Cicaharc tört ki egy kerületi mandátumért a Momentum és a polgármesterséget elbukó V. Naszály Márta között

2024. október 02. 14:33

Összekapott a Momentum és a Párbeszéd.

2024. október 02. 14:33
null

Nyitókép: Gelencsér Ferenc Facebook-oldala

Gelencsér Ferenc, a Momentum egykori elnöke ingerült poszttal támadta meg az I. kerületi szövetségest, az elmúlt ciklusban polgármesterként regnáló V. Naszály Mártát. 
A momentumos képviselő szerint „ahogyan az életben is, úgy a politikában különösen igaz, hogy az adott szónak súlya van.” Éppen ezért tartja aggályosnak azt, hogy az egykori, párbeszéd színeiben politizáló V. Naszály Márta csütörtökön felveszi az önkormányzati képviselői mandátumát, ugyanis a választások előtt azt ígérte, hogy ha veszít, akkor visszavonul a politikától.

Mint ismert, az I. kerületben a Fidesz– KDNP-pártszövetség jelöltje, Böröcz László nyerte el a polgármesteri széket

Gelencsér a közösségi oldalán hívta fel a figyelmet: „V. Naszályi Márta a közös indulás előtt azt az ígéretet tette az együtt induló ellenzéki pártoknak, hogy amennyiben nem nyeri meg a választást, úgy nem veszi fel a listás mandátumát. Holnap esküt tesz. Az adott szónak ebben a szakmában értéke van. Aki azt nem tartja, azt beárazzák a kollégái, majd a választók is.

***

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

 

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
baronet
2024. október 02. 16:13
Párbeszéd? Momentum? Gelencsérferi...? ezek kik vagy mik?
Akitlosz
2024. október 02. 16:05
Na és miért tették fel arra a listára, ha nem akarták, hogy képviselő legyen? Ami törvényes az onnantól jogilag rendben van. Pampogni ellene persze nem tilos. "Nem etikus, de törvényes." / Suchman Tamás Tocsik ügy /
q-q-ri-q
2024. október 02. 16:02
Pont ez az "államférfi" hallgathatna arról, hogy a választók kit áraznak be. Ott van például a pártja...
ekeke1
2024. október 02. 15:57
A 12 személyes képviselő-testületben 8 helyet szerzett a Fidesz-KDNP, 3-at a V. Naszályi fémjelezte ellenzéki összefogás, valamint egyet az MKKP. Szóval, Naszályinak van jogosultsága maradni. És hogy meggondolta magát és marad? A nomentumos máskor indítson saját jelöltet és nyerjen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!