A harmadik jó hír pedig a következő: a Mosoni-Duna apadási is elindult, így a „győri ügyeket most befejezettnek tekinthetjük”.
Megkezdődött az apadás Budapestnél is.
Orbán Viktor elmondta, a védekezésben résztvevők száma is folyamatosan csökken: míg szombaton 5344 hivatásosra volt szükség, vasárnapra ez a szám 5325 főre csökkent. „Az önkéntesek száma tegnap 1286 fő volt, és arra számítunk, hogy ma már csak 324 önkéntesre lesz szükség” – tette hozzá.
A nehezebb védekezési helyszínekről szólva elmondta, Budapest alatt Bátán teljes készültség van. – Bajánál és Dunaszekcsőnél is minden rendben van, új helyszínként Madocsára hatszáz homokzsákot kell szállítani. Paksnál is megfelelő a helyzet, összességében tehát sikeres a védekezés – tette hozzá, kiemelve, hogy olyan feladatot kell megoldani, amit már korábban sikeresen megoldottak. Emellett jelezte, hogy a 400 ezer ember vízellátását biztosító Kvassay-zsilipet is megtekintette, ahol mindent rendben talált.
„Bajánál rendben vagyunk. Új helyszínként Madocsára kell figyelnünk. Paks rendben van. Győrnél járőrözni kell, az ideiglenes védműveket kell elbontani, majd egészségügyi fertőtlenítést végezni.”