Több-bites kommunikáció

2024. október 02. 23:08

Fogalmunk sincs, a Tisza Pártból kivel lehetne agrár-, kultúr-, ipar- vagy költségvetési politikáról vitázni.

2024. október 02. 23:08
L. Simon László
L. Simon László

A szerző író, kultúrpolitikus

Kíváncsian várom a közös dolgaink kibeszélésére s annak nyomán jó megoldási javaslatok kidolgozására alkalmas szakpolitikai vitákat, amelyeknek az eredményét mind a jogalkotásban, mind a végrehajtói munka során hasznosítani lehet. A szakpolitikai viták azt feltételezik, hogy a politikusok intellektuá­lisan fel vannak vértezve, s az értelmiségi típusú polé­miák lefolytatása közben egy pillanatig sem veszítik szem elől a tényt, hogy a közösségi média által uralt kommunikációs térben a cselekvésnek és az okoskodásnak szigorú határai vannak, amiket tilos átlépni. Sok évvel ezelőtt államtitkárként – elkerülendő az egybites kommunikációt – néha magam is összekevertem a parttalan értelmiségi, valamint a szakpolitikai vitákat. Az utóbbiban ugyanis a valós helyzetfelismerésből eredeztethető számokat, megoldási javaslatokat kell ütköztetni, valamint jó kormányzati javaslatokat kell kidolgozni és szükség esetén megvédeni. Ma már más helyzetben vagyok, ezért szoktam mosolyogni, ha egykori képviselőtársaim a pártfegyelmet kérik számon a politikai közösségemet javítani szándékozó (ön)kritikus mondataimon.

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2024. október 02. 23:59
Itt van már Magyar Rácuppanós Péter a TISZA párt őrjöngő elnöke? Hadházy Ákos lófaszát a seggébe!
sexykitty-5000102
2024. október 02. 23:16
🍓 ️ ­­­É­­r­t­­é­­k­­­e­­l­­­d­ ­­a­­ ­­­s­­­z­­e­x­i­­ ­­­p­­­u­­n­­c­­­i­m­­a­­t­­­ 👉 𝐖­­­𝐖­­𝐖­­­.­𝐗­𝟏­­­𝟖­.­­𝐅­­­𝐔­­𝐍
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!