El kell innen húzni Spanyolba, de legalábbis messze, felejtsük el végre ezt a rusnya Magyarországot! – Ugye?

(Nyitókép: YouTube-képernyőfotó)

„Már a spanyol tengerparton is olcsóbb az élet, mint Magyarországon, egyre több magyar nyugdíjas költözik ezért oda” – konferálják fel különböző hírportálok a Deutsche Welle magyar adásának összeállítását, melyben

Csak el kell adni az itthoni ingatlant, venni az árából ott egy lakást, utána havi 400 ezer forintból már kényelmesen megél ott egy házaspár, sőt, valahol akad egy nő, aki feleennyiből nyomja egyedül – lelkendeznek a megkérdezettek. Hiszen a rezsi (internet és biztosítások nélkül) csak mintegy százezer forint, az élelmiszer pedig szinte olcsó.

És egyébként is, a kultúrházban van tornaóra, a nyugdíjasok aktívak, a nyelvtudás hiánya pedig nem akadály: amint azt az egyik megszólaló kifejti, a siketnémák is elboldogulnak a társadalomban, így ő is kézzel mutogat, illetve szükség esetén a mobilján lévő fordítóalkalmazást hívja segítségül, sima ügy.

például hogy mi van, ha egy csak magyarul beszélő és így de facto siketnéma néni férjével ne adj’Isten történik valami. Ne történjék, éljen a bácsi száz évig egészségben, a lehetőséggel azonban bizonyos kor felett kétségkívül számolni kell. Sokkos állapotban Google Translate segítségével próbálni mentőt hívni a házastárshoz – efféle brutális, de sajnos annál életszerűbb helyzetek nem kerülnek szóba a kisfilmben.

Amikor a riportban megszólaltatott fiatalos, talpraesett hölgy dicséri a La Marina-i háziorvosi rendelőt, az nagyjából annyit ér, mint amikor itt a kommentszekcióban valaki leírja, mennyire elégedett a legutóbbi kórházi tartózkodásával – egy darab személyes tapasztalat egy helyszínről, örülünk neki. A statisztikák szerint ugyanakkor

és ez egész kedvező szám a spanyol átlaghoz képest, ami jelenleg 8,81 nap (a betegek 22 százaléka várt a legutóbbi alkalomkor minimum 11 napot – „doktor úr, influenzás lettem, de már elmúlt!”). Egy madridi rendelőbe mostanáig két hétnél hamarabb nem lehetett bejutni, pedig egy orvos egyetlen nap 60-90 beteget is ellátott, futószalagon – szerencsére a napokban érkezett egy radikális baloldali fiatalokból álló orvoscsapat, hogy javítson az állapotokon.

úgy, hogy szintén közel egyharmad szükség esetén a magánegészségügyhöz folyamodik (a magánfogorvosok és a laborvizsgálatok ebben az adatban benne sincsenek). Az interneten felerészben kiválónak, felerészben csapnivalónak értékelt valenciai egyetemi klinikán augusztusban a betegek otthonról vitettek be maguknak ventilátorokat, mert bár elvileg működött a légkondi, egyes kórtermekben így is 30 fok feletti volt a hőmérséklet: a tavalyi problémák után idén ugyan több mint félmillió eurót költött a kórház a hűtési rendszerek korszerűsítésére, ám az épület tájolásán és korán nem tudtak segíteni.

Aztán ott vannak a megélhetési költségek. Bár a kisfilmből megtudjuk, hogy a brie sajt és a kapszulás kávé valamivel olcsóbb, mint Magyarországon, érdekesebb lett volna a liszt, a tej vagy a tojás ára. Jobb híján magam ellenőriztem három ismert spanyol áruházlánc internetes oldalán: náluk a legkommerszebb saját márkás liszt 285 forintnyi centbe kerül, a legalsó kategóriás tojás darabja 72 forint; de még a zöldségek ára se minden esetben barátibb.

a spanyol élelmiszerárak összességében alacsonyabbak bár, de kevéssel, így a rezsit, a közlekedést és egyebeket is beleszámítva a háztartások fogyasztási kiadásainak árszintje továbbra is magasabb a magyarnál. Ezért is kár, hogy a videó elhallgatja, amiről korábban más portálokon olvashattunk: kalauzunk és párja valójában (igen bölcsen) csak a férfi ingatlanát adta el Magyarországon, és rögtön két lakással is rendelkeznek Valenciában, hogy az egyiket kiadhassák, bevételhez jutva –

hogy „add el az egyetlen otthoni lakásodat és támaszkodj a forintban számított magyar nyugdíjadra, simán működni fog az itt végig, életed alkonyán”. Miként az is vélelmezhető, hogy a HVG interpretációjával ellentétben kalauzunk ilyen háttér mellett nem azért vágott bele a spanyol kalandba,

Nem is túl valószínű, hogy kifejezetten az olcsóság miatt választaná néhány nyugdíjas Alicante vidékét: anyagi szempontból Bulgária vagy akár Románia is sokkal észszerűbb opció lenne. Természetesen mindenkinek szíve joga, hogy ha arra vágyik és megteheti, nyugdíjas éveit a Földközi-tenger közelében, félsivatagos, de pálmafás-fagymentes környezetben töltse. Ha távozásukkal nem hagynak cserben magyarországi gyereket és unokát, vagy testvért és egyéb hozzátartozót, akkor

csak ne állítsuk be úgy, mintha ez valamiféle menekülés lenne az itthoni drágaság elől. A riportban bemutatott, 1980-as években létrejött lakónegyedben kétharmadrészt külföldiek, főleg brit nyugdíjasok élnek, de németből sincs kevés; tehát vagy rájuk is azt kell mondanunk, hogy az otthoni árak miatt költöztek délre, vagy a magyarok esetében is be kellene látnunk, hogy a napsütéses órák száma és az átlaghőmérséklet is nyom valamicskét a latba.

hogy ott bezzeg aktívak az emberek, ott bezzeg kedélyesen összejárnak a magyarok, ott bezzeg nem muszáj a politikával kelni és feküdni.

Miért, tán Pintér Sándor rendeletileg láncolja a tévé elé a magyar időskorút, nehogy véletlenül fogja magát, és az ingyenes tömegközlekedést igénybe véve kiránduljon egyet a szomszédasszonyaival?

hogy mekkora szép nagy paradicsomjai termettek (a „krumpér”, a káposztafélék az uborka, a répa és a bab mellett), hogy milyen baromfikat nevel („most kelt kiscsibém tíz”), és hogy szigorúan kézzel dagasztja a túrós lepényhez a tésztát („géppel?!? óóó!” – kéri ki magának a kérdést).

de még a zöldséginflációval se nagyon. Ha Rebi néninek 90 évesen is megy a veteményeskert gondozása („a Jóisten erőt ad nekem, és meghallgat”), akkor egy jó karban lévő hatvanas-hetvenes pesti nyugdíjasnak miért lenne kötelező naphosszat passzívan bámulnia a hírfolyamokat?

Az szuper, hogy Alicante mellett van a kultúrházban torna- és nyelvóra, de Székesfehérvár például a hét négy napján kínál a város különböző iskoláiban nyugdíjastornát, plusz naponta szabadtéri nordic walking foglalkozást, ingyen. Ferencvárosban is a gyógytornától kezdve a németklubon át a sakkszakkörig terjed a heti rendszerességű ingyenes programok skálája.

csak észre kell venni és oda kell menni. Aki pedig esetleg még valamiféle karitászfeladatot is kész vállalni, pláne nem fogja magát feleslegesnek érezni, éljen Magyarország bármely pontján. Anyám rendszeresen telefonál hétköznap, hogy ne aggódjunk, csak később megy haza, mert mise után még bandázik egy kicsit – könnyen lehet, hogy másnak se muszáj 2500 kilométerrel arrébb költöznie ahhoz, hogy találjon néhány barátnőt.

Ugyanakkor tény: a Deutsche Welle által felkeresett valenciai álomtelepülés Wikipédia-szócikkének legterjedelmesebb fejezete „Korrupció” címmel mutatja be a helység elmúlt húsz évét.

***