külföldi férfival szemben, aki egy olyan bűnszervezetet irányított, amely egy nemzetközi futárszolgálat nevével visszaélve követett el több tízmillió forintos csalást.