Kiküldtetek, feleim, Európába egy mélybalkáni földesurat

Nyitókép: Képernyőfotó

„Én értem, hogy Soros-ügynök és nem tud magyarul.” „Tudsz magyarul? Tudsz olvasni?” Ahogy hallgattam a Tiszátok közt című összmagyar politikai szappanopera 5673. részét, én is úgy éreztem, hogy ez nem magyarul van.

(ő a világ összes korrupciós ügye ellenére továbbra is az Európai Néppárt megbecsült tagja amúgy), egy kongói hadúr, vagy valami éjsetét alak a bosnyák politika zivataros évtizedeiből.

De nem, ez bizony magyarul volt, és az én hazám állampolgárai vannak milliószám olyan lelkiállapotban, hogy ez a figura nekik rendben legyen. Hogy ne érdekelje őket semennyire, milyen ember ez a magánéletében (egy mentálisan instabil bántalmazó), mit gondol tartalmilag a világról (semmit), mit gondol a munkahelyéül szolgáló demokratikus intézményekről (a világ legjobb dologtalan nyugdíjasállása), és mit gondol a harcostársairól, akiket a magyar népnek képviselőjelölt gyanánt a figyelmébe ajánl 

Hogy ezek a honfitársak miben vannak, azt nem tudom. Talán abban, hogy minél őrültebb, minél elmeháborodottabb, minél kevésbé tiszteli a demokráciát valaki, annál jobb lesz bontókalapácsnak a „rezsimmel” szemben, ami szerintük minden nyomorúságuk oka. Aztán győz, és csak lesz valami, elkormányozgat bennünket Brüsszel, s az majd jobb lesz, gondolom.

Ilyesmiben lehetnek most a tiszás hazafiak-honleányok, akik mérgükben kiküldtek Európába egy mélybalkáni földesurat.

Egy a gond: egy kicsit nagy a tét, és nem biztos a siker. Most nem azon szeretnék rugózni, hogy miért is lenne nagyon rossz az országnak, ha Magyar Péter zavart elméje és instabil egója beköltözne a Karmelitába. Nem, kedves tiszás hazafiak-honleányok, azt szeretném elregélni, hogy milyen rossz lesz nektek, ha a kísérlet nem sikerül.

Merthogy a papírforma bizony ez: két gazdaságilag tragikus és egy középerős év után, súlyos botrányoktól tépázva szűk előnyre méri a Fideszt az ellenzékéhez képest minden olyan közvélemény-kutató, amely adatot közöl és nem reményt árul. Tudják ezt Magyarék is, ezért nem mernek „kutatásaik” árnyékából kimerészkedni mondjuk egy dombóvári országgyűlési képviselőjelölt felállításával. S ez a magyar választási rendszerben bizony azt jelenti, hogy egy közeli listás eredmény mellett a jobboldal helyben beágyazott, jól dolgozó jelöltjei elviszik az egyéni országgyűlési körzetek döntő többségét, és magabiztos győzelmet arat a Fidesz. Kiváltképp akkor, ha jövőre beérik a kormány kül- és gazdaságpolitikája, vitorlánkat egyszerre dagasztják atlanti és keleti szelek, zakatolni kezd a BMW, a BYD és a CATL,

A Tisza szavazói pedig ott maradnak majd abban a tudatban, hogy a mindenszarista hisztéria következtében immáron a harmadik félkegyelmű Péternek adták meg esélyt. Az idők végezetéig ott fog díszelegni az ikszük az ipse neve mellett, aki szerint az európai parlamenti mandátum semmitérő nyugdíjasállás, melyet földesúri kegyből juttatott „Soros-ügynököknek”, „totál alkalmatlan politikai antitalentumoknak”, akik nemhogy a kampányban nem vehetnek részt úgy, ahogy teszik ezt a szakpolitikusok az összes szerencsés történelmi fejlődésű nyugati demokráciában, de egy nyamvadt nyilatkozatot sem tehetnek semmiről a mindenható pártelnök helyett, mert azzal is „csak ártani tudnak”. Nekik kell majd elszámolniuk azzal, hogy elnéztek mindent a nők sanyargatásától a vízfolyásszerű hazugságfolyamon át az Európai Parlament semmibe vételéig csak azért, hogy megbuktassa valaki végre Orbán Viktort – és nem sikerült.

Mi ott fogunk állni kárörömmel vegyes őszinte sajnálattal, mondván: ez a képviselőtök, tessék, szilvuplé – az ember, aki az Európai Parlamentnél csak a saját bajtársait nézi le jobban. Meg titeket, az érte elepedő „büdösszájúakat”.

Nem kötelező a Fideszre szavazni, dehogy – erős ellenzéknek egy demokráciában lennie kell. De sem hosszú, sem középtávon nem lehet megspórolni azt, hogy a magyar kormánynak is legalább olyan minőségű ellenzéke legyen, mint Európában a többinek. Olyan, amely a statisztikai kuruzslással előállított mindenszarista rémképeken való siránkozás helyett reálisan látja az ország helyzetét, és nem hangerőben, hanem megoldásokban versenyez a kormánnyal. Az ország helyzetén van mit kifogásolni, a kormány teljesítményén van mit kritizálni. S mindannyian jobban járunk akkor, ha az ellenzéki szavazók is elkezdik megkövetelni pártjaiktól a színvonalat, nehogy pont ugyanúgy végezzék 2026-ban, mint a legutóbb: