Káosz és igazolatlan órák – Karácsony az útfelújításokat nem, de az első hiányzásokat már elintézte

2024. szeptember 02. 13:05

Szentkirályi Alexandra szerint az iskolakezdést idén sem könnyítette meg a főpolgármester, szemben a „haverok kifizetésével”.

2024. szeptember 02. 13:05

Nyitókép: Képernyőfotó

„Karácsony az útfelújításokat nem intézte el, de az első hiányzásokat igen” – jelentette ki Szentkirályi Alexandra közösségi oldalán megosztott videójában.

A fővárosi Fidesz vezetője azt is leszögezte, hogy „a tanévkezdés kifogott a főpolgármesteren, káoszt és igazolatlan órákat kaptunk. De egy dologra volt ideje a vakációzás alatt: 

200 millió forintos jutalmat kifizetett a Városháza cégvezetőinek.

Tehát a haverok zsebét sikerült kitömni” – hangzott el.

„Volt pénz a haverokra”

Szentkirályi felidézte, hogy tavaly alig több mint 280 millió forintot költött a teljes fővárosi kezelésű úthálózat felújítására. „Tehát 200 millióra volt pénz a haveroknak, és egy kicsivel többet költött a teljes fővárosi úthálózatra” – hasonlította össze a ráfordításokat a kormánypárti politikus.

A budapesti Fidesz-lista vezetője arra is kitért videóüzenetében, hogy az iskolakezdést segíteni kellene gördülékeny útfelújításokkal és a közlekedés jó megszervezésével. 

Karácsony Gergelynek ezt most sem sikerült megcsinálnia” 

– zárta gondolatait Szentkirályi Alexandra.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 132 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gekk
2024. szeptember 03. 09:38
Bocsi, nem teljesen, hiszen szexikitty itt is fellép.
gekk
2024. szeptember 03. 07:52
Szandika, még a fajtád is kerül.
files32
2024. szeptember 02. 15:40
Gondolom a18 fokos rendelet az osztálytermekben még életben van.
Mandiner444hu
2024. szeptember 02. 15:38
Fidesz ma már jóvátehetetlen történelmi bűne hogy az elmúlt 15 év alatt sem tisztította meg a nevelési oktatási intézményeket (óvodától egyetemig) a nemzetromboló liberálisbaloldali óvónőktől nevelőktől tanároktól professzoroktól. De ez a bűn nem maradt büntetlenül látva a most felnőt fiatal generációt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!