Odakint még mindig szörnyek járnak, de utat mutat a boldog Ulma család

Nyitóképen fotók a boldoggá avatott lengyel Ulma családról. Fotó: Artur Widak / NurPhoto / NurPhoto via AFP

„Oly korban éltem én e földön, mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra”. Egyre csak Radnóti sorai jártak a fejemben, ahogy hallgattam a kőbányai templomban a lengyel Ulma család történetét. A tragédiájuk óta több mint 80 év telt el, tavaly ősz óta azonban örök mementóként lobog a hívők előtt mártírhaláluk szerte a világon. A kilenc tagú családot húsz év után avatták boldoggá. 

Józef és Wiktoria 1935-ben kötötték össze életüket a délkelet-lengyelországi Markowában. Imádságos lelki életet éltek, tagjai voltak a helyi rózsafüzér közösségnek is. Harmadik gyermekük születésének évében rohanták le a nácik hazájukat. Nehéz évek következtek, 1941-től 

Ha valaki rajtakaptak, az ítélet halál volt. 

A lengyel zsidók kiirtását célzó Reinhardt-hadművelet 1942-ben ért el a csendes faluba, ekkor az ott élő mintegy 120 zsidót – ez megközelítőleg 30 családot jelentett – kivégezték. Sokan azonban menedéket találtak a helyieknél. Ulmáék – akik még a házi bibliájukban is kiemelték pirossal az irgalmas szamaritánus történetét – ugyancsak menedéket nyújtottak 8 zsidónak, akiket a faházuk padlásán bújtattak. Azonban egy nap valaki elárulta őket, 1944. március 24-én a kora reggeli órákban több kékruhás rendőr jelent meg az Ulma család portáján. Miután megtalálták a zsidókat, egytől egyig végeztek velük. Ezt követően felesége szeme láttára lelőtték Józefet, majd megölték Wiktoriát is, aki hét hónapos terhes volt. Kisebb tanakodás után pedig egyesével végeztek a sivalkodó gyermekekkel is. A hat gyermek közül a legidősebb nyolc, a legfiatalabb másfél éves volt. Összesen 17 ember lelte ezen a baljós reggelen a halálát, 

Azonban a megrázó történetnek itt még nincs vége: Wiktoriánál, vélhetően a sokk és a megrázkódtatás miatt beindult a szülés. Mikor a sebtiben elföldelt család testét kiásták pár nappal később, a szemtanúk arról számoltak be, hogy az anya lábai között látszott a hetedik, névtelen gyermek feje is. A kisdedről a Szentek Ügyei Dikasztériuma jegyzetében úgy írt, hogy bár nevét csak Isten ismerheti, 

Így nagy pártfogót kaptak az égben a legkisebb Ulma személyében a (még) meg nem született gyermekek. 

A markowai szamaritánusokként is említett család drámáját Dariusz Walusiak rendező vászonra is vitte. Az alkotásban megszólaló egyházfi kiemelte többek között, hogy a kisded boldoggá avatása a 2024-es évben – melyet a Szejm a boldog Ulma család évének nevezett ki – felértékelődött, hiszen Lengyelországban az abortuszok ügyében is kezd eluralkodni az őrület. Mint ismert, a lengyel egészségügyi és az igazságügyi miniszter a hatályos rendelkezések újraértelmezésével igyekszik a gyakorlatban megnyitni a kapukat az abortusz liberalizációja előtt.

Az általuk kiadott dokumentum azt a javaslatot fogalmazza meg a kórházak felé, hogy 

Sőt, már időkorlátról sem beszélnek. Ha a példaként említett pszichiáter a várandósság kilencedik hónapjában jelenti ki, hogy a baba veszélyezteti az anya mentális egészségét, akkor onnantól kezdve az abortusznak nincs akadálya. 

Történik mindez egy olyan országban, ahol a nemzeti szellem szinte egybeforrt a katolikus egyházzal, s ahol korábban abortusztilalom volt érvényben. Egyedül két ok miatt engedélyezték a magzat életének kioltását: ha a gyermek nemi erőszak következtében fogant, valamint ha az anya élete vagy egészsége forgott kockán.

Ulmáék történetén napokat gondolkoztam. Mélyen felkavart mindaz, amit Wiktoria utolsó perceiről írtak, mondtak. Ugyanazt az értetlenséget éreztem, mint mikor Auschwitzban barakkról barakkra jártam. Még ma is üvölt bennem a kérdés, ha a látottakra gondolok, hogy MIÉRT. Nem tudom ép ésszel felfogni – s remélem, nem is vagyok ezzel egyedül –, hogy a második világháborúban mi vitt rá tömegeket arra, hogy társaikat dehumanizálják pusztán azért, mert zsidók voltak. 

Majd végezni hat ártatlan, árván maradt gyermekkel. A visszaemlékezések szerint volt olyan kicsi, akibe ráadásul több golyót is beleeresztettek, mert miután kilehelte a lelkét, még meg-megrándult a teste, a kivégző osztag pedig azt hitte, hogy még él.

Mint az a film vetítését követő beszélgetésen is elhangzott: olyan teóriák is szárnyra kaptak, hogy a gyilkosok a Harmadik Birodalom égisze alatt sátánista rituálékat hajtottak végre, és eladták lelküket az ördögnek. Bár ez a feltételezés kissé meredeken hangozhat, az biztos, hogy 

 S bár ők nem vették emberszámba azokat, akiket kéjjel és élvezettel üldöztek és likvidáltak, valójában ők vesztették el emberi mivoltukat. 

A legszomorúbb mégis az, hogy „örököseik” még ma is köztünk élnek. 

amiatt, hogy beteges vágyaikat kielégítsék. Azonban jobb, ha nem feledik, nem minden hős hord köpenyt. A büntetésről pedig ha nem is a társadalom, de a jog gondoskodik. Az pedig jó kérdés, hogy esetükben valóban Istennél lesz-e a kegyelem.