Németh S. Szilárd Index-interjúja azt a hamis látszatot keltette, mintha a csatorna cserélt volna le engem az ÖT-ből

2024. szeptember 10. 08:59

A valóság ennek az ellenkezője.

2024. szeptember 10. 08:59
null
Schiffer András
Schiffer András
Facebook

„Szerda délután felhívtam az előző héten még sörözésre invitáló Korvin Tibor felelős szerkesztőt, aki válasz helyett katatón üzemmódban darálni kezdte a sajtóban is ismertté vált bullshitet, majd egy ponton lehullott az álarc és indulatosan közölte, hogy »a Hont, meg a Ceglédi ide nem teszi be többet a lábát«,  megnyugtatásul pedig hozzátette, rám azért számítanának. Számomra teljesen egyértelművé vált, hogy a műsort meg akarják szüntetni. A sunyi időhúzást két okból választották. Ha nyíltan bejelentik a műsor végét, azzal nagyobb a botrány (így másnaptól legalább engem lehetett ún. hamis információ terjesztésével vádolni), míg októberre úgyis elfelejtődik az egész. Másrészt pedig nyilván túl sok helyre akar a csatorna egyszerre megfelelni, ami egyeztetéseket igényel éppúgy, mint a csatornán belüli feltételezhető konfliktusok kezelése.

Aludtam egyet a dologra, aztán másnap úgy ébredtem, hogy utálom, ha hülyének néznek, szeretnék tiszta vizet önteni a pohárba és posztoltam az ügyről. Eltelt jó két hét érdemi információ nélkül. Itt jegyzem meg, Németh S Szilárddal az ÖT-ről soha egy szót nem beszéltem, ő sem akkor, sem azóta a műsorral kapcsolatban nem keresett. Aztán egyszer csak jelentkezett az új felelős szerkesztő. Merthogy valahogy új felelős szerkesztő is lett és az ősz beköszöntével azért mégiscsak felmérnék, kikkel megy tovább az őszi műsorrend. Én pedig közöltem vele, hogy olyan szinten nem kenyere az ATV-nek az egyenes beszéd, hogy nem tudom elképzelni magamat a képernyőn úgy, mintha mi sem történt volna. Ennyi történt.

Számomra dilemma volt két éve, hogy beleálljak-e a »Bennfentesek« c. műsorba. Aztán amikor annak tavaly augusztusban hasonlóan nyálkás módon vége szakadt, több szólt ellene, mint mellette, hogy beszálljak az ÖT-be, s csak a baráti csábításnak engedtem. Rohadtul megbántam.”

Ezt is ajánljuk a témában

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kobi40
2024. szeptember 13. 21:53
Welszibard 2024. szeptember 10. 17:15 Olyan nincs, hogy "mindkét" oldalon. Schiffer mindig úgy beszél, ahogy feltételezése szerint elvárják tőle. Azért n e feledjük már el, hogy a TASZ ügyvivője volt, hogy az LMP-t az USA nagykövetségének a támogatásával gründolta. Anno volt valami zöld párt, és az USA nagykövetségéről felkeresték a vezetőjét, hogy ugyan, miért nem akar összefogni Schiffer LMP-jével. Tájékozatlanok vagytok, naivak. Kutyából nem lesz szalonna.
kobi40
2024. szeptember 13. 21:50
Könnyeimet morzsolgatom. Megrendítő. Sírtam. :-D
rebekakedves
2024. szeptember 10. 19:21
Szerintem az a baja a csatornának, hogy az utóbbi időben túl pozitívan nyIlatkozik a Mihazankrol.
Welszibard
2024. szeptember 10. 17:15
Eddig is tiszteltem gerincességéért Schiffer Andrást, e döntése után még inkább. Kevés olyan ember van a magyar politikában aki mindkét oldalon építő és konstruktív kritikát tud kifejteni. Amióta Peter "The Man" megijesztette a "propaganda TV" szöveggel az ATV-t nem csodálom, hogy Schiffer nem kíván ehhez asszisztálni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!