Kaptunk pénzt Amerikából, nem keveset, sorry – így áll a külföldi támogatásokkal a szír repülős fake news sztorit benéző Magyar Hang
Utánanéztünk, hogy áll a TISZA Párt elnökével szoros kapcsolatot ápoló portál a külföldi „pályázatokkal”.
Saját magát leplezte le a Kossuth-díjas színész.
Nyitókép: Képernyőkép / Magyar Nemzet
„Folytatódott a Magyar Hang kulturális köntösbe öltöztetett kormányellenes propagandasorozata, a Kultúrtáj. Ezúttal a baloldal egyik adu ászát, Gálvölgyi Jánost kérték fel egy körmönfont kormánykritikára. Természetesen a rosszemlékű Heti hetes című műsor egyik főkolomposa mindig örömmel ugrik be, ha bele lehet rúgni a kormányba.
»Sokszor elmondom, hogy nem politizálok, és valóban nem politizálok. Soha nem álltam be egyik párt mögé sem, van véleményem, el is mondom, de az egyik kurzusnak sem felel meg, ám engem ez egyáltalán nem érdekel« – mondta a műsorban Gálvölgyi.
Valamiért ez a vesszőparipája, mert tavaly az Újbudai Televízió Újbudai nagykávéház című műsorának volt a vendége, ahol a politikáról is kérdeztek. Természetesen szóba került az egykori kőkemény, ballib propagandát nyomó Heti hetes című műsor is, ahol – hasonlóan egy korábbi Telex-interjúhoz –, eltolta magától a politikát, pedig az a műsor aztán kizárólag a politikáról és a kormány befeketítéséről szólt. Ezek fényében több mint furcsa a színész mostani interjúja, ahol saját magát leplezte le:
»Nagyon könnyű a gyűlöletet az emberek szemébe és fülébe csöpögtetni, amíg meg nem vakulnak és süketülnek. […] Borzasztó lenne az életem, ha a közélettel foglalkoznék. Feleki Kamill mondta, hogy az az igazi gyűlölet, hogy amint fölkelsz, már gyűlölködsz, bennem ilyen soha nem volt. Vannak emberek, akik megszűntek számomra létezni, de velük nem foglalkozom.«”
Kapcsolódó vélemény
Telex stúdiójának erős volt a plafonja, mert nem szakadt le, amikor Gálvölgyi hálát adott a Jóistennek, hogy neki a politikával az égvilágon semmi dolga nem volt.