A Partizán politikai szakértője szerint mindegy, hogy Magyar Péter igazat mond-e

2024. október 23. 21:48

Minden erejükkel próbálták magyarázni a Tisza Párt elnökének szavait Gulyás Márton vendégei.

2024. október 23. 21:48

Szakítani akar a gazdasági semlegesség politikájával Magyar Péter – ezt maga a Tisza Párt elnöke jelentette be pártja október 23-i rendezvényén, amelyet élőben követtek a Partizán stúdiójában. 

Ezzel a Tisza vezére Orbán Viktor és a kormány törekvései reagált, a konnektivitásra, amelynek lényege, hogy mindenkivel kereskedni kell.

A Tisza vezére szerint azonban hazánknak nem semlegesnek kell lennie gazdaságilag, hanem barátinak és nem kompországnak kell lennie, hanem hidat képeznie.

Gulyás Márton erre irányuló kérdésére nem is tudtak igazán mondani a műsor vendégei, Magyari Péter, a Válasz Online újságírója egyszerűen azt mondta, hogy 

ennek nem kell nagy jelentőséget tulajdonítani.

Ezzel együtt azt is megjegyezte, hogy az Európai Unió tagállamainak túlnyomó többsége bátran és kezdeményezően kereskedik Kínával, sőt az oroszokkal is.

Ruff Bálint, a Partizán politikai szakértője sem tudta, hogy mire gondolt Magyar, de szerinte a pártelnök elsősorban a kompország megszüntetésére utalt. Mint mondta, „hatalmas a különbség van a híd és komp között.”

Ezt is ajánljuk a témában

A Tisza Párt plusz kiadásokat feltételező költségvetési ötleteiről Magyari azt mondta, nagyjából mindegy, hogy ezek miből jönnek össze, mert Magyarország a modern államiságba alatt úgyis mindig többet költött, mint amennyi bevétele volt. Ő nem izgulna, hogy ez esetlese túlköltekezés miből lenne finanszírozva.

„Magyar azt mondta, hogy ezt és ezt megcsinálja és ennek innen van a fedezete. 

Hogy ez igaz-e abból a szempontól, hogy ez tényleg annyi-e mint a másik, az mindegy"

fogalmazott Ruff, aki szerint egyébként sem szükséges a magyar politikában előre benyújtani készen lévő költségvetési törvényeket. 

A teljes adást itt nézheti meg:

 

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-5000125
2024. október 24. 20:11
🍓 ️ ­­­É­r­­t­­­é­­k­­e­­l­­d­­­ ­­a­­­ ­­s­­z­­­e­­x­­i­­ ­­­p­­­u­­­n­­­c­­i­m­­a­­­t­ 👉 𝐖­𝐖­­­𝐖­­.­­­𝐗­𝟏­𝟖­­­.­𝐅­­𝐔­­­𝐍
KovG_1
2024. október 24. 09:49
Ezek csak úgy tudnak bárhova is választások útján bejutni, hogy állandóan hazudnak, és vannak hülyék, akik hisznek nekik. De most már erkölcsileg igazolhatónak tartják a hazugságot, azaz szintet léptek. A következő szintlépés, amikor a politikai gyilkosságot is elfogadhatónak tartják majd céljaik eléréséhez. Ld. Lenin, Sztálin, Hitler...
Kristály
2024. október 24. 07:10
A Jó Isten mentsen meg tőlük. Még rosszabb jönne mint ami volt 2006-2009 között a háború miatt.
Moslékzabáló
2024. október 24. 04:38
Magyar esetében nem elvárás, hogy igazat mondjon. Mindenki, a csürhéje is tökéletesen tisztában van azzal, hogy egy gerinctelen, kényszeres hazudozó. Mivel ők is ilyenek, nekik pont megfelel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!