Így „aggódtak” a szakértők a választás előtt, mert Orbán kiállt Trump mellett

2024. november 06. 22:36

„Példátlan hazárdjáték”, „mindent egy lapra tett fel”, így kommentálták a magyar miniszterelnök lépését.

2024. november 06. 22:36
null

Nyitókép forrása: AFP

 

Magabiztos győzelemmel tért vissza Donald Trump republikánus jelölt a keddi amerikai elnökválasztáson. Mint ismert, Orbán Viktor már hosszú idővel a választásokat megelőzően kijelentette, hogy Trumpot támogatja, amit nemcsak a nemzetközi politika egy-két balos szereplője, de néhány hazai szakértő is nehezen emésztett meg még.

Ezt is ajánljuk a témában

Hegedűs Dániel, a German Marshall Fund elemzője a 444-nek nyilatkozva például úgy fogalmazott: „Azt szoktuk mondani, hogy minden tisztességes autoriter vezető megengedheti magának azt, hogy „long game-t” játsszon, vagyis hogy hosszú távú, stratégia megfontolások és logika vezessék a politikáját. Amit viszont az elmúlt 10 napban látunk, az minden, csak nem »long game«.”

Hozzátette: 

Az elefánt a porcelánboltban jellegű magyar külpolitikai offenzíva olyan, mintha mindent egy lapra, a november 5-i amerikai elnökválasztásra tenne fel, 

és az összes erőforrását felhasználva, továbbá a maradék reputációját elégetve próbálja összehozni, hogy minél nagyobb legyen a zavar, és Donald Trump egy számára kedvező nemzetközi helyzetbe léphessen be elnökként.”

Hegedűs úgy látta, „Orbán arra számít, hogy ha Trump nyer, akkor nem lesz több problémája. Ugyanakkor nem látom a B-tervet arra az esetre, ha marad a Biden-adminisztráció, vagy ha az uniós tagállamok frusztrációja elérné azt a szintet, hogy szeptember vagy október elsejével átadják az elnökséget a lengyeleknek. Nem látom, miért éri meg mindent egy lapra feltenni. A magyar belpolitikai helyzet ezt semmiképp sem magyarázza.”

A magyar miniszterelnök lépéséről Jeszenszky Gézának, Magyarország korábbi külügyminiszterének is megvolt a véleménye, és meg is osztotta azt a nyilvánossággal. Az ATV-nek nyilatkozva úgy vélekedett, akárki is nyeri az amerikai elnökválasztást, 

Magyarországnak nem szabadna mindent egy lapra tenni Trump győzelmére”.

A korábbi külügyminiszter hangsúlyozta: nincs arra esély, ha Donald Trumpot elnökké választják, akkor rögtön vége lesz a háborúnak. „Még azt sem lehet kizárni, hogy Trump keményebb politikát folytat Oroszországgal szemben, hiszen Amerika nem engedheti meg magának a vereséget. Márpedig, hogyha Putyin felülkerekedik, az az egész nyugati világnak a veresége, egy újabb háborúk veszélyét hozza magával” – tette hozzá.

Ezt is ajánljuk a témában

Példátlan hazárdjáték, amit Orbán Viktor csinál” 

– ezt pedig már Yaro Patrice külpolitikai szakértő mondta a Klasszis Podcastnek nyilatkova.

Patrice úgy vélekedett, hatalmasat kockáztat Orbán Viktor azzal, hogy teljes mellszélességgel kiáll Donald Trump mellett, de nem remélhet ettől olyan sokat, ami indokolná ezt a nemzetközi politikában példátlan lépést.

 

Kapcsolódó cikkek a Amerikai elnökválasztás 2024 aktában.

Minden vádpontot ejtettek Trump ellen

Az ügyet a hivatalban lévő elnökök elleni vádemelést tiltó szabályok miatt zárták le, de Trump második ciklusa után újranyithatják.

2024.11.27 06:41

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gabor1987
2024. november 07. 08:57
Ez nem hazárdjáték, csak a szokásos: "Orbánnak mindig igaza lesz".
remi
2024. november 07. 07:35
Szó se volt itt semmilyen hazárdjátékról meg egy lapra feltevésről. A magyar-usák úgynevezett kapcsolatok a présvumen kinevezésének pillanatától számítva már csak akkor süllyedhettek volna mélyebbre, ha a présvumennek hatalmában állt volna fegyveres beavatkozást kezdeményezni, ergo ettől lejjebb már akkor se lett volna, ha a nyerítve vihogó tehetségtelen senki (gy.k. kanalasmaris) nyert volna, de nem nyert és innentől kezdve meg megint nem nagyon van miről beszélni. Lesz még egy rövid időszak amikoris a köcsög présvumen még, de már a partvonalon kívülről, lényegében légüres térből hisztizni fog egyelőre, de aztán eltakarodik és új lap kezdődik. Ezt a köcsögöt sztem a demokáré is taccsra teszi miután hazarendelték, ugyanis semmit nem hozott abból amivel meg lett bízva, vagyis a közelébe se jutott ormány megbuktatásának.
llnnhegyi
2024. november 07. 03:40
Példátlan siker hosszú éveken keresztül Donald Trump és Orbán Viktor politikai és személyes barátságuk. A világ lakosainak 80%-a tapsol, ujjongva örül. Ők a Béke Barátai Társaság, Békepártiak, Patrióták Közössége! ===============✓ Liberalizmus, háborús uszítók provokálók támogatók bukták a következő 4-8 ciklust. Ez így van rendjén!
trokadero
2024. november 07. 00:58
19-re lapot húzni... ha bejön jól fizet
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!