Totális összeomlás: egymásnak mentek az ellenzéki politikusok, nem is akármin vesztek össze

2024. szeptember 04. 13:41

Hadházy Ákos szerint bár pártjukból távoztak, Tordai Bence és Keresztes László Lóránt a pénz miatt nem mond le a parlamenti frakciótagságról.

2024. szeptember 04. 13:41

Nyitókép: Tordai Bence (balról) és Hadházy Ákos egymásnak ugrott. Fotó: Magyar Nemzet/képernyőfotó/MTI/Mónus Márton.

Áll a bál az ellenzéki politikusok között, miután kiderült, bár Tordai Bence (Párbeszéd/ Zöldek) és Keresztes László Lóránt (LMP) is kilépett a pártjából, a parlamenti frakciókban mégis maradnak – írja az index.hu. Hadházy Ákos szerint ennek csupán anyagi okai vannak, és el is mondta, miért: 

„Kettejüknek kb. három millió okuk van rá. Ugyanis ennyi forinttal lenne kevesebb a fizetésük, ha az LMP, illetve a Párbeszéd frakcióból távozva meg kellene válniuk a frakcióvezetői vagy bizottsági elnöki másfél-másfél milliótól, amit ezekért a valódi pluszmunkával nem járó pozíciókért adnak a képviselői alapfizetéseken felül” 

– fogalmazott Hadházy, majd így folytatta: „Ez nagyon gáz, ezt ők is tudják, de azt is tudják, hogy annyi országos botrány volt csak az elmúlt hetekben, hogy ezen a kis emberi gyengeségen nem akad fent senki. Ez a két ember ráadásul nem is tartozik a legrosszabb politikusok közé, nem korruptak, és rendesen tudnak beszélni is. Mégsem tudok elmenni mellettük szó nélkül, mert ebben a két kis sumákságban benne van minden abból, hogy miért tartunk itt” – vélekedett a politikus. 

Ezt is ajánljuk a témában

Keresztes László Lóránt sem késett a válasszal. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Természetesen a válasz sem maradt el. Tordai Bence rögvest oda is szúrt Hadházynak. Mint írta, amikor ő tíz évvel ezelőtt a hazai zöld értékek parlamenti képviseletén dolgozott, addig 

„te ekkor még a Fidesz önkormányzati képviselője voltál. Nem szoktam az ilyesmit senkinek felhánytorgatni, mert örülök minden egyes polgártársunknak, aki elhagyja a Fidesz-tábort, de azért itt álljunk meg egy szóra!” 

– fogalmazott Tordai Bence.

Azt is leírta, miért maradt a frakcióban: „Stratégiai hiba eldobni olyan lehetőségeket, amelyek láthatóságot adnak, vagy éppen a változásért dolgozó emberek munkáját tudjuk ennek révén megfizetni. Ezért nem jó ötlet nem felvenni a mandátumot (ahogy ebben egyet is értünk), és ezért sem lenne jó ötlet szétverni ellenzéki frakciókat.” 

Keresztes László Lóránt is bekapcsolódott az adok-kapokba és kijelentette, Hadházy téved, mikor azt írja, a pénz miatt maradt a frakcióban, 

majd ő is a múltba révedt: „2016-ban, amikor Schiffer András távozott, a párt erős többsége gondolta úgy, hogy én kövessem őt a pártelnöki székben és a Parlamentben. Ákos akkor friss párttag volt, mégis félreálltam és őt támogattam. Akkor sem azt számolgattam, hogy mennyi pénzt kereshetnék parlamenti képviselőként, hanem azt, hogy mennyi társadalmi haszna lenne (így segítené a közösségünket is).”

Végezetül közölte, megtehetné, hogy a kilépésével szétveri az LMP parlamenti frakcióját, s ezzel munkanélkülivé tenne sok kollégát, de ezt a lehetőséget inkább elvetette. 

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 104 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Süsüke
2024. szeptember 07. 16:18
Üssétek egymást a fene a fejeteket!
Nimril
2024. szeptember 04. 22:49
Ki a faszom adja ezeket az idióta címeket a cikkeknek? Nagy a baj, páros lábbal beleszállt, totális összeomlás, hoppá, ezt nem láttuk jönni, nekiment, meg az ilyen baromságok? Szedjétek már össze magatokat!
gebsi1
2024. szeptember 04. 17:34
Maradjunk annyiban hogy Hadházynak teljesen igaza van a két megélhetési libsi meg pontosan tudja hogy nincs semmiféle mentségük a megállapításra. Nem az a szégyen hogy a "pénz beszél, a kutya meg ugat" hanem az amikor "vizet prédikálnak és közben bort isznak" az urak.
5m007h 0p3ra70r
2024. szeptember 04. 17:24
»amit ezekért a valódi pluszmunkával nem járó pozíciókért adnak« Hadházy azt állítja, minden frakcióvezető és bizottsági elnök meglopja az államot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!