Magyarország szerencsejáték-problémája

Fotó: ATTILA KISBENEDEK / AFP

„Jó estét kívánok, és üdvözlöm Önöket az Egyesült Államok nagykövetének rezidenciáján. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy vendégül láthatom Önöket. Tudják, amikor eredetileg arra gondoltam, hogy ma este fogadást tartunk, azt javasoltam, hogy akkor tegyük meg, amikor az Egyesült Államokban lezárják az urnákat, ami itt Budapesten helyi idő szerint hajnali 3 óra. Mire azzal a cinikus pillantással néztek rám, amit általában a Hír TV-től látok, akik szerintem itt vannak valahol a teremben. Aztán olvastam egy cikket a sajtóban, és láttam, hogy Európában a legtöbb amerikai nagykövetségen nem tartják meg a hagyományos választási ünnepi fogadást – a cikk szerint – félnek attól, hogy ez »kínos« lenne. Én viszont azt gondoltam magamban, hogy nos, az Egyesült Államok magyarországi nagyköveteként én elég jól ismerem a »kínosnak« tartott helyzeteket. Így tehát itt vagyunk.

Fontos volt számunkra, hogy ebben az épületben gyűljünk össze, mert ez az épület képviseli az Egyesült Államokat, a Magyarországgal való kapcsolatunkat, és azokat az értékeket, amelyeken az ország lakóival osztozunk. A terem hátsó részében láthatnak egy fényképet, amelyen George H.W. Bush korábbi elnök és a fiatal Orbán Viktor 35 évvel ezelőtt ebben a teremben látható. Az a fotó az Egyesült Államok és Magyarország közötti partnerség jövőjét illetően nagyon ígéretes időszakban készült, a hidegháború végének szédületes napjaiban. Az egy másik korszak ereklyéje volt.

A demokrácia ígérete hozta össze vezetőinket azon az estén, és ma este ismét összegyűlünk ebben a teremben, hogy a demokráciát ünnepeljük.    

Amikor elküldtük a meghívókat erre az eseményre, még nem tudtuk, hogy kit választanak meg az Egyesült Államok következő elnökévé. Ma este a demokrácia ünneplésére hívtuk Önöket, nem egy adott jelölt győzelmének ünneplésére. Talán azt gondolták, hogy két változatot készítek ebből a beszédből, de mindig is csak egy változat volt, egyetlen üzenettel, függetlenül attól, hogy ki nyert: a demokráciát meg kell védeni, vezetőinknek és népeinknek, mert az szent és törékeny, és mert ez az alapja a magyar emberek és az Egyesült Államok közötti köteléknek.    

Egy demokráciában a választások számítanak. De csak akkor van igazán jelentőségük, ha versenyben zajlanak. És ez a választás minden bizonnyal ilyen volt. A választóknak egyértelmű választási lehetőségük volt az egymással versengő jelöltek között, akiknek rendkívül eltérő elképzeléseik voltak Amerikáról és Amerika szerepéről a világban.  Mindkettőről élénk nyilvános vitát láthattunk.

Mindig is büszke voltam arra, hogy az Egyesült Államok kormányának magas rangú nemzetbiztonsági tisztviselőjeként én magam nem politizálok. Akik ma este a gondolataimat és előrejelzéseimet kérdezték, mindannyian ugyanazt a választ hallották: az Amerikai Egyesült Államokat képviselem, nem pedig egy politikai pártot, és soha nem nyilatkozom pártpolitikai kérdésekről. Mert úgy gondoljuk, hogy külpolitikánkat – partneri és szövetségesi kiszámíthatóságunkat – a nemzetbiztonsági politika pártoktól független megközelítése szolgálja a legjobban. Nem egy személyre, nem egy kormányra, hanem az alkotmányra esküszünk. Valami sokkal nagyobbra, mint bármely személy, bármely vezető, bármely párt.

Aki figyelemmel kísérte az Amerikai Egyesült Államok magyarországi képviseletében végrehajtott szolgálatomat, nem vádolhat azzal, hogy félek világosan beszélni a fontos dolgokról. Biztosíthatom önöket, hogy ez ma este sem fog változni. Mert ennek a választásnak a következményeit – Amerikára, Amerika szerepére a világban és közös jövőnkre nézve – nem lehet alábecsülni. Két nagyon eltérő nézeteket valló jelölt versengett a támogatásért.

Amellett, hogy döntés született arról, hogy ki lesz az Egyesült Államok következő elnöke, valami más, szintén nagyon fontos dolog is megváltozott a mostani választások során: Magyarország és az Egyesült Államok viszonya. És erre fogok koncentrálni a beszédemben, mert ezért vagyunk itt.    

Orbán Viktor miniszterelnök úgy kezelte ezt a választást, mint egy kártyapartit egy kaszinóban. És nagyon magas tétet tett fel. Akár úgy gondolja, hogy megnyerte, akár elvesztette ezt a partit, nem a pénzzel, hanem az amerikai-magyar kapcsolatokkal játszott. Egy olyan kapcsolattal, amelyet megváltoztatott az ő játszadozása. Az okozott kár mélyebb, mint egy négyéves elnöki ciklus, mert abban a késztetésben gyökerezik, hogy valami nagyot és maradandót, egy szövetségesek – erős nemzetek közötti kapcsolatot – valami sokkal kisebbé és múlékonyabbá alakítson át.

Az elmúlt években Magyarország miniszterelnöke azt mondta a népének, hogy látszólag minden problémájuk megszűnik, ha egy adott politikai párt megnyeri a választásokat ... egy másik országban. Ha hinnének neki, azt gondolhatnák, hogy az amerikai politikára tett kockáztatása jó fogadás volt. Tegyél fel mindent egy külföldi politikai szövetségesre, és ha ő nyer, nagyot nyersz – legalábbis így szól a történet. Orbán miniszterelnök tehát úgy döntött, hogy az Amerikai Egyesült Államokkal kötött szövetségét beviszi egy kaszinóba – és hagyta, hogy megjárja a szerencsejátékozás tétjét.    

De nem csak kockázatos valami nagy és maradandó dolgot feltenni valami véges és ideiglenes dologra. Hanem vakmerő. És akár nyerünk, akár veszítünk, ennek ára van. Magyarország jövőjét valaki más választására teszi fel, Magyarország sorsát nem magyarok kezébe adja. Kockára teszi a biztonságot jelentő szövetséget, mint egy halom zsetont a pókerben. De a zsetonok, amelyekkel az ország vezetői játszanak, nem csak az övék.  

Végső soron Magyarország szövetségeseivel való kapcsolata volt a tét. Akár nyerünk, akár veszítünk egy leosztást, tényleg azt gondolják, hogy a döntés, hogy hogy fogadást tesznek, nem befolyásolja azt, hogy az Egyesült Államok hosszú távon hogyan értelmezi Magyarországnak a szövetségeseivel, a szövetséggel és az Egyesült Államokkal szembeni kötelezettségeit? Magyarország kormányának szerencsejáték-problémái vannak. Még akkor is, ha úgy érzi, hogy megnyerte ezt a fogadást. És ezt Magyarország szövetségesei is látják.  

Sajnos ennek a szerencsejáték-problémának a következményei már egy ideje halmozódnak.    

Az elmúlt nyolc hónapban nyolc amerikai szenátor látogatott el Magyarországra, és igyekezett kapcsolatot teremteni a magyar kormánnyal. Mindkét amerikai politikai pártot képviselték – köztük hat magas rangú republikánust. Azért jöttek ide – ahogyan George H.W. Bush elnök is tette sok évvel korábban –, hogy felajánlják az Egyesült Államok partnerségét és támogatását, és hogy világosan és őszintén beszéljenek a kapcsolatunkról. De a magyar kormány nem volt hajlandó találkozni egyikükkel sem. Mert a kormány tudta, hogy mit fognak hallani ezektől a kiemelkedő republikánus szenátoroktól: egységes és kétpárti aggodalmat Magyarország politikájával és tetteivel kapcsolatban. Ha egy kormány hozzászokott ahhoz, hogy belföldön nem kell szembenéznie a versennyel, a kérdésekkel vagy a kritikával, akkor csoda, hogy ódzkodik a nehéz beszélgetésektől, még a szövetségeseivel is? Bármi is volt a kormány oka, ez lett az eredmény: nyolc amerikai szenátor jött el, hogy tárgyaljon a magyar kormánnyal. A magyar kormány azonban azzal volt elfoglalva, hogy a kaszinóban játsszon az esélyekkel.  

És éppen a múlt héten, amikor Magyarország NATO-szövetségeseinek nagykövetei összegyűltek, hogy megvitassák a magyar gazdasági „semlegesség” politikájának a szövetségre gyakorolt biztonsági hatásait, a magyar kormányt sehol sem lehetett megtalálni. A Külügyminiszter éppen azzal volt elfoglalva, hogy a következő napot orosz és szíriai kollégáival töltse... Fehéroroszországban. Ennek okait lehet találgatni, de ismét csak ez lett az eredmény: Magyarország szövetségesei azzal a céllal érkeztek, hogy a magyar kormánnyal tárgyaljanak. De nem volt kit bevonni a tárgyalásba, hiszen mind azzal voltak elfoglalva, hogy tereljenek és kivárjanak, egészen a mai napig.

A játszadozás nem újdonság. A legelső magyarországi napomon, amikor az Egyesült Államokból érkezve leszálltam a repülőgépről, a kormány egy szokatlanul fiatal tisztviselőt küldött, hogy üdvözöljön engem. Ezt észre sem vettem.  Ez egy olyan sértési kísérlet volt, amely az Egyesült Államok számára teljesen észrevétlen maradt, de sokat elmond arról a grandiózus kisszerűségről, ahogyan Magyarország a szövetségeseihez viszonyul. Lehet, hogy a magyar kormány a lekezelést „győzelemnek” tartja, de mi nem játékként kezeljük a kapcsolatunkat. Mi nem játszadozunk. Orbán Viktor miniszterelnök szövetségesei – legyenek azok az Egyesült Államok nagykövetei vagy az Egyesült Államok szenátorai – továbbra is leszállnak a budapesti repülőtéren, készen arra, hogy szövetségesünket bevonják a kapcsolatunk komoly kérdéseibe, de a magyar kormány az utóbbi időben túlságosan elfoglalt volt a tereléssel ahelyett, hogy elvégezte volna a munkát. Az ilyen kis játszmák méltatlanok egy olyan nagyszerű országhoz, amely olyan megingathatatlan ikonokat adott a világnak, mint Kossuth és Széchenyi.  

Akár úgy gondolja a magyar kormány, hogy „megnyerte” vagy „elvesztette” ezeket a leosztásokat – vagy azt, hogy vakmerően játszott egy olyan választáson, amely akárhogy alakulhatott volna –, a magyar embereknek fel kell ismerniük, hogy mit veszítettek azzal, hogy egyáltalán fogadásokat kötöttek. Mert egy kapcsolat kockára tételének ára van, függetlenül az eredménytől.

A nemzetek közötti szövetség nagyobb, mint bármely választás, bármely miniszterelnök, bármely elnök. Ez egy tartós befektetés országaink közös sorsába és jövőjébe. Ahhoz, hogy fennmaradjon, túl kell élnie a politikai hullámvölgyeket. Más szóval, nagyobbnak kell lennie a politikánál. A szövetség nem kaszinó; azért van, hogy megvédjen minket a kockázatoktól, nem pedig azért, hogy játsszunk vele. Komolyabb bánásmódot igényel, mint a blöffök, szerencsejátékok, fedezetek vagy a kerék pörgetése. A szövetségünkkel való hazardírozás hosszú távon mindig vesztes vállalkozás lesz.    

Országaink és azok jövője alapvetően azért kötődnek egymáshoz, mert szövetségesek vagyunk, és azért vagyunk szövetségesek, mert bízunk egymásban.  A szövetségek hosszú távú kötelezettségvállalásokon és tartós bizalmon alapulnak. Ezek pedig a kockázatos fogadások ellentétei. Egyetlen kapcsolat, egyetlen szövetség – akár emberek, akár nemzeteink között – sem maradhat fenn és gyarapodhat sokáig, ha a szerencsejáték-probléma okos stratégiának van álcázva, ha a bizalmat átveszi a vakmerő semmibevétel.  

Ezért ma este, a demokrácia ünnepén, ugyanabban a teremben, ahol az Önök miniszterelnöke egykor az én elnökömmel ült, hogy egy közös demokratikus, virágzó, biztonságos és szabad Magyarországról álmodjanak, emlékezzünk arra, hogy egy élénk demokrácia csak akkor marad az, ha az emberek – és vezetőik – értékelik és megvédik azt. Ugyanez igaz egy szövetségre is.  

Számunkra, akiknek fontos Magyarország és az Egyesült Államok, és a kettő közötti kapcsolat; számunkra, akiknek fontos a szövetségünk és annak sikere; számunkra, akiknek fontos a demokrácia, és elkötelezettek annak előmozdítása mellett, csak egy út van előre: vezetőinknek, népeinknek meg kell becsülniük és meg kell védeniük azt, amink van, nehogy elveszítsük. Mert az előttünk álló számos kihívás megköveteli, hogy együtt nézzünk szembe velük, nem meggondolatlanul, hanem megbízhatóan és tisztelettel, szövetségesként.  

Miközben választásunk minden bizonnyal megváltoztatja az Egyesült Államokat, a magyar embereknek tudniuk kell, hogy az Magyarországot nem fogja megváltoztatni. Tudom, hogy az amerikai választások határainkon túl is számítanak, de nem azok határozzák meg az Önök sorsát, hanem Önök. Alapvetően ezt jelenti a demokrácia. Alapvetően ez az, ami összeköti országainkat. És remélem, hogy ez mindig is így lesz.  

Nagyon köszönöm és szép estét Önöknek.”