Az ellenzék támadja, a Fidesz szerint Karácsony Gergely miatt szükséges a választókörzetek újraszervezése

2024. november 19. 15:59

Törvény teszi kötelezővé az Országgyűlés számára, hogy lakosságszámhoz igazítsa a választókerületeket.

2024. november 19. 15:59

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

A lakosságszámhoz kell igazítani a választókerületeket, ezt törvény írja elő. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) arra kérte az Országgyűlést, szüntesse meg a jelenleg fennálló aránytalanságokat, figyelembe véve az Alkotmánybíróság korábbi, erre vonatkozó döntését.

A helyzet egyszerű, Budapest lakosságszáma az elmúlt évtizedben jelentősen lecsökkent, míg a fővárosi agglomerációé nőtt. A kiköltözők nagy száma miatt Pest vármegyében két új választókerületet kell kialakítani 

– közölte a Fidesz. Kiemelték: a mostani, az igazságügyi bizottság által elfogadott, illetve az Országgyűlés elé terjesztett jogi módosítás ugyanakkor nem érinti a választókerületek számát, így az egyéni mandátumot szerző képviselőkét sem (106 fő), továbbá nem érinti a parlament listás képviselőit (93 fő), illetve nem változtat a választás lebonyolításának szabályain.

A frakció közlése szerint a fent említett módosítások törvényi alapjai mindenki számára ismertek, az arányosságra vonatkozó alkotmányos elvárások évtizedek óta jelen vannak az Alkotmánybíróság döntéseiben, illetve később a Velencei Bizottság ajánlásaiban is megjelentek. „Ezért ha lenne egy kis jogi igényesség azokban, akik most ebből az egyszerű ügyből próbálnak politikai cirkuszt csinálni, akkor maguk nyújtották volna be a javaslatot” – reagált az ellenzéki tiltakozásokra és kommentárokra a kormánypárti képviselőcsoport.

Karácsony Gergely szándékosan hazudik. A főpolgármester egy rutinos szociológus és közvéleménykutató a Gyurcsány-kormányok óta – emelte ki Facebook-bejegyzésében Szentkirályi Alexandra. A Fidesz fővárosi frakcióvezetője rámutatott: 

Tarlós István alatt Budapest lakossága nőtt, majd amint Karácsony Gergely ámokfutása elindult a fővárosban, rohamosan csökkenni kezdett, 2019–2024 között Szolnok teljes népességével, 66 ezer fővel csökkent a budapestiek száma. Egy ilyen mértékű elvándorlás Budapestről nemcsak intő jel és a főpolgármester elégtelen bizonyítványa, hanem a törvény is arra kötelezi a döntéshozókat, hogy ennek megfelelően arányosítsák az országgyűlési választókerületeket

magyarázta a frakcióvezető a választási törvény módosításáról szóló javaslat lényegét, amelyet szerinte Karácsony Gergely a közösségi oldalán forgatott ki.

 

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
almafa-9
2024. november 19. 23:25
A konkrét számokkal egyik fél se áll elő, de én számoltam egy kicsit. 2024-es helyi választások adatai (nvi.hu) A helyi választásokon szavazhatnak az itt lakó EU állampolgárok, meg még 1-2 kategória. Ők Budapesten akár 50 ezren is lehetnek, de ez se módosít annyit az arányokon, hogy indokolt legyen az átszabás. A 199 parlamenti képviselőből 106 jön egyéni körzetből és 93 országos listáról. A főpolgármester választáson 1 333 795 választásra jogosult volt. /18 ~ 74100, /16 ~ 83 362. A polgármester választásokon 7 849 964 választásra jogosult volt. /106 ~ 74 056. Nem Budapesten: 7 849 964 - 1 333 795 = 6 516 169. /88 ~ 74 047, /90 ~ 72 402. Az országos átlag 74 056 20 %-os eltérései: 59 245 - 88 862. A számok tükrében a módosításra semmi szükség, Budapest így alulértékeltté válik választási szempontból. A pontos számok nyilván megvannak az Nemzeti Választási Bizottságnál.
Válasz erre
0
0
ZagerEvans2525
2024. november 19. 20:08
Az arányosság számításakor a választásra jogosultakat veszik figyelembe. A fővárosban a legfiatalabb a lakosság átlagos életkora a 19 vármegye+főváros összevetésben. Sokkal több fiatal költözik ide vidékről, mint fordítva. Az agglomerációra is igaz mindez, dehát az nem az egész Pest vm. így az 1000 lakosra jutó kiskorúak részaránya a fővárosban a legmagasabb, tehát a nagykorúaké a legkisebb. így félrevezető, ha a teljes lakosság részarányát vesszük figyelembe, amíg az újszülöttektől kezdve nem szavaz6 mindenki.
Válasz erre
0
0
masikhozzaszolo
2024. november 19. 17:12
Borítékozik Hadházy. Eddig is úgy szavaztam, visszadtam, el se vettem.
Válasz erre
1
0
remi
2024. november 19. 16:48
"a Fidesz szerint Karácsony Gergely miatt szükséges a választókörzetek újraszervezése" Ez hülyeség, viszont a demográfiai és költözési adatok valóban indokolttá teszik, hogy időnként hozzáigazítsák a választókörzeteket a valósághoz. Amúgy butapöstön egy választókörben már a legutóbbi adatok szerint is átlag 3E fővel kevesebben szavaztak meg ugyanúgy egy képviselőt mint az országos átlag, ergo egy darab butapösti szavazat felülreprezentált volt. Az egy másik kérdés, hogy kamugerinek ehhez mennyi köze van, volt, nem butapöst az egyetlen város ami veszti lakosságát, szinte az összes nagyobb és közepes város veszti a lakosságát, a demográfiailag indokolhatónál lényegesen nagyobb mértékben.
Válasz erre
0
3
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!