Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán
Érdemes a magyarokra figyelni, mert a végén mindig a magyaroknak lesz igazuk: így volt ez 1848-cal, 1956-tal is és így lesz 2024-gyel is – hangoztatta Lázár János szerdán a Kolozsvári Magyar Operában, az 1956-os forradalom és szabadságharc 68. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi megemlékezésen.
Magyarország építési és közlekedési minisztere rámutatott: minden nemzeti ünnep az összetartozás üzenetét hordozza. A nyelvében, kultúrájában, történelmében összetartozó magyarság örökösen kisebbségben élt, ez azonban nem önfeladásra tanította, hanem arra, hogy csak magára számíthat – tette hozzá.
Összeköt bennünket tehát ez is: a függetlenség utáni vágyunk.
Ez a kurucos, makacs akarása annak, hogy minden korban magabíró nemzet maradjunk” – fogalmazott a miniszter.
Lázár János szerint olyan magabíró nép a magyar, amely nyitott az együttműködésre, de a sorsát meghatározó döntéseket önállóan hozza meg. „Szövetség igen, gyámság soha. Lojalitás igen, önfeladás soha. Integráció igen, asszimiláció soha” – szögezte le a Facebookon élőben közvetített kolozsvári ünnepi beszédében.
Kifejezte meggyőződését, hogy ez a jelenkori politikának az egyik legfontosabb kérdése, az új ideológiai választóvonal: önrendelkezés vagy önfeladás. A magyarokat 1956 is összeköti, de Lázár János szerint otthon kevesen tudnak arról, hogy az anyaországi és a romániai magyarok milyen aránytalan módon részesültek ’56 történetéből.
Az erdélyi magyarság története
Míg az anyaországnak ’56 forradalom volt és szabadságharc, a remény időszaka és csak azután a megtorlásé, Erdélyben jószerivel csak a megtorlás volt: a forradalmat „jó előre elfojtották”, mégis ürügyként szolgált a bukaresti vezetésnek arra, hogy még kirekesztőbben lépjen fel az erdélyi, a partiumi, a moldvai magyarokkal szemben – emlékeztetett.
Onnantól kezdve a romániai magyarság kettős kisebbségben élt: kollektív bűnösként.
Üldözve azért, mert őshonos kisebbségként otthon merészelt lenni egy másik államban és üldözve azért, mert ’56-ban megmutatkozott, átragyogott rájuk a testvéreik szabadságvágya. 1956 azonban nem volt kudarc. Áldozat igen, de hiábavalóság nem” – hangsúlyozta Lázár János.