Gajdics Ottó: „Nem értem ezt az 1,3 millió honfitársamat – mégis milyen reményt fűznek Magyar Péterhez?!”

Nyitókép és fotók: Mandiner / Földházi Árpád

Baranya Róbert és Móna Márk interjúja a Mandiner hetilapban.

Az előző hetekben több hangfelvétel került nyilvánosságra Magyar Péterről. Az egyiken arról beszél, hogy a választók büdösek, illetve van egy nyugdíjaskommandója, amit bárkire rá tud küldeni. Mit gondolnak az elhangzottakról?

Gajdics Ottó: Először is jó, ha mindenki tudja, mikor van bekapcsolva a mikrofon. Ilyeneket nem mondunk, még ha ilyeneket gondolunk is. De engem inkább az egésznek a körülményei borzasztanak el. Fiatalkoromban nagyon szerettem az Európa Kiadó [valójában a Kontroll Csoport] szövegét: „a magunk módján mi is figyeltetünk, / aki előttetek áll, az a mi emberünk”. Most azt látjuk, hogy a lehallgató mély felháborodással áll ki a nyilvánosság elé, hogy őt lehallgatják. És lehallgatják a lehallgató lehallgatóját is. Agyrém, ami itt zajlik, úgyhogy már semmin nem csodálkozom. Az 1,3 millió honfitársamon lepődöm meg: hogyhogy nem látnak át ezen, és mégis milyen reményt fűznek ehhez a figurához?

Dévényi István szerint milyet?
Dévényi István: Fogalmam sincs, erről őket kellene megkérdezni, de már megérte eljönni erre a vitára, mert Ottónak köszönhetően megismerkedtem egy új szinonimával: soha nem hallottam még senkitől, hogy egy barátnőt mikrofonnak nevezett volna. Merthogy nem a mikrofon maradt bekapcsolva, hanem Evelin, és nem véletlenül. Ez a felvétel pont úgy készült, mint Magyar Péter felvétele korábban Varga Juditról. Egyértelmű a beszélgetésből, hogy irányítva volt, Vogel Evelin ki akarta hozni Magyar Péterből a legrosszabb énjét. Ez nagyjából sikerült is, már ha a felvétel valós. De itt bajban leszünk, mert Magyar arra hivatkozik, hogy a mesterséges intelligenciát használták fel ellene. Az lesz gond, hogy ha hallunk egy hangfelvételt bármilyen politikusról, közszereplőről, amely valódinak tűnik, de az adott közszereplő kijelenti, hogy nem ő mondta, és nem így, nem fogjuk tudni eldönteni, mi az igazság. Öt-tíz évvel ezelőtt ha nyilvánosságra került egy hanganyag, az általában ült, és azt mondhattuk, hogy bizonyító erejű. Azzal viszont egyetértek, hogy ez kicsit „akasztják a hóhért” pillanat, mert Magyar Péter esetében némiképp elgondolkodtató, amikor zokon veszi, hogy valaki lehallgatta, hiszen ő ugyanezt tette a feleségével. Másfelől micsoda bizonyítványt állít ki magáról Vogel Evelin azzal, hogy így járt-kelt hónapokig Magyar Péter mellett, készülve arra, hogy majd ezzel zsarolni fogja a pártot?

G. O.: Ne felejtsük el, hogy ő nem egyszerű barátnő, hanem Magyarral közösen fő szervezője volt a pártnak. Innentől még érdekesebb a történet. Ha az volt az indítéka, amit István mond, akkor miért lett ez a szándéka, miért csinálta az egészet?
D. I.: Még egy dolog: említette a nyugdíjaskommandót, amit „bárkire ráküldhet”. Természetesen nem ezt mondta, hanem hogy majd Evelinre küldi rá. Ez vicceskedés volt, a szerelmespár huzakodása. Én már a szakítás előtti állapotot véltem felfedezni ebben a beszélgetésben.
G. O.: A magyar politikában elég rossz konnotációja van ennek, hangzott már el hasonló kijelentés más politikus szájából is. Emlékszünk a far-hát kommandóra meg egyebekre. Nem kéne a választópolgárokat vegzálnia annak, aki megnyerni akarja őket.
D. I.: De a barátnőjének mondta ezt! Azért meghallgatnék egy-két beszélgetést a Mediaworks igazgatósági üléséről, főleg arról, mi hangzik el az ülés után. Pontosan tudjuk, amikor az ember olyan társaságban van, elengedi magát, és nem a nyilvánosságnak beszél. Ez azért nem a legnagyobb probléma.

Megengedhető, ha egy magát professzionálisnak tekintő politikus akár egy négyszemközti beszélgetésben ennyire elengedje magát?

D. I.: Mit várunk a politikusoktól? Amúgy sem szentek, látjuk, hogyan működik a magyar közélet, a Fidesztől kezdve a Demokratikus Koalícióig bárkit ide lehetne sorolni. Komolyan azt várjuk tőlük, hogy miközben a mi pénzünkön minket képviselve úgy viselkednek, ahogy, a magánéletükben legyenek szentek, amikor amúgy sem azok? Nekem nincs nagy bajom ezzel, ilyenek a közszereplők, amikor interjú előtt vagy után beszélget velük az ember, vagy egyéb szituá­cióban, amikor nem forognak a kamerák. Ennek is van egy intézménye, úgy hívják, háttérbeszélgetés.
D. I.: Ez nem az, inkább nevezzük háttérőszinteségnek.

Mit gondolnak, lesznek olyan hangfelvételek, amelyektől kidurran a lufi?

G. O.: Ezeknek a folyamatoknak mindig ugyanaz a végük: már senki nem hisz el semmit. Magyarországon egyébként is probléma, hogy hitbéli kérdéssé vált az emberek számára húsba vágó problémák politikai megközelítése. Ha mond valamit a kormány, az propaganda, ha viszont az ellenzék mond valamit, az meg nem éri el a kormánypártiak ingerküszöbét. Nincs értelmes közéleti vita, nem lehet fontos kérdéseket sem szakmailag, sem politikailag megvitatni, mindig csak arról szól a történet, hogy kinek a dumáját hiszem el, és kiét utasítom el. Ennek is az lesz a vége, hogy egy darabig még elszórakozunk, hüledezünk, szörnyülködünk, aztán egyszer csak elmúlik az egész. Én csak egyben reménykedem, hogy egyre több ember belátja, amire István is utalt, hogy Magyar Péter se nem megváltó, se nem szent, és semmiféle újdonságot nem hoz a magyar politikába. Ha ennyit elérünk, akkor már megérte.

D. I.: Nagyrészt egyetértek. Hogy minek kellene kiderülnie Magyar Péterről ahhoz, hogy – mondjuk így – a lufija kidurranjon, és a Tisza Párt népszerűsége radikálisan csökkenjen? Maximum azt tudom elképzeli, ha egy felvételen arról beszélne, őt valójában Rogán Antal találta ki, és ő küldte. Az meg tudná ingatni a pártot. Addig, ahogy látjuk, semmilyen ügynek – legyen az valós vagy kreált – nincsen igazán hatása. Ez a Fidesznél is hasonlóan működik. Egyetértünk, hogy ez nem jó folyamat, hiszen nem nagyon lehet már beszélni politikáról, közéletről.

Hajózzunk át a tengerentúlra. Mit hozhat hazánknak és mit hozhat a nemzetközi politikai életben Donald Trump győzelme az amerikai elnökválasztáson?

G. O.: Nagy reménységgel nézek a következő időszak elé: Donald Trump szájából nagyjából ugyanazokat a mondatokat hallottam a világ nagy kérdéseivel kapcsolatban, amelyeket én is szoktam mondani. Ez pedig a háborúellenesség, az illegális migráció megállítása és a genderideológia-ellenesség. E három kérdésben Trump azonos elveket vall, mint a mi politikai közösségünk, s ilyen értelmű üzeneteket küld szerte a világba. Így azt várom, hogy véget ér a globalista woke-őrület, ami elárasztotta a Nyugatot, és végre szóhoz jutnak azok a normális, józan gondolkodású társadalmak, amelyek nem engedtek a nyomásnak. Már most jól látszik, hogy a migráció kérdésében kezd felnyílni több európai ország szeme. Bevallom, nem számítottam Trump ilyen arányú győzelmére, azt gondoltam, még hetekig-hónapokig elhuzakodnak, jönnek a perek és az újraszámlálás, s nagy nehezen valamelyik bíró kimondja majd a végső eredményt. Hál’ istennek sokkal egyértelműbb és megnyugtatóbb a helyzet. Ez pedig jó az egész világnak. Elég, ha csak Trump háborúról vallott gondolatait vesszük: ahogy mondta, amikor ők voltak kormányon, nem voltak háborúk, ezzel egyértelműen arra utalt, hogy most is ugyanezt szeretné. Ha mindent meg is tesz ezért, az jó hatással lesz mindenkire Kínától a Közel-Keleten át 
Európáig.

Ha már Kínát említi, elég sok olyan hang volt hazai elemzők, politikusok részéről, hogy Donald Trump és Orbán Viktor éppen Kína kérdésében tud majd a legnehezebben megállapodni.

D. I.: Egy offtopikot hadd dobjak be: ha tizenöt-húsz évvel ezelőtt egy újságíró azt mondja, hogy „az a politikai tábor, amelyikhez tartozom”, rendesen ki lettünk volna akadva, ma viszont ez már természetes.
G. O.: Én is ki lettem volna akadva, de az élet mást hozott. Fenntartom, hogy egyáltalán nem gondolom alacsonyabb rendűnek a kormánypártiságot, mint az ellenzékiséget, és mivel „független újságírót” csak olyat ismerek, aki gyakorlatilag ellenzéki, és a kormány megbuktatásáért küzd, én bátram vállalom a véleményemet. Régebben még csak nem is ebédelhetett együtt egy vélemény- és egy hírújságíró, ma egy portálon a szerző lazán beleszövi a véleményét a cikkbe, és ezt keretezésnek nevezi.
D. I.: Visszatérve Trumpra: benne volt a levegőben a győzelme. Maga a Biden-jelenség, az, hogy megkésve kitalálták, hogy az alelnök Kamala Harris legyen a jelölt, mind hozzájárult a kudarchoz. Se Harris személyisége, se a demokrata politika nem volt jó, ehhez még hozzájött, hogy az amerikai életszínvonal csökkent, és a bevándorlás is súlyos problémává nőtte ki magát. Én arra vagyok kíváncsi, hogy az Orbán Viktor-féle, számomra furcsa hurráoptimista várakozásokból mennyi fog megvalósulni. Orbánt én dörzsöltebb politikusnak tartom annál, hogy csak üres lózungokat dobálna a levegőbe. Kicsit furcsán nézem, mennyire bízik azokban a folyamatokban, amelyek szerinte most elindulnak, nem biztos ugyanis, hogy Trumpék protekcionista gazdaságpolitikája annyira jó lesz Európának és Magyarországnak. Mondjuk ha a kínai autókat még a mostaninál is durvább vámokkal kezdik el büntetni, az nekünk mint akkumulátorgyártó kényszernagyhatalomnak nem fog jót tenni. A másik pedig a várakozás, hogy Trump huszonnégy órán belül békét fog teremteni. Nem tudjuk, lesz-e béke, és hogyan. Azt látjuk, hogy be akarják szüntetni Ukrajna pénzügyi támogatását, de biztos, hogy ez elhozza a békét? És ha igen, milyet? Ha az orosz gőzhenger átrobog Ukrajnán, azt majd békének nevezhetjük?
G. O.: Nem új keletű, hogy az USA ki akar szállni a saját maga által provokált proxi háború finanszírozásából. Ez már Joe Bidennél is tapasztalható volt jóval a választás előtt. Vagy legalábbis a mögötte álló köröknek elegük lett abból, hogy számolatlanul kell önteni a pénzt a térségbe, hiszen a több mint fél éve indított ellenoffenzíva semmilyen sikerrel nem járt, sőt az oroszok még nagyobb területre hatoltak be. Akkor elhangzott egy külügyminiszteri mondat: „ne aggódjatok, 80-90 százaléka visszakerül a pénznek, amit odaküldünk”. Trumpnak is volt egy kampánybeszéde, amellyel megnyugtatta a fegyvergyártó lobbikat, és olyan ajánlatot tett, amellyel szerintem háború nélkül is tovább tudja vinni ezt a fajta politikát. Ennek lényege, hogy beiktatása esetén jelentős összegeket fog áldozni az USA-ban és a nyugati világban kiürült fegyverraktárak feltöltésére. Korábban egy tábornok azt mondta, nem áll érdekükben, hogy befejeződjön a háború, majd a NATO vezetői is tettek olyan kijelentéseket, hogyan kell legyőzni Oroszországot – ilyenkor összeszorul az ember gyomra, hiszen minden terv magában hordozza az eszkaláció veszélyét, a harmadik világháború, ne adj’ isten, az atomháború lehetőségét. Ehhez képest Trump ígérete, hogy képes bizonyos időn belül befejezni a háborút, kifejezetten megnyugtató.

D. I.: Továbbra is az a kérdés, milyen béke lesz ez. Tegyük fel, hogy Trump januárban elzárja a pénzcsapot, a Nyugat – amely nem hiszem, hogy szeretne ennél durvábban beavatkozni a háborúba – segítsége már kevés lesz. Ha nincs ember, sem lőszer, ha elzárják a pénzcsapot, mi történik? Hirtelen megáll a putyini front? Vagy továbbnyomul? Ha visszaemlékszünk a háború elejére, az volt az orosz offenzíva filozófiája és célkitűzése, hogy nácitlanítani kell Ukrajnát. Ez mit jelent? Ha sikerül, akkor visszavonulnak? Vagy lesznek területi követeléseik? Amit elfoglaltak, az az övék? Sok kérdés van, ami a béke ellen szól. A pénzcsapok elzárása csak másik szintre emeli a háborút.
G. O.: Más nézőpontból közelítsük meg a problémát! Miért dörögnek még mindig a fegyverek? Azért, mert a Nyugat pénzt ad hozzá.
D. I.: Vlagyimir Putyin is ott van azért…
G. O.: Putyin nem hülye, csak akkor lő, ha visszalőnek rá. Egyébként minek lődözne? Egyetlen megoldás van: gyorsan tűzszünetet kell kötni. Nem a mi tisztünk megmondani, mi az igazságos béke. Üljenek le, beszéljék meg, döntsék el ők!

Volt közben egy elég fontos találkozó, az európai uniós csúcson elfogadták a budapesti nyilatkozatot. Bár a háborúról is beszéltek, a verseny­képesség került a középpontba. Hogyan értékelik eddig a magyar soros elnökséget?

D. I.: A versenyképesség fontos téma, örülök, hogy elfogadták a nyilatkozatot. Figyelmesen végigolvastam, tulajdonképpen az európai piac megerősítéséről, szorosabbra vonásáról van szó, ami viszont szembemegy azzal a szuverenista politizálással, amit Orbán Viktor képviselni szokott. A másik: jó, hogy Magyarország az európai versenyképesség élharcosa, de apró szépségpötty a történeten, hogy mi még a múlt évhez képest is két helyet visszacsúsztunk az uniós listán. Furcsa, hogy mi akarunk versenyképességet diktálni Európának.
G. O.: Mert így fogod fel. Ha más megvilágításba helyeznéd azt, amit olvastál, akkor kiderülne, hogy egyáltalán nem áll szemben a kettő, és nem is ingatja meg a semlegességről vagy szuverenitásról szóló gondolatokat. Semmilyen szuverenitás nem létezik ugyanis erős, versenyképes gazdaság nélkül. Ha abban fogunk össze huszonheten, hogyan tegyük mindegyikünk gazdaságát erősebbé, az mindegyikünk szuverenitását erősíti. Ellenben ha Brüsszelből olyan diktátumok jönnek, és olyan szankciókat akasztanak a nyakunkba, amelyek mindenkinek gyengítik a versenyképességét, akkor gyakorlatilag megágyaznak az európai egyesült államoknak, hiszen egy csomó legyengült, legatyásodott ország kérni fogja, hogy valaki segítsen már rajta. Örülök, hogy ebben egyetértésre lehetett jutni az európai vezetőkkel, mert már mindenki a saját bőrén érzi. A proxi háború legfőbb célja az volt, hogy leválasszák az olcsó orosz nyersanyagot és energia­hordozókat a nyugati fejlett technológiáról. Ennek szimbolikus megnyilvánulása volt az Északi Áramlat felrobbantása. Mit értünk el vele? Európában nincs energiabiztonság, egy német cég négyszeres áron veszi az energiát, mint egy amerikai, és a Volkswagen három gyárat akar bezáratni. Ha ebben változás következik be, akkor a helyzet kedvező irányba fog mozdulni, s végre az európai polgárok érdekeit nézve lehet gazdaságpolitikát folytatni.

D. I.: De továbbra is az van a nyilatkozatban, hogy szorosabbra kell vonni az együttműködést, mind a hitelezésben, mind az ipar- és technológiafejlesztésben, mind a tudásalapú társadalom megteremtésében, amiben nem igazán állunk jól. Olyan dolgok fogalmazódnak meg, amiket a Fidesz vagy nem csinál, vagy rosszul csinál, vagy ellene politizál. Valóban egy külön pont foglalkozik az energiapolitikával, mert ha drága az energia, akkor drága a termelés, és csökken a verseny­képesség. De a nyilatkozatban az szerepel, hogy a zöldpolitikát is muszáj erősíteni.
G. O.: Melyiket? Azt a zöldpolitikát, amely bezárta a német atomerőműveket, és Francia­országtól vesznek villamos energiát, mert nem tudják kiegyensúlyozni a nap- és szélerőművek termelését és nem termelését? Következésképpen a németek újraindították a ligniterőműveiket, falvakat, templomokat dózeroltak el, hogy a maradék lignitet ki tudják szedni a földből. Ötmilliárd köbméterrel nőtt a világ szén-dioxid-termelése, amióta ez a méregzöld politika megjelent a színen.
D. I.: Ezt beszéld meg a politikai közösséged vezetőjével, mert Orbán Viktor lobogtatja ezt a nyilatkozatot, és roppant büszke rá.
G. O.: Többféle zöldpolitika létezik. Van értelmes, normális, józan paraszti ésszel felfogott zöld­politika is.

D. I.: De mi köze a német sztorinak a magyarországi helyzethez vagy a budapesti nyilatkozathoz?
G. O.: A német sztori egy őrültség, Magyarországon viszont pozitív példák vannak. Alig akad olyan uniós tagország, ahol az előző években akkorát nőtt volna a kis és nagyobb kapacitású naperőművek száma, mint hazánkban. Szó sincs arról, hogy Magyarország ne folytatna zöldpolitikát vagy zöldátállást! De mindenki tudja, hogy ha nem süt a nap, akkor cseszheted a naperőművedet. Olyankor be kell indítanod a gázerőművedet, vagy rendelkezni kell olyan atomerőművel, amely kiegyenlíti az energiaingadozást. Ezért épül a Paks II., úgyhogy ne mondd nekem, hogy Magyarország nem akar zöldpolitikát.
D. I.: Én nem mondtam azt, hogy ne akarnánk zöldpolitikát, azt mondom, hogy idehaza hosszú ideig hátráltatta a folyamatot a Fidesz. És ebben a nyilatkozatban az energetikai résznél a zöld­politika is megjelenik erős elemként, Orbán Viktor pedig aláírta.

G. O.: Én azt a zöldpolitikát tartom helyesnek, és ez legyen is benne a nyilatkozatban, amelyik csökkenti a károsanyag-kibocsátást, a fosszilis energiák mennyiségét, de nem állat módjára, hanem ésszel.
D. I.: Rendben, hajrá! Tényleg csak annyit, hogy a magyarországi látványos kiugrás azért van, mert a bázisérték rettentően alacsony volt egy ostoba politikai kommunikációs cél miatt. Mert a Paks II. nyomorult propagandisztikus nyomatása miatt idehaza a zöldpolitika nem tudott beindulni. Maradjunk még a gazdasági semlegességnél és az elfogadott nyilatkozatnál. Hogyan függnek össze? Hogyan tud hazánk és az EU ezzel a két dologgal együtt dolgozni?
G. O.: Bízom abban, hogy miként az amerikai választás kapcsán kiment az ideológiai támogatás az Európai Unió elitje mögül, ki fog menni a gazdasági támogatás is. Abban igaza van Istvánnak, hogy Trumpot Európa érdekei nem fogják foglalkoztatni. Neki az USA az első, magasról tesz arra, mi van Európában. Ugyanakkor lehet jó üzleteket kötni. Emellett azt várom, hogy befejezik végre Magyarország ideológiai alapú politikai zsarolását, vegzálását mindenféle piszlicsáré ügyben. Ehelyett üljenek le, és találják ki, mi a jó egyenként az unió tagállamainak. Mert ha azt majd összeadjuk, az jó lesz egész Európának.
D. I.: Én meg abban reménykedem, hogy egyszer majd megértem, mi az a gazdasági semlegesség. A globalizált világban, amelyben élünk, nincs olyan, hogy gazdasági semlegesség.
G. O.: Mit nem értesz meg abból, hogy ha valamit nem vesznek meg nyugaton, akkor azt adjuk el keleten?
D. I.: Meghallgattam erről az összes fideszes politikust a miniszterelnökkel az élen. Ha ránézünk a magyar mutatókra, azt látjuk, hogy a keleti nyitás eredményeként nem túl jelentős összegek jelentek meg a magyar portfólióban. Továbbra is az USA a fő partner, és ezek az üzbég meg türk sztorik inkább folklorisztikus púdernak tűnnek.
G. O.: Szerintem nem telik bele egy év, és pislogni fogsz.
D. I.: Én a harmadik kétharmad óta csak pislogok. Nagy változás nem lesz.
G. O.: Ha nem hagysz elég időt a folyamatnak, hogy beérjen, akkor persze mondhatod, hogy semmi értelme a keleti nyitásnak. Megjegyezném: mindazok, akik Magyarországot azzal vádolják, hogy a kínai gazdaságnak elvtelenül nagyobb teret ad, mint amennyit az európai szövetségesek elvárnának, szeretném a figyelmükbe ajánlani, hogy Orbán Viktor előtt az összes valamirevaló európai ország vezetője kinn járt Kínában, és megkötötte a maga kis díljét. Amikor Magyarország is részt akart venni ebben, hőbörögni kezdtek, mondván, micsoda dolog szóba állni egy diktátorral.
D. I.: Tudom, jövőre jobb lesz – mintha már a rendszerváltás előtt is hallottam volna ezt. Most valahol felsírt bennem egy Nagy Márton. Nálunk mindig jövőre lesz majd jobb.
G. O.: Én is el tudnék kezdeni gúnyolódni azon, hogy a „tudományos mindenszarizmus” szerint meg minden rosszabb lesz, itt élni sem lehet, levegőt sem lehet kapni, innen csak el lehet menni. Ez mivel különb?
D. I.: Azt nem tudom, de legutóbb Orbán Viktor küldte el a magyarokat Romániába.
G. O.: Jaj, dehogy küldte el! Azt mondta, menjenek oda, aztán jöjjenek vissza, és akkor majd megbeszéljük, mit tapasztaltak.

Már megjelentek a plakátok arról, hogy 2025-ben újra fellendül a gazdaság. Hogy látják, mennyire valósulhat ez meg?

G. O.: Az energiagazdaság diverzifikációja miatt egy csomó türk országban lévő gáz-, olaj- és egyéb lelőhelyet próbálunk kihasználni, és új útvonalakat keresni, ahol be tud jönni az olcsó energia. Ennek ellentételezéseként nyilván mi is fogunk odaküldeni dolgokat. Kódolva van a jövőbe az emelkedés. De ez csak egy kis eleme az egész történetnek. Segítsük Istvánt a semleges gazdaságpolitika megértésében: a konnektivitás jegyében mindenkivel a lehető legjobb, kölcsönösen előnyös feltételek mellett kell üzletelni. Ideológiai alapon hozzáállni a leghülyébb dolog. Ugyanígy el kellene felejteni Európa egészének, hogy amit Amerikában diktálnak, annak úgy kell lennie. Csak akkor kell úgy lennie, ha az az USA-nak és Európának is jó.
D. I.: Azokban az intézkedésekben, amelyeknek egy része szerepel a nemzeti konzultációban, én nem látom azt az erőt és lehetőséget, ami nagyot lökne a magyar gazdaságon ahhoz képest, ahogy most botladozik. Az egy lábra támaszkodó gazdaságok mindig veszélyben vannak, a magyar gazdaság pedig meglehetősen ilyen. Most éppen az akkumulátorgyártás és az autógyártás miatt. Ha ott valami történik, akkor azt sokkal jobban megérezzük, mint egy összetettebb gazdaság. Szemmel látható, hogy az uniós pénzek is hiányoznak, és a fogyasztás is beleállt a földbe. Nem lesz ez akkora siker­sztori. El fog indulni a gazdaság, hiszen most padlón van, de az nem fog összejönni, amit tervez a kormány.

Utolsó témánk, hogy az EU-csúcs lezárultával párhuzamosan Amszterdamban izraeli szurkolókat érő támadások keltettek aggodalmat. Milyen hatással lehet ez a migrációs politikára, illetve az európai vezetők erről való gondolkodására?

G. O.: Aggasztó, hogy kezd mindennapossá válni. Beszélgetésünk idején is lecsuktak vagy száz embert, és a rendőrség feloszlatott egy iszlamista, antiszemita tüntetést. Ehhez még hozzávehetjük, hogy Hamburgban a kalifátusért ordítoznak, és hatalmas arányban nőtt az erőszakos bűncselekmények száma. Ezek mind olyan dolgok, amelyek el kell hogy gondolkodtassák az összes olyan ország polgárait, ahol már kezelhetetlen a helyzet. Ha pedig a polgárok elgondolkodnak, akkor előbb-utóbb a politikusoknak is el kell. A német tartományi választáson a betiltani szándékozott, leszélsőségesezett, lefasisztázott Alternatíva Németországért párt azért tudott ilyen eredményeket elérni, mert legalább foglalkozott az emberek problémáival. Onnantól kezdve érdekes módon a kancellár úr is lezárta a német határokat. De már késő, azóta elég volt egy amerikai választás, hogy a jelzőlámpa-koalíció eltűnjön a színről. Egy biztos: úgy nem marad semmi, ahogy most van.

D. I.: Amit látunk, az rettenetes és elfogadhatatlan, nem véletlenül mondták a hollandok, hogy a legrosszabb náci időket és pogromokat idézték a történtek. Taxisok szervezték a támadásokat az interneten. Megkérdezték az embereket, milyen állampolgárok, és ha izraelinek vallották magukat, akkor abban a pillanatban elkezdték őket ütni. Vadászat indult a civilek ellen. Sokan hibáztatják a rendőrséget, de az ilyen helyzetekben nem tudott mit csinálni. A történet azonban nemcsak a migrációra vezethető vissza, hanem az izraeli–palesztin konfliktusra és Izrael háborújára, amelynek soha nem lesz megoldása. Azért szerencsére nem ilyenek a mindennapok, de az igaz, hogy egyre több probléma van. Természetes, ha a kultúrák együttéléséből konfliktusok adódnak, akkor megerősödik a szuverenista vagy szélsőjobb. Nemrég jártam egy német kisvárosban, éjszaka mentünk haza egy focimeccs után, és olyan volt, mintha Törökországban lennénk. Nem történt semmi, nem éreztük magunkat veszélyben, de belegondoltam abba, hogyan élheti meg ugyanezt egy német polgár. A migrációval előbb vagy utóbb kezdenie kell valamit a nyugati politikának.
G. O.: Egy dolgot még szeretnék ezzel kapcsolatban mondani: nem tudom, melyik uniós jelentésben jelent meg először az a mondat – amit nyilván innen diktáltak a hazai ellenzék soraiból –, hogy Magyarországon szélsőjobboldali, antiszemita militáns csoportok grasszálnak az utcán. Baromi gyorsan húzzák ki!