A nemzetek Európájának programja ma

Nyitókép: Földházi Árpád/Mandiner

A történelem nagy alakjai mindig tanulsággal szolgálnak, és tetteikből sokat lehet meríteni a jelen kihívásaira. De Gaulle, Franciaország meghatározó alakja nemcsak hazája történelmét formálta át, hanem Európa jövőjére is döntő hatással volt. Az általa képviselt „nemzetek Európája" program ma is alternatívát kínál a centralizált Európai Birodalommal szemben. De Gaulle elnök az 1961-2-es Fouchet-tervben foglalta össze a hatvanas évek elején javaslatait, amelyek arra irányultak, hogy a nemzeti szuverenitás megőrzése mellett alakítsák ki az európai együttműködést. Európa akkoriban épphogy kilábalt a háborúból, ezért erős volt a nemzetek közötti békés integráció iránti vágy. Franciaország és Németország közötti politikai és gazdasági kapcsolatok jó alapját jelentették a kibontakozó közös európai elképzeléseknek. 

Ebben sokat számított Adenauer kancellár és De Gaulle elnök jó személyes viszonya is. Egyesekkel - mint például a közös európai bírósággal, valamint néhány közösségi bürokratával - azonban már akkor elszaladt a ló, és a hagyományosan nemzeti érzelmű franciák jogosan kezdtek aggódni, mit hoz a jövő, ha ez nem változik. A Fouchet-terv válasz volt az integráció első betegségtüneteire, arra, hogy közös intézmények egy nyitott végű, folyton szorosabbra szövődő európai egyesülési folyamatban egyre inkább beleavatkoztak a nemzeti szuverenitásba. A terv a közös európai intézmények fölötti hatékonyabb tagállami ellenőrzést célozta. A Fouchet terv szerint a nemzetállamok kezében kell tartani a legfőbb döntési jogköröket. A terv szerint a tagállamok egyhangú döntései alapján működő rendszer biztosította volna, hogy egyetlen ország se kerüljön alárendelt helyzetbe. Ezzel a közös európai együttműködés a nemzeti szuverenitás megtartása mellett valósult volna meg. A legfontosabb döntéseket a tagállamok vezetői hozták volna, és minden ország vétójoggal rendelkezett volna. 

A tervet a Közösségek tagországai akkor elvetették, az európai együttműködésben a föderalista irány vált uralkodóvá. Azóta, az elmúlt évtizedekben az Európai Unió - illetve elődje - központosított szervezetté vált, egyre több hatalmat vont el a tagállamoktól a jobb hatékonyságra hivatkozva, de az előnyök az eredményekben gyakran nem mutatkoztak meg. Az Unió látványosan képtelennek bizonyult az elmúlt másfél évtized nagy válságainak a kezelésére. Európa ma egyre jobban lemarad a világméretű versenyben, és folyamatos válságban van. A Fouchet-terv alapelvei ma is utat mutathatnak egy olyan Európa felé, amely tiszteletben tartja a nemzetek önállóságát, és elkerüli a birodalmi európai zsákutcát, ami felé most a kontinens rohamosan halad.  

Az eredeti európai projekt azon alapult, hogy a nemzetek önkéntesen kölcsönzik a közösbe szuverenitásuk egy részét, akkor, amikor ez mindenkinek előnyös. Azonban az uniós integráció mára egyre inkább a nemzeti szuverenitás aláásására irányuló mesterterv lett. Brüsszelben a tagországokat ellenfélnek tekintik. Az Európai Bíróság gyakran önkényes döntései, amelyek a közösségi jog elsőbbségére és közvetlen alkalmazására építenek a nemzeti joggal szemben, tovább mélyítik a konfliktust a tagokkal. Ez a dinamika különösen Közép- és Kelet-Európa országai számára problémás, ők - történelmi tapasztalataik miatt - egyszerre elkötelezett európaiak, és a nemzeti szuverenitást is alapvetőnek tartják, ők megharcoltak a szabadságért és az önrendelkezésért, nem adják föl azt senki utasítására. Az Unió uralkodó iránya ma egyértelműen föderalista, pedig az emberek Birodalom helyett nemzeti alapú, közös Európát akarnak.  

A helyzet nem reménytelen, mert Európa politikai térképén szervezett politikai formában nemrégiben megjelent az az erő, amely a nemzetekre épülő Európa programját ki tudja dolgozni, és képes az Uniót aszerint átformálni. Ez az új erő a Patrióták. A Patrióták frakciójának megalakulása történelmi jelentőségű fordulat, az Európai Unió történetében először nyílik lehetőség arra, hogy kétpólusú politikai szerkezet alakuljon ki. Valódi politikai vitára - és ami ennél most jóval fontosabb - valódi, választói bázisú hatalomváltásra nyílik esély, amely az Unió eddig mozdíthatatlannak látszó politikai rendszerét gyökeresen felforgatja. Az új frakció nemcsak ideológiai, hanem politikai kihívást is jelent azzal a ma domináns föderalista irányzattal szemben, amely minden fontos kérdésben a „több Európában“ látja a megoldást. 

A Patrióták frakciója világosan megfogalmazta célját: a nemzeti szuverenitás védelmét és az Európai Unió átalakítását. Az új erő a kontinens határainak külső védelmének szükségességét vallja, fellép az illegális bevándorlással szemben, védi Európa keresztény szellemi örökségét, a vitákban a józan észt képviseli, és - nem utolsó sorban - kiáll a béke mellett. A frakció megalakulása sokkolta az uniós hatalmi központot, amely hosszú időn keresztül kihívók nélkül működött. Most először jelent meg egy olyan szervezett politikai erő, amely reális alternatívát kínál az uralkodó iránnyal szemben, és ez az új dinamika az Európai Parlament szintjén is megmutatkozik, hiszen a harmadik legnagyobb frakciót alkotják az európai patrióták. Az Európai Parlament már nem egyedül a liberális és föderalista irányzatok színtere, hanem valódi politikai küzdőtérré válik, ahol a nemzeti szuverenitás hívei alakító erőként vannak jelen. A Patrióták frakciója világos alternatívát mutat a központosító törekvésekkel szemben, és lehetőséget ad a polgároknak, hogy közvetlenül hatással lehessenek a róluk születő döntésekre. A demokrácia húzza tehát ki Európát a bajból: a Patrióták visszatérést kínálnak az egykor sikeres Európához, amely nem fölülről lefelé működik, nem parancsolgat, nem büntet, hanem egymásnak mellérendelt, egyenjogú tagok jogainak a tiszteletére építi az európai együttműködést. 

De Gaulle és a Fouchet-terv ma fontos iránymutatás az európai jövő szempontjából. Bár a koncepciót eredeti formájában már nem lehet újraéleszteni, szellemisége, amelynek szíve a nemzetek szuverenitása, nem csupán érvényes, de ma már reális is. Lehetséges egyszerre Európa-párti és a nemzeti szuverenitásra alapuló politikát csinálni. De Gaulle-nak hatvan éve nem sikerült, ahhoz, hogy ma ez a gondolat győzzön, az akkorinál több erőre és elszántságra van szükség, de nem lehetetlen, mert ehhez a realista programhoz meg lehet szerezni a polgárok többségének demokratikus támogatását és szavazatát. A Patrióták frakciójának megjelenésével valódi esély nyílt, hogy az Európai Unió gyökeresen megváltozzon. Európa akkor lesz újra erős, ha visszatér az alapokhoz: a nemzeti szuverenitás és a demokrácia tiszteletéhez.