Matteo Salvini: Orbán Viktor részvétele Pontidában bizonyítja, hogy a nemzetközi patrióta mozgalom testet öltött

2024. október 05. 21:08

„A magyar miniszterelnök jelenléte bizonyítja, hogy erősödünk, és az, ami álomnak tűnt csupán, vagyis a nemzetközi patrióta mozgalom létrehozása, testet öltött” – mondta Salvini.

2024. október 05. 21:08
null

Nyitókép: ATTILA KISBENEDEK / AFP

Orbán Viktor jelenléte a Liga párt találkozóján, a magyar, osztrák, spanyol, portugál, cseh és amerikai patrióták részvétele bizonyítja, hogy a nemzetközi patrióta mozgalom testet öltött – nyilatkozta az MTI-nek Matteo Salvini a lombardiai Pontidában a Liga párt kétnapos találkozójának nyitóeseményén szombaton.

Matteo Salvini köszönetet mondott Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek, hogy vasárnap részt vesz a Liga nagygyűlésén.

Hangsúlyozta, hogy a mostani tanácskozás a párt harmincadik találkozója. „Most először lesz velünk Magyarország, Bécs, Madrid, Prága, Lisszabon küldöttsége, és üzenet érkezik Brazíliából és Párizsból is” – tette hozzá. Megjegyezte, a magyar miniszterelnök jelenléte bizonyítja, hogy „erősödünk, és az, ami álomnak tűnt csupán, vagyis a nemzetközi patrióta mozgalom létrehozása, testet öltött”

Ezt is ajánljuk a témában

Matteo Salvini hozzátette, azért szólította szövetségeseit Pontidába, mert az ügyészség hat év börtönt kért rá egy migránsokat szállító civilhajó feltartóztatásáért, amit 2019-ben belügyminiszterként rendelt el. 

„Ez nem játék, én a börtönt kockáztatom csak azért, mert a kötelességemet teljesítettem a határok védelmével. Közös küldetés ez Európában éppúgy, mint Amerikában és a világ számos más részén: az illegális bevándorlás és az emberkereskedelem elleni fellépés kötelesség” – nyilatkozta. Megjegyezte, ha elítélnek egy politikust, aki megállította az illegális bevándorlást, az nemcsak Olaszországban, hanem Európában is problémát jelent majd: „másnaptól muszáj lesz megnyitni a kapukat a migránsok előtt”

Matteo Salvini a migráció mellett a legfontosabb kihívásnak a béke fenntartását nevezte.

Úgy vélte, ha nem sikerül megállítani a közel-keleti konfliktust és az ukrajnai háborút, fennáll a világháború veszélye. A Liga párt 1990 óta a lombardiai Pontida mezején tartja nagygyűlését, a pártot 2014 óta Matteo Salvini vezeti. Szombaton a Patrióták Európáért pártjai ifjúsági tagozatainak képviselői szólaltak fel. 

Vasárnap többek között Geert Wilders a holland Szabadságpárt (PVV) elnöke lesz jelen, Marlene Svazek az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) alelnöke, Jose Antonio Fuster a spanyol Vox szóvivője, Andre Ventura a portugál Chega vezetője. Az ifjúsági tagozatok felszólalásait Hidas Dóra a Fidelitas külügyi kabinetvezetője indította. Történelmi időket élünk, és mi fiatalok nem dőlhetünk hátra, a Patrióták Európáért ifjúsági szervezeteinek egyesíteni kell erejüket, azonos vélemények mentén egy magasabb szervezettségi szintet kell elérnünk – fogalmazott. 

Hidas Dóra hangsúlyozta, a liberálisok mindent megtesznek azért, hogy a nemzeti kultúrákat eltöröljék, és illegális migránsok kerülhessenek Európa területére. „Matteo Salvinit börtönnel fenyegetik, Magyarországot pedig súlyos pénzbírsággal, mert megvédi nemcsak a magyar, hanem az európai határokat” – jelentette ki Hidas Dóra. Az amerikai Republikánusok küldötte, Lucca Ruggeri beszéde közben a fiatalok tömege Donald Trump nevét skandálta.

Identitás, szuverenitás, szabadság!” – kiáltották a Liga fiataljai. Pontida mezején már áll az óriásszínpad „Nem bűncselekmény a határok védelme” felirattal, ahol Orbán Viktor és Matteo Salvini beszéde zárja majd az eseményt.

(MTI)

 

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
herden100
2024. október 05. 23:00 Szerkesztve
💚🤍❤️ m.youtube.com/watch?v=pqrNz6-ByS0&pp=ygUYbWlsYW4gc2FyYSBwZXJjaGUgdGkgYW1v
Treeoflife
2024. október 05. 22:39
"...a magyar miniszterelnök jelenléte bizonyítja, hogy „erősödünk, és az, ami álomnak tűnt csupán, vagyis a nemzetközi patrióta mozgalom létrehozása, testet öltött” Salvini öröme nem véletlen, mivel szinte a "semmiből" lett létrehozva a Patrióta irány az EU-ban. Ez elsősorban Orbánnak köszönhető, nélküle esélytelen lett volna egy ilyen irányt felmutatni. Libsik, lehet prüszkölni, a civilizációk fejlődését egy ilyen kutyaugatás még soha nem tudta megállítani. Tudjátok, a karaván halad.
sexykitty-5000104
2024. október 05. 22:03
🍓 ️ ­­É­­­r­­­t­é­­­k­­­e­­l­d­­­ ­a­­ ­­s­­z­­­e­x­­­i­­ ­­p­u­­­n­c­­­i­­­m­a­­­t­ 👉 𝐖­𝐖­­𝐖­.­­𝐗­­­𝟏­𝟖­.­­­𝐅­­­𝐔­­­𝐍
nempolitizalok-0
2024. október 05. 21:57
Ok, akkor lehet még képviselőket gyűjteni. Ha Trump győz, még átállnak és ezt a libsi csürhét el lehet takarítani az EU éléről.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!